27
01/2009
0

A Félelem Országútján (1997)

Azt hiszem, említettem már itt a Mozgókép Blog hasábjain, szerintem mennyire eredetiséget és kreativitást nélkülözö műfajjá süllyedt manapság a thriller Hollywood-ban, legalábbis a felszínt tekintve mindenképpen. Ugyan időről időre felbukkan egy-egy sikeresebbnek nevezhető próbálkozás (mint legutóbb például az egészen fogyasztható Törés), a mozikba kerülő alkotások nagyrésze mégis megelégszik a papírvékony karakterek, sablonos párbeszédek és erőltetett csavarok látszólag véletlenszerű egymásra halmozásával, na meg általában egy-egy húzónév csatasorba állításával. Szerencsére az olyan kiválóságok, mint David Fincher, Bryan Singer vagy épp a Coen-tesók eredeti látásmódjuknak köszönhetően rendszeresen meglepik az egyszeri filmrajongót témába vágó mesterműveikkel, de azért lássuk be: a nagyátlag manapság laposabb, mint az a csilivili plakátsereg, amivel megpróbálják a torkunkon letuszkolni az egészet.

A fenti kis áttekintésem célja persze nem egy újabb siratóének megszülése volt, sokkal inkább az, hogy az elmúlt évek gagyi tengerében bemutathassak egy igazi gyöngyszemet is, ami első évtizedét maga mögött hagyva is üdítően hat a minőségre szomjazó egyszeri filmkedvelő számára. Jonathan „T3” Mostow rendező 1997-es, mindössze 36 millió dollárból és saját forgatókönyvből összekalapált remekműve ugyanis magasan veri minden korábbi, és utána elkövetett alkotását, mi több, azóta is kevés próbálkozóval találkoztam műfaján belül, aki képes lett volna a nyomába érni.

Történet, forgatókönyv

A film alaphelyzete spártai (és rendesen közhelyes) módon egyszerű,  de nagyszerű: a fiatal, nagyvárosi Taylor házaspár épp Új-Mexikó sivár és kietlen országútjait szeli át az új élet reményében. Vadonatúj városi terepjárójuk azonban a semmi közepén váratlanul lerobban, így kénytelenek egy arra járó kamionsofőr segítségét igénybe venni, aki felajánlja, hogy elviszi őket a legközelebbi vendéglőig, ahonnan segítséget hívhatnak. Némi tanácskozás után az asszony végül beszáll a sofőr mellé, a férj pedig a kocsi mellett marad. Nemsokára felfedezi az autó problémáját és sikerül beindítania, így azonnal a felesége után ered. A bárba érve azonban rá kell döbbennie, hogy a nőnek nyoma veszett.

Mint említettem tehát, az alaphelyzet egy teljesen hétköznapi, épp ezért maximálisan átérezhető szituáció, Mostow pedig igazi minimalista módon, a feszültséget egy pillanatra alább nem engedő jeleneteken keresztül vezeti a történet sűrűjébe a nézőt. Az egyre fullasztóbb alaphelyzetben a néző maximálisan képes azonosulni a számára teljesen idegen környezetben önmagára maradó férfi helyzetével, akit egyre sodróbb tempóban ragadnak magával az események. Természetesen egyetlen kulcsjelenetet vagy fordulatot sem szeretnék elárulni a történetből azoknak, akiknek még nem volt szerencséjük megtekinteni ezt a kiváló alkotást, de azt hiszem, a fentiekből elég nyilvávalóan kitűnik, hogy itt bizony emberrablás esete áll fent. A kezdetben lassan, nyomasztóan adagolt történeti elemek az idő előrehaladtával egyre lüktetőbbé válnak, és Jeff Taylor nemsokára már nem csak a felesége, hanem a saját életéért is kénytelen megharcolni.

A kiváló forgatókönyv egyébként elég éles fordulatot vesz egy ponton, hisz a kamionparkolóban játszódó jelenetsort követően nyugodtan kijelenthetjük, hogy az addig klasszikusokat idéző, példamutatóan nyomasztó thriller szép lassan elkezd telítődni akcióelemekkel, ami aztán az utolsó negyed órára csúcsosodik ki igazán, egy fantasztikusan kidolgozott, sokszereplős autós üldözés képében. Mostow azonban itt sem hibázik; a feszült légkört ezek a képsorok sem képesek megtörni, sőt, a film végi katarzis épp olyan váratlan és megrendítő, amilyennek az addigiak alapján elvárhatjuk. Ugyan néhány apróságot talán felróhatunk a cselekménynek, mégis ki merem jelenteni, hogy az évtized egyik legjobb, legtradicionálisabb forgatókönyvét sikerült csatasorba állítaniuk.

Szereplők

Kurt Russell – Hollywood egyik legsokoldalúbb színésze számtalan műfajban bizonyított már a vígjátéktól kezdve a sci-fin át egészen a westernig, mégis akciósztárként a legismertebb a köztudatban. Nos, A Félelem Országútján főhőseként ismét csak bebizonyítja, hogy óriásit téved, aki megpróbálja beskatulyázni. Alakítása a végletekig pontos és átérezhető, tekintetéből olyan könnyen kiolvashatóak megpróbáltatásai, akár egy nyitott könyvből. Tökéletes választás volt a szerepre, hisz maximálisan képes megjeleníteni mindazt, amit a remek forgatókönyv megkíván a főhőstől.

J.T. Walsh – Egyik utolsó filmszerepében talán a legemlékezetesebb alakítását nyújtja az ismert karakterszínész, akinek hideg, tekintélyt parancsoló tekintete számtalan kiváló filmből ismerős lehet. Walsh sajnos sosem kapott igazán nagy lehetőséget a bizonyításra, legtöbbször mellékszerepekre szerződtették (igaz, azokból kivétel nélkül kihozta a maximumot), itt azonban teljesen egyenrangú partnere Russell-nek. A remek forgatókönyvnek hála figurája nem reked meg a sablonos negatív hős szintjén, hanem igazi háromdimenziós karakter. Walsh pedig ismét él a lehetőséggel, és hibátlanul formálja meg a kegyetlen, hidegvérű emberrablót.

Kathleen Quinlan – A csinos arcú, örökké mosolygó színésznő szerepéből adódóan kevesebb időt tölt a vásznon, mint a két fő karakter, de a neki jutott játékidőben hiteles alakítást nyújt. Számomra több, mint meggyőző volt, ahogy a kedves, életvidám fiatal nő testi-lelki gyötrelmekben bővelkedő átalakulását vászonra vitte. Nagyszerű.

M.C. Gainey – A nem éppen kedélyes és bizalomgerjesztő arcberendezéssel megáldott Gainey a legtöbbünk számára alighanem a Con Air egyik mellékszerepéből lehet ismert, és itt is hasonló karaktert hoz. Jelesül karaktere egy igazi vidéki, lecsúszott tahó, aki emellett a velejéig romlott és kissé őrült is. Walsh oldalán övé a legemlékezetesebb mellékszerep, ez az ő esetében azt hiszem, bőven pozitívum.

Rendezés, összkép

Jonathan Mostow első komoly mozifilmjéről beszélünk, ehhez képest akkora tehetségről tesz tanúbizonyságot mind rendezés, mind forgatókönyvírás kapcsán (utóbbi esetében megjegyzendő azért, hogy társírója is akadt egy bizonyos Sam Montgomary személyében), hogy nem igazán értem, miért nem volt képes azóta ennek a közelében sem teljesíteni. A 2000-ben forgatott U-571 mindössze egy tisztesnek nevezhető világháború-ihlette akciófilm, és a három évvel később, számomra meglepő módon ráosztott Terminátor-folytatás sem volt képes túllépni a látvány diktálta akcióorgia egyszerűségén. Minő meglepő, azóta csak egy tévéfilmre futotta Mostow erejéből, noha idén igyekszik visszarobbani a köztudatba egy Bruce Willis-fémjelezte sci-fivel. Őszintén kívánom, hogy sikerüljön neki, és ne egy újabb lélektelen akcióhengert kapjunk, alibi történettel. Ez a film mindenesetre már sosem lesz kevesebb, mint ami; méghozzá egy feszültségben tobzódó, parádésan felépített és megrendezett, közel hibátlan thriller, maximálisan teljesítő színészgárdával és rendezővel. A magas minőséget emelett hűen képes kiszolgálni a szerintem remek magyar szinkron is, olyan, manapság ritkán hallott hangokkal a főbb szerepekben, mint Hollósi Frigyes és Pap Vera, valamint a mindig remeklő Epres Attila.

Csak ajánlani tudom, ne hagyjátok ki.


A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr65906300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása