07
11/2012
0

Csillagok Háborúja: Az Új Hadvezér

Grandmaster.jpg

Mióta napvilágot látott az év filmes híre, hogy a Disney megvette a Lucasfilmet, vele a Csillagok Háborúja jogokat és, hogy új trilógia készül, melyben George Lucas már csak, mint kreatív konzultáns, afféle háttérember vesz részt, a rajongó rögtön elkezd agyalni azon, vajon ki lehetne a megfelelő ember, hogy betöltse a rendezői posztot. Én magam gondolkodtam a megfelelő neveken, olyan direktorokén, akik kellő alázattal, egyben megfelelő felkészültséggel és tudással rendelkezne, hogy megfeleljenek e nemes feladatra. Közben természetesen az interneten is mennek a pletykák, hogy ez meg az a név merült fel, de jómagam általában csak meresztem a szemem a képtelenebbnél-képtelenebb ötleteken (Darren Aronofsky, Neill Blomkamp).

Végül összeszedtem tíz rendezőt, tíz nem akármilyen vizualitással megáldott filmest, akik között ki mérhetetlen, ki szerényebb múlttal rendelkezik, de mindegyikük olyan filmet/filmeket tett le az asztalra, hogy bizonyította vele rátermettségét a szememben. A következő sorokban igyekszem ezt a tíz embert górcső alá venni, kiemelve pro és kontra érveket, hogy miért tartom jó választásnak őket, de közben elfogulatlanul nézve, talán mi lehetne esetleg adott esetben az, ami miatt nem feltétlenül a legtökéletesebb választás az adott úriember. Hosszas bevezetőm után tehát következzenek az én személyes jelöltjeim, sorrend nélkül. Íme!

J.J. ABRAMS: A New York-i születésű, 46 éves író, rendező, producer számtalan sorozattal (Felicity, Alias, Lost, Fringe) szerzett nevet magának. 1990 óta van a filmbizniszben, de nagyvásznas debütálására egészen 2006-ig kellett várni. Ekkor jött a Mission: Impossible III, mely még csak mérsékelt siker volt. A 2009-es Star Trek viszont már óriási mozi, mellyel új életet lehelt egy halott franchise-ba, tavaly pedi a Super 8-cal bizonyította további kvalitásait.

Ami mellette szól, az egyrészt, hogy intelligens, írói vénával is bír, tehát megérti a történet fontosságát. Az sem elhanyagolható tény, hogy tehetséges rendező, aki ismeri a vizuális effektusokat, képes lenne megfelelően kezelni egy ekkora produkciót, ráadásul saját bevallása szerint is óriási Star Wars rajongó, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a Star Trek mozija jobban hasonlított Lucas űroperájára, mint Roddenberry eredetijére.

Ami miatt viszont nem biztos, hogy mellette kellene letenni voksot, hogy egyrészt a Star Trek-kel jelenleg is visz egy science fiction szériát így könnyen belefásulhatna, ha egy másikat is kellene, valamint az sem biztos, hogy ideje, energiája érdemben engedné. Stílusából adódóan viszont csak a lens flare túlzott használatából kellene visszavennie, hiszen alapvetően tökéletes választás lehetne, ordít róla, hogy Spielberg/Lucas filmeken nőtt fel.

GORE VERBINSKI: A 48 éves Oak Ridge-i rendező főként Bad Religion videoklipekkel indította pályafutását, nagyfilmekkel 1996 óta foglalkozik. Pályafutása során több műfajban is kipróbálta magát, mindegyikben sikerrel. Legemlékezetesebb tőle mégis az első három Karib-tenger Kalózai film, melyek óriási pénzügyi és nézői sikereket hoztak.

Ami Verbinski mellett szól, hogy a kalózos filmekkel bizonyította, van érzéke a kalandhoz, remekül ért a speciális effektekhez is, átlát egy ilyen volumenű projektet, ráadásul mivel ezek a filmek az egeres stúdió termékei, így nagyszerű a munkakapcsolata a Disney-vel.

Ami ellene szólhat, hogy nincs igazán sajátos vizuális stílusa. Ez egyfelől jó is lehetne, mert azt mutatja, hogy képes alkalmazkodni, viszont szerintem inkább hátrány, mert így a végeredmény is lehet színtelen-szagtalan valami. Ha túlságosan megalkuvó, az a film kárára is válhat.

CHRISTOPHER NOLAN: Az ember, akit a mai közönségnek nem kell bemutatni. Az angol apától és amerikai anyától született 42 éves rendező zseni Londonban látta meg a napvilágot. Rövidfilmjei után 1998-ban mutatkozott be a nagyvásznon, egy mindössze 10.000 dollárból készült fekete-fehér alkotással (Követés), mely már ott hordozta magán alkotója zsenijét. Hollywood is felfigyelt a csodagyerekre és olyan filmek következtek, mint a Mementó, az Álmatlanság, A Tökéletes Trükk, vagy az Eredet, de főműve egyértelműen a 2005 és 2012 között elkészült Sötét Lovag Trilógia (Batman: Kezdődik, A Sötét Lovag, A Sötét Lovag: Felemelkedés).

Ami egyértelműen mellette szól, hogy zseni. Csak így. Egyszerűen mindent tud a filmkészítésről. Nem csak kiváló rendező, de kiváló író is. Képes összehozni és levezényelni egy egész trilógiát, aminek megvan a történeti íve, amiben a szereplőknek megvan a maguk helye. Elképesztő precizitással dolgozik, minden részletre odafigyelve. Nála a történet és a karakterek a legfontosabbak, úgy készít epikus látványfilmet, hogy a vizualitás nem uralkodik el a cselekmény felett. Ráadásul képes sötétebb, komorabb hangulatú filmet készíteni úgy, hogy az nem válik erőltetetté, vagy nevetségesen trendivé. Valamint a Csillagok Háborúja az egyik kedvenc filmje, mely szintén nem elhanyagolható tény.

Ami viszont ellene szól, hogy rendkívüli módon ragaszkodik a saját ötleteihez, nem biztos, hogy minden körülmények között képes lenne kompromisszumokra, márpedig a Star Warsnak megvannak a maga lefektetett szabályai, melyeket mindenek felett tisztelnie kell. Probléma még, hogy sosem rendezett fantasy jellegű filmet, így kérdéses mit tudna kezdeni, egy mese-szerű univerzummal, bár őt ismerve azért meg tudna birkózni vele. A legnagyobb probléma viszont a CGI. Nolan köztudottan nem szereti, egy Star Wars-mozi viszont elképesztő mértékű vizualitást igényel, melyet a digitális technika nagyfokú használata nélkül nem lehet elkészíteni. Nolannek igazodnia kellene ehhez is, nagy kérdés, hogy tudna-e.

ANDREW STANTON: A rockporti születésű 46 éves látványmágus a Pixar istállójából jött és olyan animációs filmekkel tette le a névjegyét, mint a Szörny Rt. és a Toy Story trilógia (íróként), valamint az Egy Bogár Élete, Némó Nyomában és a Wall-E (rendezőként). Élőszereplős filmmel idén jelentkezett először, ez pedig nem más, mint a John Carter.

Ami mindenképpen mellette szól, hogy rendkívüli módon ért a látványhoz, technikailag elképesztően felkészült, de az eddigi munkássága bizonyítja, hogy érti, szereti a családi mozikat és otthon is van bennük. A John Carter tökéletes jelöltté teszi őt, hiszen filmjéből csak úgy süt a Csillagok Háborúja-hangulat, ráadásul filmje nem is hunyászkodik meg a kor divatos, arcoskodós stílusa előtt, hanem mert régi vágású, hagyománytisztelő science fiction kalandfilm lenni. Ráadásul a Disney égisze alatt hozta mindezt össze, tehát ismerik egymást jól a céggel. Ráadásul ő tuti hozná magával Michael Giacchinót zeneszerzőnek, az egyetlen komponistát akiről el tudom képzelni, hogy John Williams örökébe lépjen.

Ami ellene szólhat, hogy egyrészt talán már leszerződött a Némó Nyomában második részére és nem biztos, hogy el tudná vállalni, másrészt talán a Disney a John Carter bukása után nem biztos, hogy bízna Stantonban, bár ez utóbbi szerintem óriási hiba volna. Akárhogy is nézem, Andrew Stanton minden tulajdonsággal rendelkezik, ami tökéletessé teszi a feladatra, személy szerint nekem ő a favoritom, ha rajtam múlna, én rábíznám.

JOSEPH KOSINSKI: A marshalltowni, 38 éves úriember számítógépes grafikusként kezdte a pályáját, olyan játékok televíziós reklámjaiban, mint a Halo 3 vagy a Gears of War. Nagyjátékfilmes bemutatkozása 2010-ben jött el, mikor vászonra varázsolta a Tron: Örökség című látványorgiát. Jelenleg is második filmjén dolgozik Tom Cruise és Olga Kurylenko főszereplésével, mely szintén sci-fi lesz és az Oblivion címre hallgat.

Ami egyértelmű jelöltté teszi számomra, az egyrészt a vizuális effektek rendkívüli mértékű ismerete, valamint az, hogy bemutatkozó filmje egy óriási, 170 millió dolláros látványfilm volt, amelynél nem csak, hogy nem remegett meg a keze, hanem egy 28 éves filmet folytatott úgy, hogy tökéletesen tisztelte az elődöt! Megvan benne a kellő alázat, hogy úgy folytasson egy meglévő alkotást, hogy nem forgatja azt ki magából, ráadásul a Tron: Örökség is számtalan Star Wars-hatást mutat magán, amely szintén jó pontként szolgál. És hát ugye a Tron is Disney, tehát az ismertség már itt is megvan.

Ami ellene szól pusztán annyi, hogy még nincs nagy múltja, talán túl irányítható lehet, valamint az, hogy képes lenne-e hangulatilag is igazodni az elődökhöz és egy régies stílusú, kortalan mesét elkészíteni. Más kérdés vele kapcsolatban sem merül fel bennem, így Stanton mellett az abszolút favoritom a rendezői posztra.

KERRY CONRAN: Ő afféle kakukktojás a listán. A 48 éves Conran művészeti sulit végzett, majd reklámokon és rövidfilmeken dolgozott. Gyermekkorától kezdve óriási rajongója volt a régi kalandfilmeknek és sorozatoknak, tehát pont olyan alkotásokért rajongott, melyek George Lucast is sokszor megihlették. Mindmáig első és egyetlen filmje a 2004-es Sky Kapitány és a Holnap Világa, sajnos azóta sem hallatott magáról. Sokáig egyébként esélyes volt, a John Carter film elkészítésére is, ám végül kiszállt a projektből.

Ami alkalmassá tenné őt a feladatra, hogy ő is rendkívül jól ismeri a nagy trükk-technikai apparátust igénylő filmkészítés kihívásait, a Sky Kapitány stílusa ráadásul erőteljes Star Wars/Indiana Jones hatásokat mutat, pont azt a ’30-as ’40-es évekre jellemző ponyvairodalmat tükrözi, melyért a Mester is mindig rajongott, és amelyre ihletforrásként tekintett.

Ami ellene szól az, hogy szimplán rutintalan és tapasztalatlan. Úgy értem, hogy 2004 óta egy darab filmje van és bár a trükköket jól ismeri, de vajon mit tudna kezdeni egy ekkora volumenű projekttel. Meglehetősen rizikós lenne az ő kezébe adni a gyeplőt még akkor is, ha hangulatilag, stílusilag tökéletesen passzolna hozzá a feladat.

ROLAND EMMERICH: a stuttgarti születésű, 56 éves rendező már igen nagy látványfilmes múltra tekinthet vissza. 1984 óta van a pályán, lépésről lépésre haladt egyre feljebb. 1992 óta Hollywoodban tevékenykedik, többnyire óriási látványfilmeket alkotva, de időről-időre becsúszik egy-egy drámai, történelmi film is.

Ami abszolút alkalmassá teszi a feladatra, hogy gyakorlatilag a nagy eseményfilmeket neki találták ki, anno a Star Wars óriási szerepet játszott abban, hogy filmrendező akart lenni. Ennek legkézenfekvőbb példája az 1996-os ID4, mely óriási Csillagok Háborúja-hatásokat mutat. Fontos megemlíteni mozijai családcentrikusságát is, mely nélkülözhetetlen eleme a Star Wars filmek hangulatának. Kiválóan ismeri a trükköket, precízen, gyorsan és olcsón dolgozik, mindig időre. Filmográfiája tökéletesen mutatja, hogy képes Star Wars-szintű epikus sci-fit (ID4) készíteni, tud hangulatot teremteni (Csillagkapu), a sötétebb, drámaibb történetek is jól állnak neki (A Hazafi) és képes rendkívül jó karakterábrázolásra is (Anonymous) és a fantasy, népmesei elemekkel is kiválóan bánik (I.E. 10.000).

Ami ellene szól, az egyértelműen a divatos, értelmetlen közutálat. Mindegy, hogy Emmerich mennyire csinálna jó filmet, azt alapból lehúzná mindenki, mert őt utálni kell. Emiatt a nevetséges előítélet miatt necces lenne a kiválasztása, illetőleg arra mindenképpen ügyelni kéne, hogy a forgatókönyvbe ne tudjon nagyon beleszólni, mert írónak egyáltalán nem olyan jó, mint rendezőnek.

STEVEN SPIELBERG: Az ember, akit viszont az égadta világon senkinek sem kell bemutatni. A 65 éves, Cincinattiből jött csodagyerek, a mozi talán valaha volt legnagyobb mágusa. Elképesztő filmográfiája gyakorlatilag minden műfajt lefed, nincs olyan zsáner amiben ő már ne alkotott volna maradandót. Felesleges is lenne tőle bármit kiemelni, hiszen temérdek legendás mozi fűződik a nevéhez.

Ami abszolút mellette szól, hogy szó szerint véve mindent tud a filmkészítésről, gyakorlatilag ő maga a Mozgókép Műfajának Művésze. A sci-fi és a családi filmek is a vérében vannak, nem csak, hogy George Lucas egyik legjobb barátja, de vállvetve, együtt találták ki és alkották meg a blockbuster filmeket, tulajdonképpen ők hozták létre a mai, modern szórakoztató mozit. Óriási rajongója a Star Wars-filmeknek és annak idején ő rendezte volna A Jedi Visszatért is, ám egy ostoba szabály miatt erre nem volt lehetősége. Máig bosszantja ez a dolog, ám most itt lenne a lehetőség.

Ami miatt talán mégsem őt kéne választani, hogy talán egy friss, fiatalosabb rendező jobban elkapná a lendületet, ráadásul szerintem Steven csak akkor vállalná, ha George is tevékeny szerepet vállalna az elkészítésben. Akadályozó tényező az is, hogy Spielberg rendkívül elfoglalt filmes, nem hinném, hogy a rengeteg filmterve közé még beférne egy Star Wars-mozi is. Pedig ő az első név, aki nálam Lucas után szóba jön, ha filmekről van szó.

ROBERT ZEMECKIS: A chicagói, 61 éves rendezőzseni is elképesztő pályát tudhat magáénak. Spielberg felkaroltjaként olyan filmekkel bizonyította kvalitásait, mint a Roger Nyúl a Pácban, a Vissza a Jövőbe trilógia, A Smaragd Románca, a Forrest Gump, a Kapcsolat, vagy a Számkivetett. Az elmúlt 12 évben CGI-animációs filmekkel foglalkozott, idén tér vissza élőszereplős filmmel.

Ami mellette szól, hogy óriási tapasztalattal rendelkezik a családi filmek, a nagy epikus produkciók és a vizuális effektusok terén is. Mindemellett kiváló rendező, remek a drámai érzéke, ahogy a humort is kiválóan használja. Képes úgy komoly filmet készíteni, hogy közben a hangulat könnyed. Ő is jóbarátja George Lucasnak, egyben nagy tisztelője munkásságának, így kellő alázattal és tudással tudna levezényelni egy Star Wars-filmet.

Ami ellene szól, azaz elmúlt, bő egy évtizednyi alibi. Technikailag ugyan sokat fejlődött, de az animációs filmjeinek minősége meg sem közelíti a korábbi filmjeit, mintha kicsit kiégett volna. A vadiúj, Flight című drámája sok kérdésre választ adhat vele kapcsolatban, illetve talán még probléma lehetne az is, hogy képes lenne-e igazodni a Disney elvárásaihoz is.

JOE JOHNSTON: A 62 éves, austini születésű filmrendező a Lucas/Spielberg iskolából került ki. Látványtervezőként és effekt-művészként dolgozott a két mester olyan alkotásain, mint az eredeti Star Wars trilógia, az első három Indiana Jones mozi. 1989 óta rendez, olyan családi szórakoztató mozikat maga mögött tudva, mint a Drágám a Kölyök Összementek, a Rocketeer, a Jumanji, a Jurassic Park III, vagy legutóbb a kasszasiker képregényfilm, az Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló.

Ami tökéletesen alkalmassá teszi a feladatra, hogy ismeri az effekteket, hangulatilag abszolút ismeri és érti a Csillagok Háborúját, máig tökéletes követője Lucas és Spielberg szellemiségének, valamint az Októberi Égbolt bizonyítja, hogy a drámai vonal is megvan benne. Összevetve minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami kellő tudással ruházza fel egy Star Wars mozi levezénylésére, ráadásul mindig is vágya volt egy Csillagok Háborúja univerzumban játszódó film megrendezése.

Ami ellene szólhat, hogy valamiért ő sosem vált igazán nagy volumenű rendezővé, a stúdiók sosem láttak benne igazi nagy lehetőséget. Ennek oka valószínűleg az, hogy rendezői stílusa a két mestert idézi teljesen és nincs igazi markáns egyénisége, pedig nem árt, ha a lehetséges direktor is hozzá tud tenni valamit, nem csak szolgai módon másol.

Hát ez a tíz úriember lenne az én listám arra, hogy kit/kiket látnék szívesen egy új Star Wars mozi rendezői székében. Igyekeztem érveket és ellenérveket felsorakoztatni mindegyikük mellett. Hangsúlyozom, hogy ez pusztán az én személyes véleményem, nyilván valaki más teljesen különböző jelölteket felvonultató listával rukkolna elő. Ami mindennél fontosabb, hogy bárki is kerül majd a direktori székbe, mindenek előtt kellő alázattal rendelkezzen, tisztelje a meglévő hat filmet és azok szellemiségét. Képes legyen kiállni a véleménye mellett, de ne legyen túlságosan megalkuvó. Ne hajoljon meg a geekek nevetséges és trendi elvárásai előtt, merjen régivágású stílust képviselni. Bárki lesz is végül a kiválasztott szerencsés, bárki mellett is döntsön Kathleen Kennedy és a Disney, sok sikert kívánok neki, óriási feladatot vállal, de bízzunk benne, hogy képes lesz majd megbirkózni a nehézségekkel. George Lucas véleményét pedig sose féljen kikérni, a Mester ott lesz majd, hogy hasznos tanácsokat adjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr54895799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása