Mozgókép Blog

Avatár (Avatar)

Bevezetés
James Cameron már egyetemista korában rajongott a tudományokért és a filmekért, ám az iskola után kamionsofőrként kezdett dolgozni. 1977-ben aztán ő is, mint oly sokan mások, a Csillagok Háborúja hatása alá került: eldöntötte, hogy otthagyja a sofőrködést és filmezéssel fog foglalkozni. Mivel a Terminátor-filmek kapcsán ezt már eléggé kiveséztük, így röviden tekintsük át eddigi pályáját. 1978-ban készítette első rövidfilmjét (Xenogenesis), melynek hatására a legendás b-filmes, Roger Corman vette a szárnyai alá. Néhány alacsony költségvetésű film effektjein tanulta ki a filmes technika csínját-bínját, majd 1981-ben készítette el első egész estés filmjét.

Ez volt a hihetetlenül katasztrofálisan sikeredett Piranha 2: Repülő Gyilkosok című borzalom. Innentől kezdve azonban csak felfelé vezetett számára az út: jött a Terminátor: A Halálosztó (1984), aztán A Bolygó Neve Halál (1986), majd A Mélység Titka (1989), amit a Terminátor 2: Az Ítélet Napja (1991) és a Két Tűz Között (1994) követett. 1997-ben pedig robbant a gigászi költségvetésű Titanic, mely minden idők legnagyobb kasszasikere lett és 11 Oscar-díjat nyert (ezt mindössze két film mondhatja még el magáról). Cameron végérvényesen a csúcsra ért, szinte tűkön ülve várta mindenki, hogy mi lesz a következő dobása.

Az évek során több filmtervvel is kacérkodott (Terminátor 3, A Majmok Bolygója, Pókember), ám egyikből sem lett semmi. A nagy csendet először 2005 tájékán törte meg, mikor arról beszélt, hogy két filmterven dolgozik párhuzamosan. Az egyik a Battle Angel, mely egy népszerű anime élőszereplős adaptációja lenne, a másik pedig a rejtélyes Project 880 címen futott. Mindkettőt 3D-ben tervezte elkészíteni és tervei szerint először a Battle Angel készült volna el. Ám idő közben változtatott a véleményén és az Avatár című epikus művét kezdte formálni (ez volt korábban a Project 880). Az elmúlt 2-3 évben keveset lehetett hallani a készülő műről, mindig csak annyit mondtak, hogy "korszakalkotó lesz", "soha nem látott képi világ", "vizuális forradalom", "egy új nemzedék Star Wars-a" és egyéb hangzatos szövegek röpködtek.

Időközben aztán az is kiderült, hogy valóban teljesen újfajta technikákkal dolgoznak, soha nem látott mennyiségű speciális effektet készítenek és a film költségvetése úgy tokkal-vonóval együtt 400 millió dollár körül mozog. Döbbenetes volt még csak hallani is, hogy micsoda összegről van szó, a sok dicshimnusz után pedig az ember valóban valami eget és földet megmozgató dolgot kezdett várni. Soha nem titkoltam, hogy számomra három rendező van, aki a filmek világában afféle atyaúristen: George Lucas, Steven Spielberg és James Cameron, így nem csoda, ha elképesztő méretű elvárásokkal tekintettem a film elé. Lássuk hát, hogy a "világ királya" 12 év után hogyan is tért vissza!

Történet
2154-ben járunk, mikor a Föld már igencsak haldoklik. Az Alfa Centauri rendszerben van egy Föld-típusú bolygó, mely rendelkezik egy különleges, unobtainium nevű ásvánnyal. Roppant értékes és segíthet haldokló anyabolygónkon. Ide érkezik meg a deréktól lefelé nyomorék ex-tengerészgyalogos, Jake Sully is, aki az Avatár-program keretében kerülhetett a bolygóra. A feladata, hogy egy ember-Na'vi hibrid testben kapcsolatot létesítsen a bennszülöttekkel és rávegye őket az együttműködésre, ám hamarosan két tűz közé kerül…

Szereplők
Jake Sully - Sam Worthington, az elképesztő sebességgel sztárrá váló fiatal ausztrál színész alakítja a történet központi szereplőjét. Worthington gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt, míg Cameron ki nem választotta, majd ő ajánlotta be az új Terminátor-filmbe is, ami végképp megalapozta a srác jövőjét. Worthington emberileg szimpatikus figura, ráadásul nem nyálas és trendi mint a mostani új színészek legtöbbje, ám színészi képességeit tekintve nem egy szupertehetség. Bármikor képes egy közepes, korrekt alakításra, de nem hiszem, hogy valaha is nagy színészóriássá növi majd ki magát. Az Avatárban nem volt könnyű dolga, mert Jake figurája összetett jellem és Worthington nem is tud maradéktalanul megbirkózni vele. Bizonyos helyzetekben remekül helytáll, míg a mélyebb, érzelemdúsabb szcénákban számomra nem elég erős az alakítása.

Neytiri - Zoe Saldana, a dominikai és puerto ricói gyökerekkel rendelkező, igéző szépségű fiatal színésznő játssza a harcos Na'vi lány, Neytiri szerepét. Saldana végig CGI formában látható, de az új technológiának köszönhetően játéka maximálisan átjön. Saldana tehetséges színésznő, ezt már bizonyította korábban, most is remek alakítást nyújt, egy-két jelenetet leszámítva, ahol szerintem picit túljátssza a figurát. Ezzel együtt a karakter maga szeretni való jellem, árad belőle az ártatlanság és a naivitás, mely roppantmód szimpatikussá teszi őt a néző számára.

Dr. Grace Augustine - Sigourney Weaver, a legendás színésznő a '86-os Aliens után ismét egy Cameron filmben! Már ezért megéri megnézni ezt az alkotást, ráadásul az összes színész közül Weaver alakít a legjobban, kapott egy-két igen emlékezetes szöveget és jelenetet. A film egyik csúcspontja rögtön az ő első jelenete. Bár a szerepe nem túl összetett, Weaver csuklóból megoldja, ezzel együtt neki köszönhetően hiteles és hús-vér figurának tűnik.

Miles Quaritch - Stephen Lang, a kiváló színész alakítja a filmben Quaritch ezredest, az igazi militarista, kőagyú katona karakterét. Mind a szerep mind az őt alakító színész szolgál némi érdekességgel, hiszen a karaktert eredetileg Schwarzeneggerre írta meg Cameron, ám ő ugye idő közben kormányzó lett, így csiszolt rajta és egy másik régi harcostárs, Michael Biehn került a képbe. Végül az utolsó pillanatban nem őt, hanem Lang-et választotta a rendező, aki '86-ban jelentkezett az Aliens-ben Hicks szerepére, de nem kapta meg. Cameron azonban emlékezett rá, így végül ő kapta a szerepet. Bár igazi sablonkarakterrel van dolgunk, Lang-nek köszönhetően életre kel a figura, de még így sem tud utálni való rosszfiú válni belőle.

Trudy Chacon - Michelle Rodriguez, a szintén dominikai és puerto ricói ősökkel büszkélkedő színésznő látható a hőseinket "fuvarozó" katonai pilóta szerepében. Bevallom, számomra Rodriguez iszonyatosan ellenszenves személyiség és ezen ez a film sem tudott változtatni. Bár most érezhetően visszavesz az arcoskodásból, a rendezőnek köszönhetően hétköznapibb, emberibb figurát igyekszik hozni, egész egyszerűen valahogy mégis taszító. Egyrészt ő is elég sablonfigura, másrészt a színész sem szimpatikus így maga a karakter sem lesz az számomra.

Parker Selfridge - Giovanni Ribisi, a nagy filmek kis szerepeiből ismert kiváló színész is itt van, ő a Pandora kiaknázását irányító bürokratát, Selfridge-t alakítja. Ribisi roppant tehetséges, nem kihívás számára ez a szerep, de dob rá egy lapáttal és roppant stílusosan hozza ezt az önző érdekember típust. Sajnálom, hogy csak keveset van jelen, mert jóval kiaknázhatóbb lehetett volna a figura.

Norm Spellman - Joel David Moore, a meglehetősen ismeretlen színész alakítja a fiatal ám roppant lelkes biológust, Normot. A Moore által játszott karakter afféle "sidekick" próbál lenni, amúgy szerethető mind a karakter mind az azt életre keltő színész, de ezt sem használják ki az alkotók. Keveset szerepel, nem tesz igazán fontos dolgokat, inkább csak asszisztál a hősöknek.

Moat - CCH Pounder, a veterán színésznő is itt van Neytiri anyjának szerepében. Noha Pounder neve alighanem sokaknak nem mond semmit, nagyon tehetséges színésznővel van dolgunk, aki most e roppant nyúlfarknyi szerepben is megállja a helyét. Moat igazi "ősanya" figura, nincs benne sok eredetiség inkább klasszikus figura. Az ő esetében is csak azt tudom mondani, hogy a karakter elpuskázott ziccer.

Eytukan - Wes Studi, a legendás indián származású színész is tiszteletét teszi egy abszolút testhezálló szerepben. Ő Neytiri apját kelti életre de csak nagyon keveset van a vásznon. Alapvetően is imádom Studit, így nagyon sajnáltam, hogy nem kap nagyobb szerepet, pedig ő is kiaknázható lehetőség volt.

Tsu'tey - Laz Alonso, a nem túl ismert és számomra eléggé unszimpatikus színész alakítja a Na'vi harcos Tsu'tey figuráját, aki nem rejti véka alá mennyire nem kedveli Jake-et. Bár Alonso nem egy tehetség, ezúttal a jó színészvezetésnek köszönhetően korrektül játszik, de megint csak ismételni tudom magam: nem elég a játékideje, sokkal többet kellene szerepelnie, hogy a figurának igazi súlya legyen.

Látvány
12 évnyi fejlesztés, vadiúj 3D technológia, ILM, Weta, több százmillió eltapsolható dollár. Ez állt James Cameron rendelkezésére, hogy megmutassa a valaha készült legfotorealisztikusabb trükköket. Sikerült neki? Igen és nem. Hagyományos esetben egy rossz szóval nem illetném ezt a látványvilágot, ami valóban a ma lehetséges legtökéletesebb trükköket vonultatja fel, ám muszáj jóval kritikusabbnak lennem, a fent említett tényezők és a hihetetlen mértékű dicshimnuszok miatt. Amiről nem fogok nyilatkozni, az a 3D, lévén hagyományos 2D-s formában láttam a filmet. Tény, hogy Cameronék kifejlesztettek egy teljesen új, Fusion 3D névre hallgató rendszert, de ezt majd a nálam jóval hozzáértőbbek kitárgyalják. Amire kitérnék azok az effektek valósághűsége.

Ami tény: a Na'vik a valaha látott legrealisztikusabb, legrészletesebb mimikával felvértezett digitális lények, amiket valaha is kreáltak. Minden apró arcrezdülés minden izommozgás tökéletesen lett szimulálva. Pandora dzsungelvilága is lélegzetelállító, szinte él az egész bolygó. Van azonban három olyan dolog ami viszont nem sikerült - most sem - a nagy igyekezet ellenére: az egyik, hogy a Na'vik bőre, mint a legtöbb CGI-vel létrehozott teremtményé, valahogy nem hat természetesnek, nem hat kézzelfoghatónak. A másik, és szerintem ezt sosem lesznek képesek kiküszöbölni, azok a szemek. Hiába a fantasztikus kidolgozottság, a szemekben nincsen élet. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre és a szemek most sem tükröznek vissza semmit. Üresek.

A harmadik és számomra kicsit fura dolog, azok az állatok. Egyrészt ha a Na'vikat kékpesek voltak ennyire valósághűre megalkotni, akkor az állatok kidolgozottságán is javíthattak volna még szerintem, mert ilyen szintű lényeket már jópár éve láthatunk nagy filmekben. Ez amúgy nem baj, mert eddig is szépek voltak és most is jól sikerültek, de ami meglep, hogy a mai napig nem tudják a tömeg illúzióját kelteni. Trappolnak a hatalmas állatok és valahogy nem érezzük, hogy súlyuk lenne. Azt hinné az ember ez nem lehet olyan nehéz dolog, de ezek szerint roppant bonyolult lehet megoldani. Kíváncsi vagyok, hogy melyik filmben sikerül majd először visszaadni ezt.

Szóval a látványvilág forradalmi? Igen és nem. Azért nem, mert az állatok, vagy a pandorai világ bár elképesztőek, azért szerintem A Gyűrűk Ura trilógia és az újkori Csillagok Háborúja trilógia is tudja ezt a szintet, ám a Na'vik miatt igenis forradalmi, mert ennyire életszerű még sosem volt egyetlen korábbi CGI karakter sem. Az ember tényleg csak tátja a száját. Ha végigtekintünk ez egy igen szép és hosszú folyamat: volt maga a fekete-fehér némafilm, ez volt mindennek az alapja. Majd jött először a hangosfilm, aztán a színes film. Aztán jöttek a kezdetleges, majd egyre fejlettebb stop motion technikák és különféle optikai trükkök (első King Kong-tól a régi Star Wars trilógián át egészen napjainkig).

A '80-as években jöttek az első kezdetleges számítógépes trükkök (Tron, Az Utolsó Csillagharcos), majd az évtized végén/a következő elején a morfing technológia (A Mélység Titka, T2). Az igazi robbanás ezután következett be a Jurassic Park-kal, mely elkékpesztő módon ötvözte a fejlett digitális trükköket a hagyományos effektekkel. A '90-es évek végén aztán jött a bullett time és az Avatár előképe, Jar-Jar Binks a Baljós Árnyakban. Innentől számolhatjuk a digitális karaktereket az élőszereplős filmekben (A Gyűrűk Ura, Harry Potter, Hulk, TransFormers stb.). Mind egyre jobbak és kidolgozottabbak lettek, az Avatár háromméteres kék lényei pedig az eddigi folyamat betetőzése. Hogy van-e tovább? Egészen biztosan. Biztos vagyok benne, hogy tíz év múlva jön majd egy film, ami még ennél is realisztikusabb trükkökkel fog előállni.

De ne csak magukról az effektekről beszéljünk, hiszen szót érdemel a dizájn is. A film képi világa csillagos ötös, roppant hangulatos mind az emberek jövőbeli világa, mind a Pandora káprázatos tájai, növény- és állatvilága. Kétség kívül helyet érdemel magának a legvarázslatosabb sci-fi világok között. Az egyetlen, ami nekem nagyon nem tetszett, azok az úgynevezett "AMP Suit"-ok, melyek szerintem nagyon bénán festenek és teljesen funkciótlannak tartom őket. Ezt leszámítva azonban minden ragyogóan sikerült. Dícsérnem kell az operatőrt, a vágókat és a jelmez- és látványtervezőket is, mert mindent kihoztak a filmből.

Zene
A filmek egyik abszolút hangulati eleme a zene. Ez is legalább olyan fontos tényező, mint a látvány. James Horner immáron harmadszor dolgozik együtt Cameronnal a '86-os Aliens és a '97-es Titanic után. Horner egyike a legzseniálisabb zeneszerzőknek, számtalan halhatatlan dallammal gazdagította a filmek világát, a rendezővel közös projektjeiről pedig elmondhatjuk, hogy remekül sikerültek. Mikor megtudtam, hogy ő komponálja majd az Avatár score-ját, akkor nagyon fellelkesültem, tűkön ülve vártam, hogy milyen lesz. A soundtrack meghallgatása után viszont azt kell mondanom, hogy nekem félig-meddig csalódás.

Horner ezúttal is komponált nem egy gyönyörű darabot, az általam imádott kórust pedig rengeteget használja, de az összhatás mégis valahogy erőtlen. Egyrészt nem tetszik minden esetben a hangszerelés - az egész úgy szól, mint a pesti aluljárókban a perui pánsíposok - másrészt sokat ismétli a főtémát és szerintem lehetne epikusabb, magasztosabb az egész. Zavaró, hogy egy-két helyen egy az egyben kiollózott részeket a Trója zenéjéből is. Persze így is találunk varázslatos tételeket (The Path To Heaven, Jake's First Flight, Gathering All The Na'vi Clans For Battle, War), de van számtalan jóval fantáziátlanabb és erőtlenebb muzsika is. A filmben, mint aláfestő zene egyébként ragyogóan működik, de egy James Horner-műnek önmagában is meg kellene állnia a helyét, ám ezúttal ez nem teljesül maradéktalanul.

Szólnom kell még a főtéma dallamvilágát alapul vevő betétdalról is, a Leona Lewis által énekelt "I See You" című számról. Nos, Lewis nagyon attraktív hölgy, a hangja is gyönyörű, de ez a dal úgy nyálas és giccses, ahogy van. Értem én, hogy Cameron a Titanic-féle Celine Dion/My Heart Will Go On sikert szeretné vele meglovagolni, de szerintem míg ott abszolút működött a dal, ezúttal abszolút mellélő vele.

Rendezés
Ahogy a bevezetőben írtam, számomra három nagy filmes atyaúristen létezik és ebből az egyik James Cameron. Minden filmjében van valami különleges, valami plusz, ami miatt emlékezetes marad számomra (na jó, a Piranha II kivétel). Az Avatár történetén dolgozott majd' egy évtizedet, ám legnagyobb sajnálatomra azt kell mondanom, hogy nem végzett tökéletes munkát. Alapvetően itt se kötnék bele semmibe, de ha már ennyire rákészült erre a filmre, akkor a történetet is kerekíthette volna jobban. Rengeteg a sablonos és elnagyolt karakter, az érdekesebb figurák pedig csak perceket kapnak, abszolút kihasználatlanok maradnak és szimpatikussá is főként az őket alakító színészek miatt válnak.

A központi figura ugye Jake Sully, a nézőnek vele kellene azonosulnia, ám nekem ez nem sikerült. Alig tudunk meg róla valamit, a jelleméről még kevésbé. A történet folyamán olyan sorsfordító döntéseket hoz, melyekkel nehéz azonosulni, ha azok nincsenek kellően megindokolva. Márpedig nincsenek. A karaktere átvezetés nélkül jut el egyik pszichológiai állapotból a másikba, nincs meg a karakter drámai íve. Cameron alkalmazza a narrációt, ám nem igazán jól. Keveset használja és többnyire lényegtelen dolgokat meséltet el a figurával, mikor folyamatosan lehetne a belső jellemformálódását narrálni, ezáltal átérezhetőbbé tenni. Ha kritizáltam Worthington nem mindig kellő színészi játékát, akkor ez a kritika megilleti Cameront is, mert nem dolgozta ki. De ugyanígy a levegőben lóg Quaritch, Chacon, Selfridge és kissé Augustine figurája is, akik mind olyanok, mintha az Aliens-ből ollózta volna ki őket, csak más nevet adott nekik.

A karaktereket ne bolygassuk tovább, jöjjön a történet. Nos, itt is felemás a helyzet. Egyrészt a szerelmi szál Jake és Neytiri között roppant elnagyolt és vázlatos, nem látjuk ennek a folyamatát, csak úgy van. Pedig ez egy nagyon, de nagyon lényeges elem lenne Jake döntéseinek fényében. A másik az egész cselekmény háttere. Pár elejtett mondatot kapunk arról, hogy már hosszú évek óta ott vannak az emberek Pandorán, de semmi részletesebbet. Ugye szó van róla, hogy siker esetén trilógia lesz az Avatárból. A film megtekintése után a Mátrix-filmek jutottak az eszembe. Adva volt egy ragyogó első rész, amit két felesleges folytatás követett és az Animátrix című animációs rajzilm mutatta meg, hogy az előzményekben mennyivel több lehetőség rejlett. Az Avatárral kapcsolatban pont ugyanezt érzem. Cameronnak jóval korábbról kellett volna ezt a történetet indítania és e film befejezésének kellene az egész trilógia befejezésének lennie. Meggyőződésem, hogy sokkal mélyebb, kerekebb, egészebb történetet lehetett volna így alkotni.

Magáról a rendezői stílusáról rosszat nem igazán tudnék mondani. Tény, hogy ő nem az a művészieskedő rendező, nem játszik a fénnyel, a színekkel, nem tekint a képi világra úgy, mint költői önkifejezésre. A szó jó értelmében ő iparos rendező. Ezt úgy értem, hogy megtanulta a filmezés minden csínját-bínját, elképesztő tudással rendelkezik, és ezt felhasználva hoz létre rendkívül hangulatos, bravúros technikai megoldásokkal kivitelezett alkotásokat. Az Avatár illeszkedik eddigi filmjeinek sorába, ám igyekszik újítani is. Egy-két helyen tán találunk kissé öncélú jeleneteket, amik csak azért vannak, hogy elkápráztasson a képi világ, de ezt leszámítva a rendezés korrekt, jól felépített, nagyon erős atmoszférát teremt.

És, hogy az Avatár valóban egy új nemzedék Star Wars-a? Nem. Nem, mert nincs a történet és nincsenek a benne szereplő karakterek kellően felépítve és alapvetően sem lehet, mert az egészben nincs meg az a - divatos angol kifejezéssel élve - "cultural impact", azaz kulturális behatás, ami ezt lehetővé tenné. Az Avatár túlságosan földhözragadt, sőt, túl nyugati, míg a Csillagok Háborúja egyszerre idézi múltat és jövőt, keletet és nyugatot, merít szinte az összes valaha volt kultúrából. Ezek miatt a Star Wars időtlen és egyetemes, míg James Cameron eposza önnön korlátai miatt nem válhat azzá.

Összegzés
Hogyan is összegezhetném az eddig leírtakat… Az Avatár jó film? Igen, nagyon is jó film. Hogy érdemes-e megtekinteni? Abszolút! Ez a film sokak számára lenyűgöző élmény lesz, kiváló és minőségi munka, ám nem mehetünk el amellett sem, hogy a történetet és a karaktereket igenis feláldozták a tökéletes látvány érdekében, ez pedig mindenképpen csalódással tölt el, ráadásul megfosztja az Avatárt attól, hogy abszolút klasszikussá válhasson. Ám hibáival együtt is értékes, remek alkotás, ami megérdemli majd, hogy az év, valamint az évtized legemlékezetesebbjei közt is helyet kaphasson. Így vagyok ezzel én is, de számomra továbbra is a Terminátor 2 Cameron legjobb filmje és A Mélység Titka is jobb, kidolgozottabb alkotás a szememben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.