07
03/2009
0

Ami 2008-ból kimaradt II.

Egy korábbi bejegyzésem mintájára négy újabb, rövidebb bemutató következik (katt a továbbra a folytatáshoz).

Az Utca Királyai (2008)

Rendezte: David Ayer
Szereplők: Keanu Reeves, Forest Whitaker, Chris Evans, Hugh Laurie

Igazság szerint nem érdekelt túlzottan a film, ugyanis az egyszerű zsarukrimik sose vonzottak, jobban szeretem, ha megbolondítják az ilyesmit némi humorral, egyedi hangulattal, vagy legalább egy igazán tökös főhőssel. Ennélfogva csak óriási mázlival kerülhetett hozzám, történt ugyanis, hogy egy huszáros fordulattal egyszerűen összekevertem a Joaquin Phoenix-féle (egyébként kiváló) Az Éjszaka Uraival. Végül úgy döntöttem, ha már így alakult, egye fene, mégiscsak kap egy esélyt. Nos, a végeredmény számomra erős közepes, jónak semmiképp sem nevezném, de aki szereti a pörgős, akciódús, és ahogy Gunner kollégám fogalmazott, „utcaszagú” zsarumozikat, azt valószínűleg le fogja kötni bő másfél órára. A színészgárda hozza a kötelezőt, kiemelni senkit sem tudok közülük, de rossz alakítással sem találkoztam. A történet nem több tisztes iparosmunkánál, James Ellroy ennél azért sokkal többre is képes, ha nagyon akar. A pontozást tekintve még vacillálok az ötös és a hatos között; a korrekt akciójelenetek miatt talán jobban megérdemli az utóbbit.

UI.: Óh, majd elfelejtettem, még egy jótanács a végére: a Stohl Buci-fanyalgók jobb, ha elkerülik a szinkronos verziót...:)

6/10

Az Igenember (2008)

Rendezte: Peyton Reed
Szereplők: Jim Carrey, Zooey Deschanel, Bradley Cooper, Terence Stamp

Jim Carrey az utóbbi években megkomolyodni látszik, s bár ez vélhetően sokkal inkább a korának, semmint a bölcsességének köszönhető, én hálás vagyok neki ezért. Ami a Truman Show és az Ember a Holdon idejében még csak gyanítható volt, vagyis hogy Carrey igenis több gumiarcú komikusnál, mi több, kiváló drámai színész is; az számomra a fantasztikus Mi Lenne, Ha? és a zseniális Egy Makulátlan Elme... megtekintése után vált bizonyossá. Jóllehet hősünk azért manapság is bevállal felejthető címeket (Dick & Jane Trükkjei), többségében hálistennek nem ez a jellemző, és ez alól nagy örömömre Az Igenember sem jelent kivételt.

Aki a régi időkre hajazó gegparádét vár a filmtől, az bizony alaposan csalódni fog, ugyanis ez egy klasszikus romantikus vígjáték, abból azonban az igényesebb, csöpögéstől mentes fajta, amit férfitársaim is bátran bevállalhatnak, akár egy jó kis esti sörözés kiséretében is. A forgatókönyv kissé kiszámítható ugyan (ha valaki még nem ismerné: Carrey megfogadja, hogy mindenre igennel fog felelni, ami poénos módon egy darabig még működik is), de egyébként nagyon jól sikerült, szerethetők a karakterek, jók a poénok, gusztustalan jeleneteknek szerencsére nyoma sincs (na jó, a szomszédasszony talán nem kellett volna). Ráadásképp pedig ismét megkapjuk a csodaszép Zooey Deschanel-t női főhősnek, aki ugyan kissé fiatal Carrey-hez, de még így is ezerszer jobban összepasszol vele, mint Mark Wahlberg-gel.

Csak ajánlani tudom!

9/10

Nyolc Tanú (2008)

Rendezte: Pete Travis
Szereplők: Dennis Quaid, Matthew Fox, Forest Whitaker, William Hurt, Sigourney Weaver

 

Egy újabb cím bloggertársam tavalyi toplistájáról, és ez szerencsére már nekem is jobban bejött, mint fent kitárgyalt társa. Azt kell mondjam ugyanis, a Nyolc Tanú írója egészen kiváló munkát végzett... egészen az utolsó negyed óráig, ahol aztán hatalmas bravúrral szépen a földig rombol minden erényt, ami azidáig felépített. A történet már önmagában is kellően fordulatos és érdekes, én legalábbis nem hiszem, hogy egy amerikai elnök elleni merényletkísérlet van, akit egyáltalán nem hoz lázba. És akkor ott van még az a remek húzás, hogy mindezt bontsuk szét szálaira, és egyenként adagoljuk be a nézőnek, aki aztán majd jókorákat pisloghat egy-egy meglepő fordulatnál. Mindehhez jobbnál jobb színészek asszisztálnak rutinos alakításokkal, többségükkel én meg voltam elégedve, ráadásul a vágó és az operatőr is alaposan megdolgozott a fizetéséért. Csakhogy mindez egyetlen pillanat alatt a kukában landol, amikor az utolsó percekben elszabadul az elmebaj, teret engedve a legidiótább befejezésnek, amit az utóbbi években láttam. A különféle karakterek izzadságszagú összeterelése számomra A Függetlenség Napja bárgyú szkriptjét idézi, ráadásul mindezt sikerült megfejelni egy számomra minden logikát nélkülöző fordulattal a legvégén, ami szépen betetőzi az egész marhasághalmazt.

A fentiek ellenére a film azért pozitívan zárt nálam, köszönhetően a tényleg remek alapötletletnek és a színészeknek, így azt mondom, bátran vállalja be mindenki, akit érdekel a téma, aztán legfeljebb együtt röhögünk azon, hogy a tisztelt írónak épp a kulcsmomentumban gurultak el a gyógyszerei.

7/10

Valkűr (2008)

Rendezte: Bryan Singer
Szereplők: Tom Cruise, Kenneth Branagh, Tom Wilkinson, Terence Stamp, Bill Nighy

Tom Cruise világháborús thrillere kapott már hideget-meleget; voltak, akik előre temették az egész projektet, de végül csak összekalapálták időre, és a mozikba került. Én is jó darabig ódzkodtam a megtekintéstől, már csak azért is, mert kétséges volt számomra, hogyan lehet izgalmassá tenni egy olyan történetet, amelynek mindenki előre tudja a végét, aki nem köpőcsövezte végig a történelemóráit.

Bryan Singer jelenléte azért némileg megnyugvást jelentett kétkedésemre, és így utólag nagy okosan ki is jelenthetem: nem véletlenül! A Valkűr ugyanis kellően feszes, izgalmas, így a néző annak ellenére szorít Cruise-nak és bandájának, hogy az égvilágon semmi remény nincs a történelemhamisításra. Ennek ellenére hősünk egy meglepően jól sikerült politikai thriller, a maximumon teljesítő stábbal és színészekkel, és ami a legfontosabb, hangulattal. Cruise személyébe persze bele lehet kötni, de szerintem felesleges, néhány perc alatt a leghabzóbb szájú ellenzőit is meg fogja győzni szcientológus barátunk.

Remek film, remek színészek, élet írta forgatókönyv, mi kell még?

8/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr14987605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása