16
01/2014
0

Oscar-jelöltek 2014

oscar_l.jpg

Ismét elérkeztünk a díjszezon fináléjához, a nagy események közül már csak a BAFTA és az Oscar van hátra. Minden évben hagyományosan áttekintem a legrangosabb filmes elismerés jelöltjeit, így lesz ez most is. A főbb kategóriák jelöltjeinek bejelentése alig egy órája esett meg, így a nevek és a címek még frissek és ropogósak. Ahogyan korábban, úgy most is igyekszem majd megtippelni, hogy adott kategóriában kit/mit tartok a legesélyesebbnek, valamint azt, hogy én személy szerinte melyik filmesnek, illetve filmnek szorítok. Ne is szaporítsuk tovább a szót, jöjjenek a jelöltek!

LEGJOBB FILM
Amerikai botrány
12 év rabszolgaság
Dallas Buyers Club
Gravitáció
Phillips kapitány
A Wall Street farkasa
Nebraska
Her
Philomena – Határtalan szeretet

Melyik a legesélyesebb: A lehetséges 10 jelölésből ezúttal is 9-et használt ki az akadémia. A lista igen erős, a díjszezon alakulását követve pedig igazán három esélyese van a legfőbb kategóriának. A végső befutó az Amerikai botrány, a 12 év rabszolgaság és a Gravitáció közül kerül majd ki. Mindhárom egyenlő esélyekkel indul ilyen-olyan okok miatt, így a végső győztest megtippelni szinte lehetetlen.

Melyikért szorítok: Nálam egyértelműen az Amerikai botrány a favorit. Amit David O. Russell az elmúlt néhány évben csinált szinte egyedülálló, hihetetlenül erős, a ’70-es évek korszellemét megidéző filmje pedig ezúttal is a filmkészítés legjavát adja. Nálam a svindlerek a nyerők.

LEGJOBB RENDEZŐ
Steve McQueen (12 év rabszolgaság)
Alfonso Cuarón (Gravitáció)
David O. Russell (Amerikai botrány)
Alexander Payne (Nebraska)
Martin Scorsese (A Wall Street farkasa)

Ki a legesélyesebb: A fent említett három film direktora, McQueen, Russell és Cuarón valamelyike lesz a győztes. McQueen a filmje témája miatt lehet főleg befutó, Russell szimplán az összkép, meg kijárna neki, Cuarón pedig a hihetetlen technikai bravúrok miatt érdemelné meg.

Kiért szorítok: David O. Russell az én favoritom, egyértelműen neki adnám a szobrot, de akkor sem dőlök a kardomba, ha Alfonso Cuarón lesz a befutó.

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ
Christian Bale (Amerikai botrány)
Leonardo DiCaprio (A Wall Street farkasa)
Bruce Dern (Nebraska)
Chiwetel Ejiofor (12 év rabszolgaság)
Matthew McConaughey (Dallas Buyers Club)

Ki a legesélyesebb: Elképesztően nívós a lista, az ember csak kapkodja a fejét a tehetségesebbnél tehetségesebb színészek nevét látva. A befutó szinte megtippelhetetlen, mert noha mondhatnám ezt, vagy azt a nevet a Golden Globe vagy más korábbi díjátadó kapcsán, de az Akadémia sokszor szereti felrúgni az addigi dolgokat (lásd. Robert Redford és Tom Hanks mellőzése). A legnagyobb eséllyel McConaughey indul, őt mondanám, ha mindenképpen tippelnem kéne, de a másik négy színész is simán lehet befutó.

Kiért szorítok: Egyértelműen Christian Bale-nek adnám az Oscar-t, hihetetlen, amit az a fickó művel filmről-filmre. Önmagában döbbenetes, hogy ez még csak a második jelölése. Remélem, hogy ő nyer, de ha Dernhez, DiCaprióhoz, vagy McConaughey-hez kerül a díj, akkor sem fogok a kardomba dőlni.

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ
Sandra Bullock (Gravitáció)
Meryl Streep (Augusztus Oklahomában)
Cate Blanchett (Blue Jasmine)
Judi Dench (Philomena – Határtalan szeretet)
Amy Adams (Amerikai botrány)

Ki a legesélyesebb: Egyre biztosabb Cate Blanchett győzelme, de az idén ötödik jelölését begyűjtő és még díj nélküli Amy Adams is behúzhatja ezt a kategóriát. Bullock jelölése nekem kicsit erős, Dench alighanem most kiesik a szórásból, az meg aztán durva lenne, ha a háromszoros győztes Streep díjra váltaná 4257-ik jelölését.

Kiért szorítok: Nagyon, de nagyon szeretném, ha Amy Adams lenne a befutó. Ezt a hihetetlenül tehetséges színésznőt elképesztően szívatja az Akadémia, hiszen rendszeresen eljuttatják a jelölésig, de inkább felfordulnának, mint, hogy neki adják a szobrot. Most remélem, végre megkapja.

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Jonah Hill (A Wall Street farkasa)
Bradley Cooper (Amerikai botrány)
Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
Barkhad Abdi (Phillips kapitány)
Jared Leto (Dallas Buyers Club)

Ki a legesélyesebb: Talán a legkönnyebben megtippelhető kategória, szinte teljesen biztosan kijelenthető, hogy a befutó Jared Leto lesz. Ahol elindult eddig, ott nyert, szóval nem valószínű, hogy most törne meg a sorozat. Talán még Fassbendernek lehet némi beleszólása, de nem sok.

Kiért szorítok: Annak örülnék, ha Cooper vagy Fassbender nyerne. Leto győzelme teljesen megérdemelt lenne, de őt emberileg nem csípem annyira, Abdi esélytelen, Hill meg nem tudom, hogy mi a francot keres itt, mondjuk egy Daniel Brühl helyett.

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ
Jennifer Lawrence (Amerikai botrány)
Sally Hawkins (Blue Jasmine)
Julia Roberts (Augusztus Oklahomában)
Lupita Nyong’o (12 év rabszolgaság)
June Squibb (Nebraska)

KI a legesélyesebb: Sokáig azt hitte mindenki, hogy Lupita Nyong’o lehet a befutó, főleg úgy, hogy Jennifer Lawrence tavaly nyert a Napos Oldalért. A Golden Globe azonban felborította kicsit a dolgokat, így a végső győztes személye is bizonytalan, szerintem bármelyik színésznő lehet a befutó.

Kiért szorítok: Teljesen egyértelmű, hogy nálam Jennifer Lawrence a nyerő. Hihetetlen varázslat ez a csajszi. Gyönyörű, imádnivaló, vicces és elképesztően tehetséges. Utálok ilyen hasonlatokkal dobálózni, de ha képes lesz a jövőben is ilyen jól választani szerepeket és meg tud maradni a földön, akkor ő tényleg lehet majd egy nap az újkori Meryl Streep.

LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV
Her (Spike Jonze)
Dallas Buyers Club (Craig Borten és Melisa Wallack)
Nebraska (Bob Nelson)
Amerikai botrány (Erik Warren Singer és David O. Russell)
Blue Jasmine (Woody Allen)

Melyik a legesélyesebb: Nagyon nehéz megtippelni a dolgot. A Globe-on a Her győzött, az Amerikai botrány, mindenhol esélyes, a Nebraska és a Dallas Buyers Club fekete lovak, de bármelyik megkaphatja „vigaszdíj” címszó alatt, Allent meg imádja az Akadémia.

Melyikért szorítok: Győzzön az Amerikai botrány, de bármelyik lehet a befutó, csak a Blue Jasmine ne. Lehet rám dobálni a köveket, de gyűlölöm Woody Allent.

LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV
Phillips kapitány (Billy Ray)
Mielőtt éjfélt üt az óra (Richard Linklater, Julie Delpy és Ethan Hawke)
Philomena – Határtalan szeretet (Steve Coogan és Jeff Pope)
A Wall Street farkasa (Terence Winter)
12 év rabszolgaság (John Ridley)

Melyik a legesélyesebb: Ismételten vigaszkategória, így bármelyik lehet a befutó, de szerintem itt a 12 év rabszolgaság indul a legnagyobb eséllyel.

Melyikért szorítok: Remélem, hogy a Mielőtt éjfélt üt az óra triója fog nyerni, jó lenne, ha Delpy, Hawke és Linklater szoborral tudnának távozni. Nálam egyébként Craig Pearce és Baz Luhrmann is idefért volna A nagy Gatsby-ért.

LEGJOBB OPERATŐR
Gravitáció (Emmanuel Lubezki)
Inside Llewyn Davis (Burno Delbonnel)
The Grandmaster (Philippe Le Sourd)
Nebraska (Phedon Papamichael)
Prisoners (Roger Deakins)

Melyik a legesélyesebb: Úgy gondolom elképzelhetetlen, hogy ne a Gravitáció vigye el ezt a díjat. A film legerősebb fegyvere a vizualitás és amit Lubezki művelt (ismételten) az valami elképesztő. Nem is tudom elképzelni, hogy valaki más vigye el a díjat.

Melyikért szorítok: Ebben a kategóriában mindenképpen a Gravitációt szeretném győztesként látni, mert már nagyon kijárna Lubezkinek a szobor, másrészt toronymagasan ez a film érdemli meg a legjobban.

LEGJOBB FILMZENE
The Book Thief (John Williams)
Her (William Butler és Owen Pallett)
Gravitáció (Steven Price)
Philomena (Alexandre Desplat)
Banks úr megmentése (Thomas Newman)

Melyik a legesélyesebb: Ismét nem egyszerű kategória, hiszen a Gravitációt nagyon nyomják, Desplat rendkívül népszerű, a Banks úr megmentése számára ez lehet az abszolút vigaszdíj, és ugye itt van John Williams is, aki a filmzene Meryl Streep-je.

Melyikért szorítok: Hagyományosan John Williamsnek, amikor csaj jelölve van, úgyhogy hajrá Johnny! Egyébiránt divat utálat ide, vagy oda, szerintem Hans Zimmer Acélember-zenéje simán felveszi a versenyt itt egy-két jelölttel.

LEGJOBB BETÉTDAL
Alone Yet Not Alone (Alone Yet Not Alone)
Happy (Gru 2)
Let It Go (Jégvarázs)
The Moon Song (Her)
Ordinary Love (Mandela: Long Walk to Freedom)

Melyik a legesélyesebb: Legnagyobb bánatomra azt kell mondanom, hogy a teljesen tucat és vérgyenge U2 dal, az Ordinary Love a legesélyesebb, főleg a Golden Globe-on aratott győzelme után.

Melyikért szorítok: Nálam az ötből három abszolút favorit, hiszen az Alone Yet Not Alone és a Let It Go nagyon szép dalok, míg a Happy címéhez hűen iszonyúan vidám kis nóta. Annak örülnék, ha a győztes e három közül kerülne ki. Az viszont döbbenet, hogy A nagy Gatsby betétdala, a Young & Beautiful nincs a jelöltek között, pedig tízszer jobb és többet ér, mint például a The Moon Song.

LEGJOBB HANG
A túlélő
Phillips kapitány
Gravitáció
Inside Llewyn Davis
A hobbit: Szamug pusztasága

Melyik a legesélyesebb: Szerintem a Gravitáció most annyira menő, hogy a technikai kategóriákban tarolni fog, szóval szerintem Cuarón filmje a nyerő itt is.

Melyikért szorítok: Nem omlanék össze, ha tényleg a Gravitáció nyer, de itt A hobbitnak szurkolok, megérdemelne a film egy díjat.

LEGJOBB HANGVÁGÁS
Gravitáció
Phillips kapitány
A túlélő
A hobbit: Szmaug pusztasága
All Is Lost

Melyik a legesélyesebb: Ahogy az előbb, szerintem itt is a Gravitáció a favorit.

Melyikért szorítok: Ahogyan az előbb, úgy itt is szívesen látnám A hobbitot győztesnek.

LEGJOBB VÁGÁS
12 év rabszolgaság
Gravitáció
Amerikai botrány
Phillips kapitány
Dallas Buyers Club

Melyik a legesélyesebb: Továbbra is technikai kategória, továbbra is a Gravitáció indul a legnagyobb eséllyel.

Melyikért szorítok: Igazából itt nincs favoritom, talán az Amerikai botrány, illetve a Gravitáció.

LEGJOBB LÁTVÁNY
Amerikai botrány
A nagy Gatsby
Her
Gravity
12 év rabszolgaság

Melyik a legesélyesebb: Na ez már fogós kérdés, mert megint mondhatnánk Curarón filmjét, de itt a jelmezek és a díszletek együtt nagyon sokat nyomnak a latba, hiába van nekik külön kategóriájuk, az összkép sok mindent meghatároz, így az Amerikai botrány és A nagy Gatsby, de a 12 év rabszolgaság is esélyes lehet.

Melyikért szorítok: A nagy Gatsby nyerje a díjat! Baz Luhrmann mesteri filmjét méltatlanul mellőzi az akadémia, így remélem, hogy legalább a képi világáért kap valami elismerést. De ha nem Gatsbyék, akkor az Amerikai botrány vigye a szobrocskát.

LEGJOBB JELMEZ
A nagy Gatsby
12 év rabszolgaság
Amerikai botrány
The Grandmaster
The Invisible Woman

Melyik a legesélyesebb: Mivel már a bemutatója előtt mindenki elalélt az Amerikai botrány pompás kosztümjeitől, így Russell filmjét tartanám a legnagyobb favoritnak.

Melyikért szorítok: Ahogy a látványnál, úgy itt is A nagy Gatsby az, amit győztesként látnék szívesen, de az Amerikai botrány díjazását is örömmel fogadnám.

LEGJOBB SMINK
Bad Grandpa
Dallas Buyers Club
A magányos lovas

Melyik a legesélyesebb: Szerintem a Dallas Buyers Club viszi majd ezt a kategóriát.

Melyikért szorítok: Mivel mindenki utálja én meg szeretem, azt mondom, hogy győzzön A magányos lovas. Azt pedig csak halkan kérdezném, hogy az Amerikai botrány vajh hol van innen?

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTUSOK
Star Trek: Sötétségben
A magányos lovas
Gravitáció
A hobbit: Szmaug pusztasága
Vasember 3

Melyik a legesélyesebb: Van néhány igen erős induló, de egész biztos, hogy a Gravitáció viszi majd el a díjat.

Melyikért szorítok: A jelöltek közül én A magányos lovast szeretném győztesként látni. Azt meg egész egyszerűen felháborítónak tartom, hogy Az acélember sem itt, sem a többi technikai kategóriában nem kapott jelölést, de full középszer Vasember 3 bezzeg itt van.

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM
Croodék
Jégvarázs
Gru 2
The Wind Rises
Ernest and Celestine

Melyik a legesélyesebb: Bár alighanem mindenki valamelyik nagyágyú 3D-s filmet mondaná, szerintem Mijazaki filmje fogja elvinni a díjat. Nagyon kíváncsi vagyok, igazam lesz-e.

Melyikért szorítok: Őszinte leszek, én a Gru 2-t látnám szívesen győztesként. Hihetetlenül vicces, jópofa, szeretni való kis mese, a Minyonok pedig egyszerűen megunhatatlanok.

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM
Broken Circle Breakdown (Belgium)
A vadászat (Dánia)
A hiányzó kép (Kambodzsa)
A nagy szépség (Olaszország)
Omar (Palesztina)

Melyik a legesélyesebb: Úgy gondolom, hogy az olasz A nagy szépség fogja elvinni a díjat, főleg, hogy a mindenki által ajnározott leszbis film nem jutott el a jelölésig.

Melyikért szorítok: Nincs favoritom, nem is vagyok képben mindegyik filmet illetően, de azt mondom, nyerjen A nagy szépség. Érdekesség, hogy Szász János A nagy füzet című filmje rajta volt a szűk kilences listán és csak a legvégén csúszott le a jelölésről.

Hát ezek lennének a 2014-es év Oscar-jelöltjei a legfontosabb kategóriákban. Az olyan jelöléseket, mint a dokumentumfilm, rövidfilm, animációs rövidfilm stb., ezúttal sem vettem ide, mert semmit sem tudok róluk. Alapvetően egyébként elégedett vagyok az Akadémia jelöléseivel, noha itt-ott lőttek némi homályt, viszont ami nagyon tetszik, hogy volt bátorságuk pár egyértelmű jelöltként elkönyvelt sztárt (Redford, Hanks, Thompson) kihagyni.

A győztesek kilétére majd március 2-án fog sor kerülni a Dolby Theatre-ben, a házigazda pedig a szerintem cseppet sem vicces Ellen DeGeneres lesz.

Előre is jó szórakozást mindenkinek, ezúttal is győzzön a jobbik!

A bejegyzés trackback címe:

https://mozgokep.blog.hu/api/trackback/id/tr885761637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása