25
12/2009
0

Újabb Karácsonyi Mozgókép Top 20, 1. rész

Szerény kis blogunk újabb karácsonyt ünnepel, így joe-val ismét szerettünk volna valami különlegessel készülni. Agyaltunk rajta, aztán csak oda lyukadtunk ki, hogy mivel egy éve nagy szenvedéssel tudtunk csak kihagyni kedvenceket, így csináljunk egy újabb húszas listát. Meg kell mondanom, ezúttal is szenvedtem vele (ide a gyíklesőt, hogy jövőre is Top20-at fogunk csinálni), végül sikerült kiválasztanom azokat az alkotásokat, amelyekről mindenképpen szerettem volna most írni. Igyekeztem változatos lenni, különböző műfajokból válogatni, igazi klasszikusokat és egyben gyermekkori kedvenceket is.

A szabályok most is adottak voltak (egy rendezőtől csak egy film, folytatások esetén mindegyiket figyelembe kell venni) sőt, ezúttal még meg is fejeltük, hiszen nem lehet olyan film, amiről a másik már írt és a mostani listáinkon sem lehet egyezés, így próbálunk meg minél színesebbek lenni.

Elsőnek következzék hát az én listám:

20. Helyezett



Mint a villám (Days of Thunder) 1990
Rendezte: Tony Scott
Miért: Ridley Scott ifjabbik testvére szintén a rendezői pályát választotta, ám eltérő módon: Bár mindketten reklámfilmes múlttal rendelkeznek és így mindkettőjük számára fontos a vizualitás, az idősebbik Scott inkább komolyabb témákat boncolgat lassú tempóban, míg Tony a vizuális orgiára hajt, pörgő, akcióval teli történettel. Az 1990-es Mint a villám tökéletes példája stílusának, mely roppant egyszerű történettel rendelkezik, ám a kamerakezelés, a beállítások, a zene és az egész filmből áradó hangulat valami elképesztő varázzsal hat a nézőre. A Terminátor 2 mellett ez az a film amiből számomra szinte süt a ’90-es évek hangulata, a korszellem, ami örök nosztalgiaként ránt mindig vissza a boldog gyermekkorba. Naplemente, száguldó Chevrolet Lumina versenyautók, NASCAR, Tom Cruise, Nicole Kidman, Hans Zimmer, Maria McKee és a Guns N’ Roses!

19. Helyezett



Az ördög ügyvédje (The Devil’s Advocate) 1997
Rendezte: Taylor Hackford

Miért: A fiatal, feltörekvő ügyvéd gátlástalanul gázol át mindenkin, míg megkapja élete legnagyobb lehetőségét. Az élete aztán szép lassan darabokra hullik, míg rá nem eszmél, hogy annyira csodált főnöke nem más, mint Lucifer személyesen. Hackford kiváló rendező, nem egy emlékezetes filmmel örvendeztetett már meg minket, de úgy gondolom, hogy Az ördög ügyvédje a legjobb, legkomplexebb alkotása. Nem csak félelmetes, roppant nyomasztó atmoszféra és a kiválóan felépített történet miatt, hanem főként Al Pacino és Keanu Reeves kiváló alakításának köszönhetően lesz a film feledhetetlen. Pacino a valaha látott legemlékezetesebb ördög, míg Reeves végre bizonyíthatta valódi kvalitásait. Az általa játszott Kevin Lomax tökéletesen testesíti meg az emberi gyarlóságot, a kapzsiság és a hatalomvágy határtalanságát, melynek végén csak a bukás várhat minket. No és persze a végén bebizonyosodott egy régi sejtésem, valóban a Rolling Stones „Paint It Black” című dala a legsátánibb nóta.

„Hiúság… A kedvencem a bűnök közül!”

18. Helyezett



Csillagkapu (Stargate) 1994
Rendezte: Roland Emmerich

Miért: A látványfilmekért rajongó német direktor főként megalomán katasztrófafilmjeiről ismert (A Függetlenség Napja, Godzilla, Holnapután, 2012), noha rendezett ő más típusú filmeket, melyeket vagy szeretett a közönség (Tökéletes Katona, A Hazafi), vagy utált (I.E. 10.000), ám hozzám ezek mindig közelebb álltak, mint a gigantikus eposzai. Az 1994-es Csillagkapu alighanem a legjobb mozija, számomra pedig az egyik leghangulatosabb sci-fi, amit valaha láttam. Jól megírt, remekül megrendezett, kiválóan felépített történet, nagyszerűen eltalált karakterekkel és hangulatos zenével. Sokat merít Erich von Däniken elméleteiből, ám ezeket sajátos és roppant érdekfeszítő módon tálalja. Bár a maga idejében csak közepes siker volt, azért később mégis kultikussá vált. Úgy gondolom, a Csillagkapu kötelező minden sci-fi rajongó számára.

17. Helyezett



A vadnyugat fiai (Young Guns) 1988-1990
Rendezte: Christopher Cain és Geoff Murphy
Miért: A westernfilmek mindig is különleges szerepet kaptak a filmtörténelemben, igazi fénykorukat az ’50-es, ’60-as években élték, meg még kicsit azután. Aztán csillaguk leáldozott és csak néha-néha bukkant fel egy-egy újabb film ebben a műfajban. A ’80-as évek végén készült Young Guns, csakúgy, mint 1990-es folytatása, hangulatában teljesen eltért minden korábbi műfajtársától. Valósággal áradt belőle a népszerűsége kezdetén járó Music Television hangulata. Bár ez furán hangzik, de valóban a fiatalokat, az MTV-generációt célozta meg mindkét film, olyan színészekkel, mint Emilio Estevez, Charlie Sheen, Kiefer Sutherland, Lou Diamond Phillips és Christian Slater. Az általuk játszott törvényen kívüli banditák mintha csak egy rockbanda tagjai lennének: lazák, viccesek, és végtelenül cool-ak. Bár kétségtelen, hogy a western műfaja adott ezeknél jóval nagyobb, jobb és komolyabb filmeket, számomra mégis a két Young Guns marad az örök szerelem.

16. Helyezett



Szelíd motorosok (Easy Rider) 1969
Rendezte: Dennis Hopper

Miért: Dennis Hopper 1969-es filmje megkerülhetetlen klasszikus, a hippi-nemzedék bibliája. Az USA-t átszelő két drogdíler motoros és a hozzájuk verődő iszákos ügyvéd története, a végtelen út, az utazás és ezen keresztül az örök lázadás és szabadság kifejeződése. Peter Fonda, Dennis Hopper és a sztársága előtt járó Jack Nicholson fantasztikus színészi játéka pedig megkoronázza ezt az elképesztő erejű filmet. A Szelíd motorosok ballada-szerű hangulattal bír, ám közben mégis végtelenül hétköznapinak hat, mintha egyszerre volna legenda és valóság, amit látunk. Az Easy Rider egy kihagyhatatlan, elképesztő erejű utazás a szabadság szárnyain a „szex, drogok, rock & roll” szellemében, melynek vége nem is lehet más csak a törvényszerű bukás, hiszen a társadalom kiveti magából azokat, akik nem részei a rendszernek. És ha mindez nem lenne elég, akkor ott vannak még a zseniálisabbnál zseniálisabb dalok, elég, ha csak azt mondom: Steppenwolf – Born To Be Wild!

„Dehogy tőled félnek! Attól félnek, amit képviselsz… Ebben az országban mindenki a szabadságról beszél, de ha látnak egy szabad embert, attól halálra rémülnek.”

15. Helyezett



300 (300) 2007
Rendezte: Zack Snyder

Miért: Frank Miller képregénye a thermopülai csatáról és az ott hősi halált halt spártai katonákról már megjelenésekor kultikussá vált, az évek során pedig csak nőtt a népszerűsége. A képregényőrült Zack Snyder pedig 2007-ben látta elérkezettnek az időt, hogy filmre vigye Miller alkotását, mely egyszerre keveri a történelmi tényeket a legelborultabb fantazmagóriákkal. Snyder filmje végül egyike lett a valaha készült leghűebb adaptációknak, hiszen szinte kockáról-kockára adja vissza a képregényt. A képi megjelenítése lélegzetelállító, az egész film olyan, mintha egy megelevenedett festményt látnánk. A szereplők, a jelmezek a „díszletek”, mind-mind egyedi, sajátos és varázslatos hangulattal bírnak. A stilizált képi világ pedig stilizált erőszakkal párosul, aminek köszönhetően a film úgy lesz brutális, hogy közben egy percig sem hat öncélúnak vagy durvának az erőszak. A 300 elképesztő vizuális orgazmus, mely töménytelen tesztoszteronnal és mérhetetlen mennyiségű hősiességgel döngöli földbe a nézőt..

„Ez itt Spárta!”

14. Helyezett



Superman (Superman) 1978-2006
Rendezte: Richard Donner, Richard Lester, Sidney J. Furie és Bryan Singer
Miért: A képregényhősök az amerikai tömegkultúra ikonjai, számukra ők olyanok, mint a görög mítoszok hősei. Számomra mindig is a DC Comics két legendás hőse, Batman és Superman voltak az örök kedvencek, nekem ők a képregényvilág legeltaláltabb karakterei. Tavaly a Batman filmes adaptációit méltattam, ezúttal az Acélember kerül terítékre. Richard Donner 1978-as filmje (Superman) nem csak egyike a legjobb adaptációknak, de egyben a képregényfilm műfajának első legendás darabja is. Az 1980-as folytatás (Superman II), melyet Donner kezdett meg, de már Richard Lester fejezett be, méltó utódja volt az első filmnek. A Lester által jegyzett következő film, az 1983-as Superman III már jó nagy csalódás volt, de még éppen elment, viszont a ’87-es, Sidney J. Furie által jegyzett Superman IV: A Sötétség Hatalma egyike a legkatasztrofálisabb filmeknek. A következő majd’ két évtized során számtalan formában igyekeztek újjáéleszteni a kryptoni hős történet sikertelenül, míg nem jött az első két X-Men film rendezője, Bryan Singer, aki a Donner-filmek szellemében készített egy kimagasló, felejthetetlen filmet (Superman visszatér), helyreállítva ezzel az Acélember becsületét.

13. Helyezett



Rómeó és Júlia (Romeo and Juliet) 1996
Rendezte: Baz Luhrmann
Miért: Az ausztrál Baz Luhrmann mindössze második filmje volt William Shakespeare halhatatlan művének feldolgozása, ám ha több filmet nem jegyzett volna, akkor is örökké emlékeznénk rá. Az általa készített adaptáció egészen különleges, hiszen végig szöveghű, ám a cselekményt a modern korba helyezte át, így a mai kor emberének, a mai fiatalok számára is aktuálissá válik. Ehhez párosul a bravúros vágás és az operatőri munka, mely tökéletesen adja vissza Luhrmann zene –és musicalimádatát. A színészi alakítások szintén fergetegesek és ennek köszönhetően vált igazi sztárrá Leonardo DiCaprio és Claire Danes is. A Rómeó és Júlia ezen adaptációja igazi különleges filmélmény, melyet a Mester valamennyi rajongójának látnia kell.

12. Helyezett



A Vasálarcos (The Man in the Iron Mask) 1998
Rendezte: Randall Wallace
Miért: Alexandre Dumas halhatatlan hősei, D’Artagnan és a három testőr gyakorlatilag már a mozi születésekor megjelentek a nagyvásznon. Az évtizedek alatt megszámlálhatatlan alkalommal dolgozták fel kalandjaikat hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel. A Rettenthetetlen Oscar-díjra jelölt írója, Randall Wallace 1998-ban készítette el Dumas „Bragelonne Vicomte” című regénye alapján A Vasálarcost, mely alighanem a legszebb és legromantikusabb verziója lett a hősöknek. Eddig mindig csak kicsit képregényes stílusban ábrázolták őket, sok vidámsággal, ám ezúttal érett és komoly karaktereket látunk, akik igazi oroszlánokként küzdenek az elveikért. A gyönyörűen megírt történet mellé nem csak káprázatos látvány párosul, hanem elképesztő sztárgárda is (John Malkovich, Jeremy Irons, Gabriel Byrne, Gérard Depardieu, Leonardo DiCaprio és Anne Parillaud), mely abszolút kihagyhatatlanná teszi ezt a gyöngyszemet.

11. Helyezett



A mélység titka (The Abyss) 1989
Rendezte: James Cameron

Miért: James Cameront már nem egyszer méltattam, legutóbb épp az Avatár kapcsán, ám ezúttal egy, még annál is sokkal jobb filmjéről kell szólnom. Az 1989-es Abyss legendásan nehéz szülés volt, üvöltöző rendezővel, idegösszeroppanást kapott színészekkel és többszörösen túllépett költségvetéssel. A film végül anyagilag bukás lett, ám kritikailag sikeresnek volt mondható. Számomra már első nézésre is lenyűgöző volt mind a történet, mind a szereplők, mind pedig a technikai megoldások tekintetében. Rendkívül emberi karaktereket láthatunk, akikkel a néző bármikor tud azonosulni és mindezt egy igazán izgalmas cselekmény öleli körül. Külön szólnom kell a film később kijött rendezői változatáról, mely nem csak jobb és teljesebb, hanem alapjaiban változtatja meg a történet lényegét és árnyalja még inkább a mondanivalót. A mélység titka szinte tökéletes film, hatalmas filmélmény, vétek lenne bárkinek is kihagyni.

10. Helyezett



Hetedik (Seven) 1995
Rendezte: David Fincher
Miért: David Fincher első filmje, az 1992-es Alien 3 bukása után mindössze három évvel hozta össze ezt a filmet, a zseniális és elborult Andrew Kevin Walker forgatókönyvéből, mely aztán a krimi és a thriller műfajainak egyik alapművévé vált. John Doe az arcnélküli gyilkos a bibliai hét főbűn alapján öl meg egy-egy embert naponta, így nincs sok ideje a tapasztalt nyomozónak (Morgan Freeman) és fiatal társának (Brad Pitt), hogy a végére járjanak. Fincher már az Alien 3-nál mutatta a jeleit, hogy igen erős vizualitással rendelkezik, a Hetedik pedig nem hagyott kétséget afelől, hogy egy új rendező zseni születésének vagyunk tanúi. Sötét, baljós és mocskos képi világa remekül keveredik a noir-hangulattal, mindez megspékelve egy kiváló és csavaros forgatókönyvvel és erős színészi alakításokkal. Ezt a filmet kihagyni a nyolcadik főbűn!

9. Helyezett



Az őrület határán (The Thin Red Line) 1998
Rendezte: Terrence Malick
Miért: Terrence Malick mindössze két filmet rendezett a ’70-es években, aztán kerek húsz évre eltűnt a világ szeme elől. 1998-ban robbant be ismét egy olyan filmmel, mely Coppola Apokalipszis Most című mozija mellett alighanem a valaha készült legjobb alkotás a háborúról. Az őrület határán James Jones letaglózó erejű regénye alapján készült, annyi sztárral, hogy összeszámolni is nehéz lenne őket. Erősen jelen vannak a Malick-ra jellemző stílusjegyek: gyönyörű képek, csodálatos zene, lassú történetvezetés és a szereplők belső utazásának középpontba állítása. Csodálatos film a háború értelmetlenségéről, a belső béke kereséséről és arról a kétségbeesett kísérletről, hogy megtartsuk tulajdon józan eszünket. Ha létezne igazság, akkor nem a Ryan közlegény megmentése (legjobb rendező) és nem a Szerelmes Shakespeare (legjobb film) nyert volna a ’99-es Oscar-díj átadón, hanem Terrence Malick mesterműve.

8. Helyezett



Ál/Arc (Face/Off) 1997
Rendezte: John Woo

Miért: A hong kong-i akcióguru számtalan klasszikussal bizonyított hazájában, mielőtt amerikába tette volna át székhelyét. A Tökéletes célpont és a Rés a pajzson még csak korrekt hollywood-i akciófilmek voltak, ám harmadik amerikai mozija, az Ál/Arc bizony megkerülhetetlen akcióklasszikus. Már maga az alapkoncepció is remek ötlet a két ősi ellenségről, akik kénytelenek arcot cserélni és így egymás bőrébe/életébe bújni. A két főszereplő, John Travolta és Nicolas Cage életük formájában játszanak, valósággal lubickolnak szerepeikben. Az akciójelenetek és John Woo felejthetetlen stílusjegyei (lassítások, tánc-szerűen megkoreografált akciók, fehér galambok, keresztény szimbólumok, hős és gonosz jin-jang-szerű szembenállása/összetartozása) teszik ezt a filmet kötelezővé minden akciófilm-rajongó számára.

7. Helyezett



Jurassic Park (Jurassic Park) 1993-2001
Rendezte: Steven Spielberg és Joe Johnston
Miért: A tavaly elhunyt kiváló író, Michael Crichton nem egy remek történettel ajándékozott meg bennünket. Leghíresebb regénye alighanem az 1990-ben megjelent Őslénypark, mely óriási siker lett. Nem csoda hát, ha nem egy stúdió és nem egy rendező akart lecsapni rá. A befutó végül a Universal Pictures és Steven Spielberg lettek. Az 1993-ban bemutatott Jurassic Park pedig új fejezetett nyitott: lélegzetelállítóan valósághű dinoszauruszai valamennyi nézőből döbbent csodálatot váltottak ki és a földrengető siker sem maradt el. A szintén Spielberg rendezte 1997-es folytatás (Az elveszett világ: Jurassic Park) bár nem kapott annyi elismerést, mint elődje, mégis remekül sikerült mozi lett. Sajnos a 2001-es, Joe Johnston dirigálta harmadik filmről (Jurassic Park III) ez már annyira nem mondható el, noha nem is lett olyan nagyon rossz (igaz, ez a rész már nem Crichton regénye alapján készült). Már régóta tervbe van véve egy esetleges negyedik rész, egy kiváló szkript esetén alighanem sokan vennénk szívesen, ha elkészülne.

6. Helyezett



Állj ki mellettem (Stand By Me) 1986
Rendezte: Rob Reiner

Miért: Stephen King a horror nagymestere! Legalábbis főként így szokták őt jellemezni és a nagyközönség számára is erről az oldaláról ismert. Ő azonban mindig azt mondja, hogy nem horrorokat ír, hanem emberi történeteket. Jó pár regényével és novellájával a hátam mögött igazat kell adnom neki. Bár legtöbb művében ijesztő, horrorisztikus történések adják a keretet, a lényeg mindig az ember és a bennünk rejlő érzések. Számtalan kedvenc történetem van a mestertől, ezek közül az egyik abszolút favorit az eredetiben „A test” címet viselő novella, melyből Rob Reiner készített szívmelengető és emlékezetes filmet a barátságról, az összetartásról és a bennünk élő kalandvágyról. Olyan színészek vannak segítségére, mint River Phoenix, Wil Wheaton, Jerry O’Connell, Corey Feldman és a kis szerepekben felbukkanó Kiefer Sutherland, valamint John Cusack. Az Állj ki mellettem rendkívül megindító történet az ártatlan gyermekkorról, mely egy napon bár véget kell, hogy érjen, de minden szépségét és jóságát magunkkal vihetjük egész életünkre.

5. Helyezett



Szemtől szemben (Heat) 1995
Rendezte: Michael Mann
Miért: Aki olvasta a kedvenc rendezőimről készült listámat, az Michael Mann nevével is találkozhatott. Akkor azt írtam róla, hogy az egyik legperfekcionistább direktor, aki valaha betette a lábát hollywood-ba. Nem egy feledhetetlen film fűződik a nevéhez, de legnagyobb mesterműve kétségtelenül az 1995-ös Szemtől szemben, mely egész egyszerűen hibátlan krimi, a műfaj egyik alapvető klasszikusa. Az Al Pacino alakította rendőr és a Robert De Niro által életre keltett bankrabló szakmai és egyben személyes párbaja lélegzetelállító, a két színészlegenda életük nagy alakítását nyújtják. Hihetetlenül jól felépített karakterekről van szó, ahogy lassan, fokozatosan ismerik meg egymást és döbbennek rá, hogy bár ellentétes oldalon állnak, valójában olyan egyformák, mintha csak testvérek lennének. Ezt koronázza meg Mann bravúros történetvezetése és rendezői stílusa, mely olyan filmekre is hatással volt, mint például a tavalyi év legnagyobb sikere, A sötét lovag.

4. Helyezett



Kapcsolat (Contact) 1997
Rendezte: Robert Zemeckis
Miért: A világhírű csillagász, Carl Sagan egyszerre volt tudós és istenhívő ember. Nála nem vált élesen ketté a két világszemlélet, inkább igyekezett minél jobban összeegyeztetni a kettőt. 1985-ben megjelent Kapcsolat című regényének is ez áll a középpontjában. A regényből aztán a kiváló rendező Robert Zemeckis készített méltó adaptációt a fantasztikus Jodie Foster főszereplésével. Az általa alakított Ellie Arroway nem csak értelmes földönkívüli létformákat kutat fanatikusan, hanem rajongásig szeretett, korán elvesztett apja után is kutat „odafönt”. A Kapcsolat egy gyönyörűen elmesélt történet a hitről, a szeretetről, a felfedezés utáni vágyról és mindenekelőtt az embert az univerzummal és magával Istennel összekötő titokzatos erőkről. Költői szépségű alkotás, mindenkinek meleg szívvel ajánlom.

3. Helyezett



Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential) 1997
Rendezte: Curtis Hanson

Miért: James Ellroy szülei már kiskorában elváltak, ő pedig az édesanyjával élt. 1958-ban aztán anyját meggyilkolták, a rendőrség pedig sosem kapta el a gyilkost. Ez az élmény egész életére meghatározta Ellroy személyiségét, nem csak a társadalmat elárasztó erőszakról és bűnről, hanem egyre inkább a rendőrségi korrupcióról is. Felnőve íróként is csak ez a téma foglalkoztatta, számtalan emlékezetes krimivel ajándékozva meg az olvasókat. Legendássá vált „L.A. Kvartett”-je (A fekete dália, A nagy semmi, Szigorúan bizalmas, Fehér Jazz) harmadik darabjából a tehetséges Curtis Hanson rendezett filmet, aki bár alkotott néhány emlékezetesebb művet, mégis ez mozi tekinthető az ő mesterművének. Nagyon kevés film van, ami képes így megragadni a „film noir” hangulatát, bemutatva az ’50-es évek Los Angeles-ét és Hollywood-ját, egyszerre elénk tárva a ragyogást és a mocskot. Bravúrosan szőtt krimi, hihetetlenül jól megírt történettel és kiváló karakterekkel. A műfaj egyik kiemelkedő csúcspontja.

2. Helyezett



Mennyei királyság (Kingdom of Heaven) 2005
Rendezte: Ridley Scott
Miért: Ridley Scott nem egy mesterművel ajándékozott már meg bennünket, bajban is voltam, mikor a listán gondolkodtam. Sokáig a Szárnyas fejvadász volt jelölt tőlem, de blogos kollégám, joe javaslatára (hogy ne legyen túl sok sci-fi) inkább egy másik kedvencemet választottam. Ez pedig nem más, mint 2005-ös történelmi eposza, a Mennyei királyság, mely a Keresztes háborúk korába kalauzolja el a nézőt. Annak idején a kétórás moziverzió nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de a később kiadott több mint 190 perces rendezői változat minden kétséget kizáróan Gladiátor szintű mestermű. Sőt, témájánál, így mondanivalójánál foga még fontosabb alkotás is. Scott filmje nem csak gyönyörűen megkomponált képi utazás a középkorba, hanem erkölcsi és morális tanmese a kultúrák közti különbségekről, hogy az évszázadok során mennyire nem változtunk és hogy minden háború és ellenségeskedés közepette nem is vagyunk annyira különbözőek. A Mennyei királyság jól felépített, okos film, számomra pedig (szigorúan a rendezői változat) kihagyhatatlan klasszikus.

1. Helyezett



Amerikai graffiti (American Graffiti) 1973
Rendezte: George Lucas
Miért: Kedvenc rendezőm, a modestói George Walton Lucas Jr. nem készült kiskorától fogva filmrendezőnek, mint oly sok pályatársa. Őt fiatalon inkább a csajok és az autóversenyzés érdekelte. Egy majdnem végzetes autóbalesetnek köszönhetően, azonban le kellett mondania nagy álmáról és végül filmrendező lett (köszönet Istennek, vagy a végzetnek, nem tudom, de nagyon nagy köszönet). Második filmje volt az 1973-as Amerikai graffiti, melynek elkészülését a jó barát, Francis Ford Coppola is segítette producerként. A Universal nem bízott nagyon Lucas-ban (még a film címét sem értették), ám végül a fiatal rendezőnek lett igaza. A főként önéletrajzi ihletéső Amerikai graffiti egyetlen éjszaka történetét mondja el néhány középiskolai végzős szemén keresztül, mely igazi generációs film, de igazi zsenialitása abban rejlik, hogy minden eljövendő generáció számára is hordozza a fiatalság, a lázadás és a szabadság örök eszméit. Az Amerikai graffiti – akárcsak Lucas életének főműve a Csillagok Háborúja – nem más, mint útkeresés, hogy megtaláljuk saját helyünket az életben és a világban.

Hát, ezek lettek volna az enyéim, ezúttal is nem egy kedvenc maradt ki, vagy a rendezői szabály miatt, vagy, mert nem akartam, hogy egyik vagy másik műfaj túlzottan eluralkodjon a listán. A nagy franchise-ok közül megint kimaradt pár kedvenc, mint pl. a Rambo, a Predator, az Alien, vagy éppen az X-Men, de ilyen-olyan okok miatt nem volt lehetőség berakásukra. A rendező-szabály miatt ezúttal is különösen fájdalmas volt dönteni, hiszen Oliver Stone, Steven Spielberg, vagy éppen Baz Luhrmann nem egy emlékezetes filmmel rukkolt elő pályája során. Őszintén megmondom, alig várom már a jövő évi listázást, kíváncsi vagyok, akkor mely filmek kerülnek terítékre.

Természetesen ez a csak az első rész volt, joe holnap következik az ő húszas listájával, még számomra is meglepetés lesz, már alig várom.

Végezetül pedig ezúttal is boldog és békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

Az Erő legyen veletek!

Gunner

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr921622613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása