Mozgókép Blog

Terminátor: Sötét Végzet (Terminator: Dark Fate)

Bevezetés
James Cameron 1984-ben vászonra vitt apokaliptikus rémálma instant kultusz lett, máig óriási kedvenc generációk számára. Az 1991-es második rész pedig elképzelhetetlen magasságokba repítette nem csak a film rendezőjét és főszereplőjét, de magát a Terminátor címet is, ami végképp a popkultúra szerves részévé vált. 12 év után a Terminátor visszatért a vászonra, de 2003-as, A Gépek Lázadása alcímet viselő fejezet alapból is vert helyzetben volt: bár főszereplője visszatért, eredeti alkotója nem, így James Cameron hiányában már a bemutatása előtt nagyon negatívan álltak hozzá a rajongók, ez pedig végül kicsit be is tett a filmnek, noha mind kritikailag mind anyagilag sikeresnek bizonyult.

2009-ben jött a folytatás, mely a Megváltás címet viselte, de végül nem hozta el a várva várt üdvözülést. Itt már nem csak Cameron hiányzott, de a franchise arca, Arnold Schwarzenegger is úgy döntött, inkább Kalifornia állam kormányzója lesz. Ezt ellensúlyozandó megszerezték John Connor szerepére korunk egyik legkiemelkedőbb színészét, Christian Bale-t, valamint megszavaztak 200 millió dollárt a projektnek, ám az alkotók minden nagyra törő elképzelése kudarcot vallott, köszönhetően a trehányul összefoltozott, ezer sebből vérző forgatókönyvnek, illetve annak, hogy a klasszikus Terminátor-érzés csak nyomokban volt meg a filmben, így az anyagi és kritikai bukást nem is kerülhette el.

Időközben volt egy tévésorozat is (Sarah Connor Krónikái), ami a T3-hoz hasonlóan a két alapfilmet folytatta, ám a tehetséges szereplőgárda és megannyi érdekes és remek ötlet ellenére a közönséget hidegen hagyta, amiben szerepet játszhatott az is, hogy igen alacsony költségvetésből gazdálkodtak, így a szériát két évad után lelőtték. A Terminátor azonban mindig visszatér, így 2015-ben, kormányzósága lejárta után Arnold ismét magára öltötte bőrdzsekijét, hogy megmentse az emberiséget a Genisys alcímet viselő ötödik részben. Ez a felvonás mindent megtett, hogy megidézze az első két film hangulatát, összerántott egy igazán remek szereplőgárdát és megannyi érdekes, új elemmel bővítette a mitológiát, az amerikai pénztáraknál és a kritikusoknál viszont ezek ellenére (és számomra érthetetlen módon) megbukott.

Így érkezünk el az idei évhez, ami azért fontos, mert mikor Cameron eladta a Terminátor jogokat (cserébe, hogy ő rendezhesse a filmet), a megállapodás úgy szolt, hogy azok 2019-ben visszaszállnak rá. Ő pedig úgy döntött, ha rendezőként nem is (hiszen teljesen elmerült az Avatár kék világában), de íróként és producerként folytatja egykori sikertörténetét. Ennek első lépése az volt, hogy kijelentette, egyetlen folytatást sem vesz figyelembe, melyet nem ő készített, így a Sötét Végzet alcímet viselő hatodik mozi az első két rész közvetlen folytatása lesz majd. Az alkotók emellett fűt-fát ígértek, hogy ez lesz a méltó folytatás és, hogy az elmúlt részek ballépései után most majd megmutatják. Visszahozták Arnoldot és Linda Hamiltont, a rendezéssel pedig megbízták a Deadpoolt összehozó Tim Millert. Lássuk hát, valóban olyan jó film született-e, mint amit az alkotók előzetesen ígértek!

Történet
Sarah Connor és fia, John megakadályozták az Ítélet Napját, ám ezzel nem állították meg a vég eljövetelét, pusztán megváltoztatták azt. 2020-ban egy fiatal mexikói lány, Dani Ramos éli hétköznapi életét, míg meg nem érkezik két harcos a jövőből, 2042-ből. Egyikük célja, hogy elpusztítsa őt, a másiké, hogy megvédelmezze. A küzdelem látszólag egyenlőtlen, ám felbukkan Sarah Connor és a jól ismert T-800-as is, hogy a hősöket támogatva szembe szálljanak a Skynet helyére lépő új mesterséges intelligenciával, a Légióval és az általa küldött, minden eddiginél gyilkosabb Halálosztóval.

Szereplők
Sarah Connor – Linda Hamilton, az egykoron szebb napokat látott színésznő 28 év után tért vissza ikonikus szerepében, a végeredmény pedig kissé felemás. Persze alapból jó látni őt újra, de 63 évesen már nem igazán hiteles a kőkemény harcos szerepében, mikor keménykedni kell, akkor sajnos többnyire csak erőlködik. Ez nem csak az ő hibája, hiszen nagyon erőltetett szövegeket adnak a szájába és alapvetően is a karaktere úgy lett megírva, hogy megkeseredett ember, akit nem érdekel már semmi, csak piál és Terminátorokra vadászik. Összességében Hamilton hozza a kötelezőt, de ez már inkább csak visszhangja annak, ami anno a T2-ben volt.

Terminátor – Arnold Schwarzenegger, az osztrák tölgy újra itt van, hogy életre keltse karrierje legikonikusabb karakterét. 35 év alatt immáron ötödjére bújik a jó öreg T-800-as „bőrébe”, a feladatot pedig rutinból megoldja. Akárhogy is legyen megírva, Arnold mindig képes lehengerlő erővel és mérhetetlenül szórakoztatóan hozni a jó öreg Halálosztót, amire most nagy szükség is van, mert a karakter kapott egy olyan paródiaszerű hátteret, amit már nehezen nyel be az ember gyomra, de erre majd visszatérek. Lényeg a lényeg, hogy 70-en túl is van spiritusz az öregben és ezúttal is hátán viszi az egész filmet.

Grace – Mackenzie Davis, a tehetséges kanadai színésznő, aki a nézők számára a kritikailag elismert CTRL nélkül című sorozatból, valamint a Mentőexpedíció és a Szárnyas Fejvadász 2049 mellékszerepeiből lehet leginkább ismert, alakítja az Ellenállás által a jövőből visszaküldött harcost, akinek oltalmaznia kell Dani Ramost. Előzetesen nem tudtam, hogy igazából mit is várjak, de azt kell mondanom, Davis megállja a helyét, mint akcióhősnő, van kisugárzása és kellően kemény, nem érezni azt, hogy megjátszós lenne. A karaktere nem lett a legjobban megírva, de ezt is kifejtem majd. Mindenesetre vele nem lőtt mellé a film.

Dani Ramos – Natalia Reyes, az ismeretlen kolumbiai színésznő formálja meg a film központi karakterét, a fiatal és tapasztalatlan lányt, akit a jövőből jött Terminátor el akar pusztítani, és akinek a létezése óriási jelentőséggel bír majd a gépek elleni háborúban. A hölgy (aki amúgy 32 évesen játssza a max. 20 éves Danit) pedig óriási baklövésnek bizonyult. Iszonyú rosszul játszik az egész film során, amikor pedig megpróbál kemény lenni az szó szerint iszonyú kínossá válik. Egy másodpercig nem hiteles a szerepében, így kártyavárként dől össze minden, ami köré van felépítve. Nem is értem mit láttak benne, hiszen a szereplőválogatáson ordítania kellett róla, hogy totál alkalmatlan a feladatra.

Rev-9 – Gabriel Luna, aki leginkább Marvel univerzum tévés világából lehet ismerős a nézőknek, mint a Szellemlovas, alakítja a hőseink életére törő gonosz Terminátort. Az általa megformált Rev 9-est valami nagyon forradalmi és minden eddiginél veszélyesebb Halálosztóként igyekeznek nekünk bemutatni az alkotók, de vajmi kevés ötlet szorult a karakterbe, a legnagyobb képessége az, hogy ketté tud válni, így kapunk egy felturbózott endoskelentont, meg egy fekete színű folyékony fém T-1000-es utánzatot. Luna amúgy többnyire jól hozza a rezzenéstelen arcú gyilkos gépet, így alapvetően sikerrel oldja meg a feladatát.

Diego Ramos – Diego Boneta, a 28 éves mexikói énekes/színész, aki a 2012-es Mindörökké Rock főszereplőjeként lehet ismerős, alakítja Dani öccsét. Boneta nagyon kevés játékidőt kap, nagyjából a film első 15-20 percében látható és gyors távozása a történetből azért is szomorú, mert ez alatt a rövid idő alatt is köröket ver Reyesre színészi játékban. Fájdalmas nézni, ahogy egymás mellett ülve lereagálják a jövőből jött gép támadását: míg Boneta tök természetes, addig Reyes irritálóan ripacskodó. Annyit mondhatok, kár, hogy nem ez a srác alakítja a legfontosabb szerepet, mert tízszer élvezhetőbb lett volna a végeredmény.

Látvány
185 millió dolláros költségvetésével ez a második legdrágább Terminátor-mozi (az első helyet a Megváltás tartja 200 millával), így joggal volt elvárható, hogy mindent elsöprő akciókat és látványvilágot kapjunk. Nos, ez teljesült is meg nem is. Egyrészt rohadtul ambiciózus az egész film, minden pillanatában ordít, hogy itt valami nagyon nagyot akartak alkotni, másrészt viszont nem kevés effekt hagy kívánnivalót maga után. Már az előzetesben rendkívül gyengén nézett ki, mikor a karaktereket CGI-jal rajzolták meg, de a néző bizakodhatott, hogy a kész filmre majd biztos dolgoznak még rajta. Hát nem dolgoztak. Megannyi jelenetben láthatunk digitálisan létrehozott karaktereket és baromi rosszul festenek. A Rev 9-es megalkotása volt a fő feladat, de valahogy nagyon műnek hat a karakter, pedig a dizájnja nem rossz. Az akciójelenetek is túl vannak tolva, így hiába a rengeteg bombasztikus jelenet, ha nincs bennük semmi fizika. A képi világ amúgy szép, az operatőr Ken Seng kitett magáért, ahogy a látvány, jelmez- és díszlettervezők is korrektül megoldották a feladatukat.

Zene
A zene mindig is rendkívül fontos szerepet tölt be egy filmben, hiszen a hangulat megteremtéséhez iszonyú mértékben képes hozzájárulni. A Terminátor esetében Brad Fiedel megalkotott egy halhatatlan főtémát, de a zene nagy részét nyugtalanító, kakofón zörejek és hangok töltötték meg, melyek igen jól álltak a Terminátor gépies világához. A második résznél már jóval fogyaszthatóbb volt a score, a főtéma pedig megkapta a legikonikusabb verzióját. A harmadik résznél Marco Beltrami vette át a stafétabotot, teljesítménye azonban felemásra sikeredett. Voltak kimagasló pillanatok, ám a nagyzenekarra megírt dallamai valahogy nem adták vissza a Terminátor-hangulatot. A negyedik résznél a legendás Danny Elfman kapta a feladatot, ám a végeredmény rendkívül vérszegény és erőtlen lett, sőt, ezúttal még a főtéma sem csendült fel. Legutóbb pedig Hans Zimmer egyik tanítványa, Lorne Balfe bizonyíthatott és ő élt is a lehetőséggel! A Terminátor: Genisys zenéje önmagában is markáns, megállja a helyét, rengeteg iszonyúan klassz darabot találhatunk, a főtéma pedig nagyszerű formában tért vissza.

A Sötét Végzet esetében az alkotók választása Tom Holkenborgra, azaz Junkie XL-re esett, aki korábban inkább DJ-ként dolgozott, de jó ideje már filmekhez is szerez zenét. Ezen munkásságáról elmondható, hogy erőteljes, ám sokszor nagyon monoton és repetitív dallamokat hoz össze és bár találunk minden alkotásánál egy-két maradandóbb darabot, de összességében igen feledhető a teljesítménye. Ezt pedig sajnos ezúttal sem cáfolta meg. A Sötét Végzet zenéjét az akciótételek uralják, amik dübörögnek kegyetlen erővel, de megkülönböztetni őket egymástól szinte lehetetlen. Az első emlékezetesebb tétel az Iron Spike, ami az autósüldözést festi alá, illetve a végső küzdelmet aláfestő For John, ami igazán heroikus végkifejletbe torkollik. Emlékezetes még a lágyabb, érzelmesebb dallamokat felvonultató You Saved Me, valamint a végefőcím alatt hallható Dark Fate, ami visszahozza a klasszikus főtémát, igaz kissé „leegyszerűsítve”. Néhol van még kis flamenco gitárhangzás, de ettől nem lesz érdekesebb a végeredmény, illetve meg kell említeni Dwight Yoakam Guitars, Cadillacs című számát, ami a T2 után egy pillanatra itt is felbukkan.

Forgatókönyv
Soha nem jó előjel, ha egy film forgatókönyvét nagyon sok ember jegyzi, mert az általában azt mutatja, hogy nagyon nem tudták, mit és hogyan kellene elmesélni. A Megváltás esetében például bár két író neve szerepel a stáblistán, de a valóságban hét ember munkája van benne a végső változatban. A Sötét Végzet esetében pedig hat úriember felelt a sztoriért. James Cameron mellett bedolgozott a történetbe Charles Eglee, Justin Rhodes, David S. Goyer, Josh Friedman és Billy Ray is, a végső forgatókönyvet a Goyer/Rhodes/Ray hármas jegyzi. És, hogy milyen lett a végeredmény?

Először is szögezzük le: a harmadik és az ötödik részt megszámlálhatatlan kritika érte, hogy mennyit merítenek a klasszikus első két filmből. Közben persze a képmutató kritikusokat (és nézőket) nem zavarta, hogy egekig magasztalják Az Ébredő Erő című Star Wars „folytatást”, ami minden egyes elemében az alap ’77-es filmet másolta. És, hogy miért hozom fel ezt most? Mert a Sötét Végzet ugyanúgy egy folytatásnak hazudott remake. Az alapsztori az első rész, ehhez adnak hozzá rengeteg átmásolt jelenetet a T2-ből, de nem keveset merítenek a folytatásokból is (amiket közben ignorálnak).

És nem csak arról van szó, hogy hasonló a történeti váz, vagy ilyesmi, nem. Itt konkrét jelenetek vannak újrázva, szinte egy az egyben ugyanazokkal a beállításokkal. Az újonnan hozzáadott karakterek pedig szintén nem többek, mint korábbi szereplők női változatai, a jelenkor gusztustalan feminista propagandájának nevében. Grace nem több mint egy női Kyle Reese, míg Dani az új John Connor. De a karakterekről majd később. A történetről annyit, hogy a rengeteg copy-paste mellett rogyásig van az egész logikai bakikkal és önellentmondásokkal.

És ehhez beszélni kell bizony arról, amivel a film kezdődik, és ami azonnal sírba is teszi ezt az egészet: mégpedig azzal, hogy az első másfél percben egy T-800-as megöli John Connort. Igen, a történet legfontosabb, központi karakterét az alkotók kiírják rögtön a film elején, semmissé téve ezzel mindazt, amiről az első két rész szólt. A karakterek küzdelmét, az ő történetüket és mindazt az érzelmi töltetet, amit ezek a filmek hordoztak. És mindezt azért, hogy pofátlan módon újramesélhessék az eredeti sztorit, csak most női köntösbe bújtatva.

Hiszen most a metoo korát éljük, így John Connor, aki fehér férfi, többé már nem lehet saját története hőse. Neki meg kell halnia, hogy egy random latin csaj átvehesse a helyét. Ráadásul egy Reyhez hasonló Mary Sue karakter, aki csak úgy a semmiből lesz az emberiség vezére. Mert hát John Connort születésétől fogva katonának nevelték, itt meg Dani a film közepére már megtanul lőni és „keményen” kijelenti, márpedig ő nem menekül tovább, hanem harcolni fog. Nevetséges az egész karakter, amit csak tetéz az őt játszó színésznő alkalmatlansága.

Kapunk vele egy jövőbeli flashback jelenetet is, amiben előad egy olyan nevetségesen demagóg, maximum ötévesek számára hatásos szónoklatot, hogy ott már sírna az ember. És ezért szimplán agyonlőtték John Connort. Ráadásul az egész jelenet tök logikátlan, hiszen ha ez a rész az első kettő folytatása, akkor mikor John megnyeri a háborút 2029-ben és visszaküldi saját maga védelmezőit, hogyhogy nem tudta, hogy vannak még visszaküldött Terminátorai a Skynetnek? Ha pedig már megsemmisült a Skynet és nincs többé az a jövő, nem kéne, hogy ez hatással legyen a visszaküldött gépekre is?

Ezek után pedig megváltozik a jövő, többé nincs John Connor, nincs Skynet, van viszont helyette egy Légió nevű mesterséges intelligencia (a szinkronban lídzsön, ehhez külön gratulálok), aki tök más, mint a Skynet. Ennek ellenére valahogy mégis ugyanúgy fejlődik, ugyanúgy oda lyukad ki, hogy jön az Ítélet Napja meg az atomháború és ugyanúgy Terminátorokat, meg Hunter-Killereket gyárt. Persze, hogy miért hívja tökugyanúgy a gépeit az ugye tök logikátlan, de hát kit is érdekel ez. A lényeg, hogy meg lehessen fejni a sorozatot.

Aztán van itt nekünk egy, a fia elvesztése után Terminátor-vadászként üzemelő Sarah Connor, aki rejtélyes sms-eket kap, hogy a jövőből hová és mikor érkeznek meg a Terminátorok, hogy ő levadászhassa őket. Majd megtudjuk, hogy az üzenetek attól a T-800-astól jönnek, aki anno lelőtte a fiát, és aki azóta (és most kapaszkodjunk meg) Carl néven él és függönyösként dolgozik. Mert, hogy miután kiiktatta Johnt, új célt kellett találnia magának, ezért lett munkája, családja (!!!) és lelkiismeretet növesztett magának. Igen, ezt képesek voltak leírni és le is forgatni.

És akkor mindezt tetézi, hogy Arnold Terminátora alapvetően honnan is tudja, hová fognak megérkezni a Halálosztók és mikor? Hát mert vannak ilyen időhullámok és ő azt érzékeli. Még azt is, mikor Grace és a Rev 9-es megérkeznek, miközben azok rohadtul nem is az ő idejéből vannak. Ezek után pedig a lelkiismeretes Faterminátor úgy dönt, hogy segít hőseinknek megvédeni Danit és megsemmisíteni a Rev 9-est. Innentől kezdve pedig akciójelenet követ akciójelenetet, míg végül legyőzik a gonoszt, ahol Arnold újra feláldozza magát egy hősi jelenetben, csak annyiszor halt már meg és tért vissza, hogy mostanra ez valahogy nem igazán üti szíven a nézőt.

És, ha már a karakterek: itt van nekünk a Rev 9, aki tisztára olyan, mint a T3-ból a T-X, csak most ketté tud válni. Kár, hogy ezt a képességét mindig úgy használja a forgatókönyv, hogy véletlenül se ölhesse meg Danit, mert ha csak kicsit is logikus lenne, húsz perc után véget ért volna a film. Meg itt van nekünk Grace, a jövőből visszaküldött, felturbózott ember, de, hogy tulajdonképpen mivel is van felturbózva, az nem derül ki, csak annyi, hogy rövid távon működik, utána gyógyszerezni kell, mert lemerül. Hát mit ne mondjak, nagyon hatásos. Egyébként ezt is következetlenül használja a film, mert van, hogy öt perc után beadja a kulcsot, máskor meg órákon át képes harcolni.

Nem nagyon akarom már részletezni a történetet, az egész szögegyenesen halad előre, semmiféle fordulat, vagy meglepetés nincs, izgulni sincs kiért, kitalálható előre, hogy ki hal meg és ki marad életben, a dialógusok is olyanok, mintha egy robot írta volna, a poénok közül csak néhány működik, az is Arnoldnak köszönhetően. Ezen kívül temérdek akciójelenetet kapunk és szekérderéknyi káromkodást, amit az alkotók vagy menőnek, vagy viccesnek szántak, de igazából csak rémesen közönséges és primitív. Hogy ezen miért kellett hat embernek szenvednie, számomra örök rejtély marad.

Rendezés
James Cameron nem érezte úgy, hogy rendezőként vissza kellene térnie, így a direktori feladatokkal a 2016-os első Deadpool-filmet levezénylő Tim Millert bízta meg, aki korábban vizuális effektus szakemberként dolgozott. Hogy Cameron mit látott Millerben számomra örök rejtély marad, hiszen milyen is volt a Deadpool? Egy tipikusan trendi, stilizált képi világú, nulldimenziós karakterekkel operáló szuperhősfilm, ami azért emlékezetes egyesek számára mert fröcsög benne a digitális vér és végeérhetetlenül káromkodnak.

Előzetesen sem volt sok bizodalmam emberünkkel kapcsolatban, de azért naiv módon reménykedtem, hátha húz valami váratlant. Hát nem tette. A Terminátor: Sötét Végzet ugyanezekkel az elemekkel operál, mint a Deadpool. Van egy tök átlagos, bár szépen fényképezett képi világa és rengeteg trendi akciójelenete. Értem ez alatt, hogy minden eddiginél jobban túl van tolva a CGI, gyakorlatilag a karakterek valamennyi összecsapásuk során digitális verzióikkal vannak helyettesítve a közeliket leszámítva.

Ehhez jön, hogy az akciók a Halálos Iramban-filmeket idézik, meg azok Hobbs & Shaw című spin-offját: itt mindenki repked, szaltózik, a Terminátorok 30 métereseket ugrálnak, a fizika meg a gravitáció nem hat rájuk. Kapunk még elcsépelt, de nagyon menőnek szánt lassított felvételeket és ennyi. Tényleg nincs mit részletezni rajta. Tim Miller olyan, mint Jon Faverau. Technikailag tudja, hogyan kell levezényelni egy ilyen sok akciót és effektust felvonultató filmet, de nincs sem stílusa sem egyéni látásmódja. Lerakja a kamerát, felveszi a jelenetet és kész.

Aztán ott van az, hogy mennyire hangoztatták, ők ignorálják a nem Cameron által készített folytatásokat. Ja, csak közben pofátlanul szétlopták magukat belőlük: a Rev-9 egy az egyben olyan, mint a T-X volt (folyékony fém a szilárd vázon). A végén a T3-hoz hasonlóan ugyanúgy győzik le a gonoszt (kiveszik a "jófiú" energiacelláját és azzal égetik ki), Grace "hibrid" koncepciója egy az egyben olyan mint Marcus Wright a negyedig filmből, plusz a jövőképe is azt idézi. A Genisysből meg átveszi a John Connorral kapcsolatos "sokkoló csavar" koncepciót, csak ott működött, itt meg nem, de a T-800-as önfeláldozásának drámai momentumai is az ötödik részt idézik ("Save my Sarah" - "For John").

Ráadásul, ahogy korábban írtam, nem csak történeti elemeiben másolja az előző részeket, de konkrét beállításaiban is: a hátán fekvő Rev 9-es pont olyan természetellenes módon áll fel, mint a Genisys-ben a T-3000-res, a végén, mikor Arnold feláldozza magát, Sarah és Dani pöccre pontosan ugyanúgy néznek le rá, mint a T2 végén Sarah és John, a film végén ugyanúgy egy dzsippel hajtanak el a kamerától távolodva, mint az első részben és hosszan lehetne még folytatni. Millernek egyetlen önálló, saját elképzelése sincs, még a jövő is olyan, mintha a Megváltást néznénk, a csápos Terminátorai meg inkább idézik A Holnap Határa mimikjeit, semmint a legendás Halálosztókat.

Nem nagyon akarom ragozni, a lényeg, hogy Miller személyében alkalmatlanabb embert talán nem is találhatott volna Cameron. Megbízott egy olyan fickót, aki a létező legunalmasabb módon rendezte meg a filmet, akihez képest a sokat szapult McG egy látnoki erejű géniusz (viccen kívül, a faszi kiemelkedő vizuális művész, ha összevetjük Millerrel) és aki azon kívül, hogy szolgaian másol nála jobb filmeseket, csak CGI-vért tud folyatni, meg szereplőit ocsmányul beszéltetni. Tim Millernek nem, hogy Terminátor filmet nem szabadott volna rendeznie, de igazából semmi mást sem.

Meghatározó Jelenetek
Végzet – A Sötét Végzetet indító és azt azonnal ki is végző jelenet. 1998-ban vagyunk Guatemalában, ahol Sarah és John élnek, majd felbukkan a T-800-as és kíméletlenül kivégzi John Connort. Elpusztítva ezzel mindent, ami a Terminátor-filmek lényege volt. Úgy látszik a Terminátor franchise végzete az volt, hogy végül alkotója véreztesse ki.

Menekülés – A film elején Mexikóban a Rev 9-es rajtaüt Dani Ramoson, ám felbukkan Grace, a jövőből jött védelmező. Harcuk egy autósüldözésben csúcsosodik ki, végül Sarah Connor húzza ki hőseinket a csávából. Bár semmi kimagasló nincs a jelenetben, de még a legkevésbé túltolt akciójelenetet kapjuk, ahol valóban elveszítünk egy szimpatikus karaktert.

Apokalipszis 2042 – A Terminátor világvége víziói az elpusztult jövőben mindig rendkívül erőteljesek és ez most sincs másként. Bár minden eleme ismerősnek hat más filmekből, még így is remek szcéna, amelyben az ellenállás katonája, Grace és bajtársai csapnak össze a kíméletlen Rev 7-esekkel. Rövid, ám hatásos jelenet.

Carl – A film második felében eljutunk Texasba, ahol kiderül, hogy a John életét kioltó Terminátor az emberek közé beilleszkedve új életet kezdett. Arnold felbukkanása egyszerre örömteli és szomorú annak paródiaszerű megközelítése miatt, ám mivel ez az osztrák tölgy utolsó felbukkanása legikonikusabb szerepében, így minden perc amit a vásznon tölt ajándék és még így is ő a film igazi lelke.

Végső összecsapás – A Sötét Végzet nem más, mint bombasztikusnak szánt akciójelenetek felfűzve egy nosztalgialáncra, ám a hősök utolsó harca a Rev 9-es ellen minden hibája ellenére is iszonyú látványosra sikerült. A T-800-as, Grace és a Légió által visszaküldött Halálosztó a végsőkig küzdenek, epikus összecsapásuk és a hősök áldozata pedig egész erősre sikerült, amit nagyban segít Tom Holkenborg itt remekül működő zenéje is.

Összegzés
Sajnos nem mondhatok mást, mint azt, hogy a Terminátor: Sötét Végzet nem csak a leggyengébb Terminátor-mozi, de mint akciófilm is középszerű tucatalkotás, ami csak pillanataiban képes ennél több lenni. Sokan szapulták a harmadik, negyedik, ötödik részt, de igazából bármelyik ennél ezerszer kreatívabb, mind történetileg, mind látvány szempontjából. Ehhez jön még a szánalmas feminista propaganda, aminek kedvéért nyilvános hullagyalázást tartottak. James Cameron annak idején nagyon sokszor emlegette, hogy "ellopták tőle a gyerekét". Hát, most hosszú idő után visszaszerezte gyermeke felügyeleti jogát, majd ezzel a lendülettel fogta is magát és elvágta a torkát. A kezdeti bevételi eredményeket tekintve pedig kétséges, hogy a tervezett folytatások megvalósulnak, ami igazából nem is baj, mert ezért aztán nem kár. Inkább néztem volna a Megváltás, vagy még inkább a Genisys további történetét. Amit viszont sajnálok, hogy ez a legendás franchise nagy valószínűséggel így kell, hogy búcsúzzon, Arnie filmbeli szavaival:

„Nem jövök vissza.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.