Mozgókép Blog

Ami 2008-ból kimaradt

Négy, tavalyról hátramaradt film bemutatója következik, a szokásosnál ezúttal némileg rövidebb formában. Jó szórakozást!

Hét Élet (2008)

Rendezte: Gabriele Muccino
Szereplők: Will Smith, Rosario Dawson, Woody Harrelson, Michael Ealy

Will Smith napjaink Tom Cruise-a, vele aztán tényleg bármilyen filmet el lehet adni, legyen az sci-fi, akció, vígjáték, életrajzi dráma, bármi. A 2006-os Boldogság Nyomában is kiválóan sikerült, műfajában az egyik kedvencem, kis híján a karácsonyi listámra is felkerült. Smith és a film rendezőnője, Gabriele Muccino most újra összeálltak, ráadásul a legutóbb bevált sikerrecepten sem változtattak, maradtak a drámai műfajnál. A Hét Élet azonban szakít a Boldogság Nyomában pozitív szemléletével; ez bizony egy lassan hömpölygő, súlyos, igen depresszív hatású film, melyet ráadásul az elsőfilmes forgatókönyvíró, Grant Nieporte cseppet sem lineáris formában tálalt fel, úgyhogy ember legyen a talpán, aki a film első felében képes átlátni a teljes cselekményt. Persze ez nem rontja az élvezeti értéket, hisz bőven van időnk elmerülni a két főszereplő, Smith és az ismét gyönyörű Rosario Dawson játékában, mindketten hozzák a tőlük elvárhatót (díjeső szagát érzem a levegőben). A játékidő második felében pedig egyre fokozódik a történet lüktetése, és garantálom, hogy szem nem marad szárazon, mikor Nieporte végre enged a szorításon, és lehull a lepel a jól kimunkált végjátékról.

Összességében az utóbbi idők egyik legjobb befejezése egy minden téren minőségi filmdrámában, de depresszív lelkületűeknek egyáltalán nem tudom ajánlani.

8/10

Gran Torino (2008)

Rendezte: Clint Eastwood
Szereplők: Clint Eastwood, Bee Vang, Ahney Her, Geraldine Hughes, Brian Howe, John Carroll Lynch

Clint Eastwood fantasztikus. Komolyan mondom, minden tiszteletem a nagy öregé, hogy így a 80-hoz közeledve is képes filmről filmre megújulni és meglepetést okozni, mindezt ráadásul a lehető legmagasabb színvonalon. A klasszikus sportfilmek hangulatát megidéző, díjesővel elhalmozott Millió Dolláros Bébi és az újszerű módon megközelített háborús duplafilmje után Eastwood ezúttal könnyedebb témát választott. A Gran Torino nem más, mint rövid bepillantás egy megcsömörlött, háklis külvárosi öregember mindennapjaiba, aki a legapróbb változást is nyűgként éri meg a környezetében. Szerencsére Eastwood van olyan tapasztalt és rutinos, hogy elkerüli a sztoriból eredő fő csapdákat, és nem csúszik át lapos vígjátékba vagy lassú, nyálas lelkizésbe a film. Nem, mert Clint még mindig képes puszta jelenlétével és és megszólásával uralni a vásznat, így első pillanattól kezdve szimpatizál vele a néző. Az alaptéma pedig alaposan fityiszt mutat a manapság divatos álomgyári trendeknek, a vallási-, politikai- és faji korrektségnek. Őszintén remélem, hogy még sok hasonló színvonalon elkészített alkotással ajándékoz meg bennünket az öreg, mint ahogy azt is, hogy nyilatkozataival ellentétben nem ez volt az utolsó felbukkanása a filmvásznon. Talán egy Oscar meggyőzné az utóbbiról, hallod, Hollywood?

10/10

Benjamin Button Különös Élete (2008)

Rendezte: David Fincher
Szereplők: Brad Pitt, Cate Blanchett, Julia Ormond, Tilda Swinton

David Fincher és Brad Pitt harmadik közös projektje egyben a rendező leggrandiózusabb alkotása is, hisz a film egy igazi szürreális mese, olyasféle alkotás, mely Fincher jellegzetes stílusjegyeit ötvözi a Forrest Gump vagy épp az Elefántember hangulatával. A történet hőse egy olyan férfi, aki dacolva a természet törvényeivel vénséges testben születik meg, majd felnőve külsőleg egyre fiatalodik (ez egyébként érdekes kérdéseket vet fel, hisz eszerint a logika szerint nem születhetne meg csecsemőként, illetve időskorban gyermeki külsővel is öregembernek kellene maradnia, de ez persze csak magánvélemény). Fincher láthatóan minden percét kiélvezte a forgatásnak, a díszletek, a jelenetek néha valóban lenyűgözőek, a CGI-által is megtámogatott maszkok abszolút hitelesnek látszanak (noha pár helyen azért kilóg a lóláb), na meg rengeteg a Forrest Gumpot idéző korhű effekt és filmbetét.

A Benjamin Button remek film lehetne, ha Fincher nem esett volna túlzásokba, szerintem ugyanis a majd 3 órás vágás túl lassúvá, a folyton meg-megszakadó narráció pedig szaggatottá teszi a végeredményt, ráadásul top20-as listám éllovasával ellentétben itt a szerelmi szál is túlzottan előtérbe tolakszik, nem engedve kibontakozni az alaptörténetből eredő számtalan egyéb lehetőséget. A film így is egyedi, némi fenntartással érdekes és szórakoztató is, de a klasszikus jelző a fent vázolt okokból nálam elmarad.

8/10

Tekerd Vissza, Haver! (2008)

Rendezte: Michel Gondry
Szereplők: Jack Black, Mos Def, Danny Glover, Mia Farrow, Melonie Diaz, Sigourney Weaver

Bármennyire is tetszett Jack Black önirónikus alakítása a Trópusi Viharban, a főszereplésével készült vígjátékokat általában mégis messze elkerülöm, mint ördög a szentelt vizet. Más azonban a helyzet, ha egy ilyen vígjáték rendezője az Egy Makulátlan Elme Örök Ragyogásának egyedi látásmóddal megáldott alkotója, a zseniális Michel Gondry, így ezúttal kivételt tettem. E kettős összeboronálása elsőre kissé elmebeteg ötletnek tűnik, de szerencsére mindketten megbírkóztak a feladattal, a végeredmény pedig egy egészen különös hangulatvilágú vígjáték-féleség lett. Azért nem írtam egyszerűen vígjátékot, mert a Tekerd Vissza, Haver! (ismét egy baromi fárasztó magyar cím, gratulálok) a számtalan vicces momentum mellett jócskán tartalmaz drámai, de még sci-fi elemeket is.

A sztori szerint két külvárosi lúzer (Black és a remek Mos Def) néhány napra megörököl egy lebontás szélén tengődő videótékát, ahol aztán egy szerencsétlen baleset folytán sikerül az összes szalagot letörölniük. A VHS-korszak haldoklása folytán nem tehetnek mást, minthogy egy olcsó videókamerával felszerelkezve házilag oldják meg a filmek pótlását, a mozi fő poénfaktorát biztosítva ezáltal. A Szellemírtók, Robotzsaru, Oroszlánkirály, stb. újraforgatott verziói térdcsapkodósan zseniálisak, és netszerte honosították meg a „svédelni” kifejezést (érdemes körülnézni a Youtube-on, a rajongók még Black-éken is túltesznek kreativitásban).

Összességében egy remek filmmel van dolgunk, melyet Gondry-nak hála nem csak minőségi poénokkal, hanem hasonló tartalommal is sikerült megtölteni.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.