Mozgókép Blog

Black Adam (Black Adam)

Bevezetés
Mióta másfél évtizede a Marvel elkezdte a maga univerzumépítését, lényegében Dunát lehetne rekeszteni a szuperhősfilmekkel és akkor még finoman fogalmaztam. Ezzel együtt alig találunk valóban minőségi darabot a műfaj alkotásai közül, hiszen a legtöbb ilyen jellegű produkció elkészítését egyedül az anyagi haszonszerzés motiválja.

Tudom, hogy sokan rajonganak a Marvel Mozis Univerzumért, de én személy szerint ki nem állhatom ezen filmek felszínességét, ürességét, az óvodás szintű humort, ahogy a fröccsöntött műanyag képi világukat is. A rivális DC világa mindig is közelebb állt hozzám, annak komorabb/komolyabb hangvétele miatt.

Persze az univerzumépítésben jócskán lemaradt DC sem kényeztet minket el minőségi alkotásokkal. Hiába van ott Christopher Nolan valóban zseniális Batman-trilógiája és a szerintem mérhetetlenül alulértékelt három Zack Snyder film, ha közben olyanokkal rohasztják az ember agyát, mint a Ragadozó Madarak, a két Öngyilkos Osztag film, vagy éppen a Wonder Woman 1984.

Persze említhetném a fősodort messzire kerülő Jokert, vagy a legújabb Batmant, de minden erényük ellenére rettentően túlértékelt filmek. Ami pedig a DC Moziverzumát illeti, már jó rég óta tetszhalott állapotban van, köszönhetően a stúdió inkompetens vezetésének, akik kivették Snyder kezéből a kormányt és azóta se tudják, hogy lényegében mit is akarnak.

És miközben hatalmi harc dúl a Warner vezetőségében, a pankrátorból lett filmsztár, Dwayne Johnson jó egy évtizede kitartóan harcolt azért, hogy vászonra vihesse a DC egyik legerősebb gonoszát, Shazam ősellenségét, Black Adamet. Nem volt könnyű szülés, de hosszú évek vajúdása után idén ősszel megérkezett a Szikla dédelgetett álma a mozikba. Lássuk hát a végeredményt.

Szereplők
Teth-Adam/Black Adam – Dwayne Johnson, az egykori pankrátor mára az egyik legnagyobb filmsztárrá nőtte ki magát, amit elsősorban nem kimagasló színészi tehetségének, hanem sokkal inkább a hatalmasra gyúrt izmainak köszönhet. Mondhatnám, hogy ő a jelenkor Arnold Schwarzeneggerje, csak nem lenne igaz, mert Arnie-nak volt igazi jelenléte, míg szerintem Johnson egy meglehetősen szürke fazon. Ezt pedig azért is fontosnak tartom kihangsúlyozni, mert Johnson a címszerepben lényegében Steven Seagal babérjaira tör. Nincs egyetlen érzelem az arcán egyetlen jelenetben sem, szó szerint egész film alatt csak szúrós tekintettel néz. Hiába gyúrta magát nevetségesen nagyra, ha semmilyen személyisége, vagy jellemvonása sincs a karakternek.

Adrianna Tomaz – Sarah Shahi, az iráni származású, amúgy tehetséges, de nem túl ismert színésznő alakítja a film női főszerepét. Tomaz egy régész, aki egy ősi relikviát keres, hogy általa felszabadíthassa hazáját egy elnyomó nemzetközi bűnbanda uralma alól. A karakter (aki amúgy a képregényekben később maga is szuperhős lesz) nem egy összetett szerep, Shahi a kisujjából kirázza az egészet. Lényegében ő afféle magyarázó karakter, aki mind a nézőnek, mind az évezredek után felébredő főszereplőnek bemutatja a világot. Ezzel együtt szerethető és szimpatikus karakter, amit főként az őt megformáló színésznőnek köszönhetünk.

Carter Hall/ Hawkman – Aldis Hodge, az afroamerikai színész már számtalan filmben tiszteletét tette, igaz többnyire mellékszerepekben. Ezúttal ő játsza Hawkmant, a DC egyik legmenőbb páncéljával rendelkező hősét, aki eredettörténetét tekintve volt már reinkarnálódott egyiptomi isten is, illetve ha jól tudom, akkor földönkívüli eredetű is. A filmben ezek egyikéből sem kapunk semmit, ellenben Hodge „remekül” hozza a keménykedő csapatvezetőt, aki hangyányit túlértékeli a saját erejét és képességeit. Nagyon nem szimpatikus karakter és a színész játéka sem segít ezen. Megjegyezném, hogy eredendően egy fehér karakterről beszélünk, akit a modern woke elmebaj szellemében sikerült feketére mázolni, hiszen manapság ez az uralkodó felfogás.

Albert Rothstein/Atom Smasher – Noah Centineo, az olasz és német felmenőkkel bíró fiatal amerikai színészt is több filmben, illetve sorozatban láthattuk már, de senkinek ne legyen bűntudata, ha nem tud felidézni tőle semmit. Ő alakítja Atomcsapást, aki lényegében kicsit olyan, mint a Marvel Hangyája, csak éppen óriásira tud nőni, ahelyett, hogy zsugorodna. Centineo nem egy tehetség és ez ezúttal is kiderül. Mondjuk nincs is mit megmutatnia, mert Rothstein igazi sablonkarakter. Ő a csapat lelkes, ám tapasztalatlan újonca, aki sokat bénázik és nagyjából ennyi.

Maxine Hunkel/Cyclone – Quintessa Swindell, fiatal afroamerikai színésznő (még akkor is így fogom nevezni, ha ő a mai elmebeteg trendnek megfelelően „nembinárisként” hivatkozik magára) még relatíve újoncnak számít, hiszen a Black Adam mindössze a negyedik filmje és azok mellett is csupán egy-két sorozatban bukkant fel. Ha Atomcsapásra azt mondtam, hogy sablonkarakter, akkor Ciklonra még ennyit sem tudok. Lényegében még csak körül sem tudom írni, hogy kicsoda ő, annyira nincs kidolgozva a figurája. Ő egy csaj, akit szintén beválogatnak a csapatba, és aki azt tudja, hogy színes tornádót tud kavarni. Ennyi. Ja, meg tud repülni. Megjegyzem, hogy itt is egy eredendően fehér karakterről van szó, de a „blackwashingon” ugye már meg sem lepődik az ember.

Kent Nelson/Dr. Fate – Pierce Brosnan, a kiváló ír színész is tiszteletét teszi, hogy jelenlétével emelje a szereplőgárda színvonalát, ami valljuk be, rá is fér a produkcióra. Brosnan alakítja Dr. Fate-et (hirtelen nem emlékszem, hogy kapott-e a karakter magyar nevet), aki lényegében a DC univerzum Dr. Strange-e. Hatalmas erővel bíró varázsló, aki képes látni a jövőt is. Nelson karakterét mindenképp ki kell emelnem, mert egyrészt elképesztően jól néz ki a karakter jelmeze (főleg a sisakja) és mert ő a film egyetlen valóban szimpatikus és szerethető karaktere, ami nagyban köszönhető Pierce Brosnannek, hiszen Dr. Fate hátterét sem dolgozták ki az írók. Ezzel együtt ő az egyetlen karakter, aki nem lesz totál érdektelen a néző számára.

Ishmael Gregor/Sabbac – Marwan Kenzari, az arab származású holland színész már nem kevés filmben volt látható, ám a nézők számára alighanem az élőszereplős Aladin film Jafarjaként lehet ismerős. Ezúttal ő alakítja Ishmael Gregort, aki a film elején még Adrianna régészcsapatában van, ám hamar kiderül róla, hogy bizony ő itt a rosszfiú. Nos, aki látta az Aladin filmet, az tudja, hogy Kenzari sem egy színészóriás és kisugárzás nélküli játéka miatt ott is gyenge, erőtlen módon formálta meg a gonoszt. Itt is kapunk egy erőlködve keménykedő figurát, de egyrészt Ishmael is bűnlaposra lett megírva, másrészt itt az őt megformáló színész sem tud segíteni. Ennek köszönhetően pedig a DC-filmek talán valaha volt legjelentéktelenebb negatív figurájához van szerencsénk.

Amon Tomaz – Bodhi Sabongui, a számomra teljesen ismeretlen gyerekszínész alakítja Adrianna fiát, aki óriási rajongója szuperhősöknek és persze Black Adamnek is. Az évezredek után felébredő Black Adam pedig nagyrészt a srácnak köszönhetően kezd kötődni a modern világhoz. Igen, lehetne benne egy ilyen klasszikus sztoriszál a fiatal srác és a főhős apa-fiú szerű kapcsolatáról, csak hát egyrészt teljesen semmilyen az egész, másrészt Amon karaktere olyan rohadt módon irritáló, hogy arra szavak nincsenek. Én nem tartozom azok közé, akik utálják a gyerek karaktereket a filmekben, de ő tényleg baromira idegesítő. Próbál valami deszkás utcagyerek stílust hozni, de nagyon nem áll jól neki.

Karim – Mohammed Amer, a palesztin-amerikai származású stand-up komikus alakítja Adrianna testvérét, aki film elsőszámú poénforrása akar lenni. Ez abból áll, hogy duci (mert ugye aki túlsúlyos az vicces), kissé szórakozott és régi popdalokat hallgat. Szóval igazából semmi vicces nincs benne, de az írók úgy voltak vele, hogy ha sablon jellemvonásokkal ruházzák fel, akkor majd az lesz. Hát nem lett. Mindezek mellett a karakter jelenléte is teljesen felesleges a filmben, mert az égvilágon nem ad hozzá semmit a sztorihoz. Jó hír viszont, hogy nem olyan idegesítő, mint a kissrác.

Látvány és Zene
A Black Adamre eltapsolt a Warner nagyjából 200 millió dollárt, ami manapság ugye nem egy kiugró összeg, lévén a legtöbb szuperhősfilm költségvetése ekörül mozog. Viszont ha elköltesz egy rahedli pénzt, akkor a néző elvárja, hogy a kész film vizuálisan legyen lenyűgöző. Nos, talán túl kritikus szemmel néztem, de a Black Adam látványvilága valahogy felemás érzést keltett bennem. Egyrészt látszik a rá költött pénz, illetve a szakértelem, de egyrészt szerintem az effektek minősége itt-ott hullámzik, másrészt a megalkotott képi világban nincs igazán semmi érdekes. Persze jól néz ki, illetve a hősök jelmeze baromi jól sikerült (különösen Dr. Fate és Hawkman szerelése), de valahogy még sincs olyan érzése a nézőnek, hogy hű, ez aztán milyen lenyűgöző volt.

A zenéről viszont így elsőre még ennyi pozitívumot sem tudok elmondani. Az általam igen tisztelt Lorne Balfe komponálta a film score-ját, aki korábban már többször bizonyította rátermettségét franchise-ok terén (Terminator Genisys, a legutóbbi Mission: Impossible-film), de őszintén szólva a Black Adam kapcsán egy darab dallamot nem tudnék felidézni. Persze dübörög a zene kellő intenzitással és erővel. Szólnak a dobok, a vonósok, itt-ott a kórus is felcsendül, de az egész valahogy olyan ihlettelen. Alighanem a látottak Balfe-ot sem nyűgözték le annyira, hogy odategye magát, vagy csak szimplán túlvállalta a munkákat. Néhány betétdal is felcsendül a filmben, amik közül az egyetlen említésre méltó a Rolling Stones „Paint It Black” című klasszikus, amire később még visszatérek.

Történet
Minden film legfontosabb eleme maga a történet, hiszen erről szól minden, ugyebár. Történetet mesélnek el. Ezt szolgálják a karakterek, ahogyan minden egyéb összetevő is, legyen szó a zenéről, vagy a látványelemekről. Nos, jelen esetben igencsak nehéz dolgom lesz. Egész egyszerűen azért, mert ennek a filmnek igazából nincs is normális története. Három író, Adam Sztykiel, Rory Haines és Sohrab Noshirvani, valami elképesztő tettet hajtottak végre: bő két órán keresztül ragozzák a semmit.

De lássuk is, hogy miről van szó. Ötezer évvel ezelőtt egy Kandak nevű városállamot egy zsarnoki uralkodó irányított, aki mindenkit rabszolgaként dolgoztatott, hogy kibányásszanak neki egy Eternium nevű ásványt. Mindezt azért, mert ebből akarta elkészíttetni Sabbac Koronáját, ami által hat démon erejét magába zárva lényegében végtelen erőre tenne szert. A Varázslók Tanácsa mindezt nem nézhette tétlenül, ezért kiválasztottak Kandak lakói közül egy bajnokot, akinek neki adták hat ősi egyiptomi isten erejét, hogy általa felszabadíthassa a várost és a népet.

Ugrunk a jelenbe, ahol egy Intergang nevű banda uralja az országot és vegzálja annak lakosait. Egy Adrianna nevű régészcsaj a tesójával, a fiával meg két cimbijével a koronát keresi, nehogy az Intergang rátehesse a kezét. Miközben a rosszarcok rajtuk ütnek egy ősi templomban, a nő egy ősi szöveg segítségével kiszabadítja évezredes börtönéből a címszereplőt, aki el is kezd lemészárolni mindenkit, aki megpróbál izmozni vele. Bár Adrianna és Kandak lakói azt hitték, hogy Adam a hősük, ő valójában nem az és ennek a film során úgy ötszáz alkalommal hangot is ad.

Hogy micsoda veszélyt jelent is ő, arra válaszként Amanda Waller összerántja az Igazság Társaságát (nem összekeverendő a Ligával), hogy állítsák meg Adamet, így négy hős útnak is indul. Persze a feladat nem lesz egyszerű, ahogy ott van még az Intergang jelentette fenyegetés is. Mindegy, minden részletében nem akarom taglalni a nagy semmit, pedig aztán itt nagyon megdöbbentőnek szánt csavarokat akartak nekünk eladni, de baromira nem sikerült az alkotóknak. De mi is a probléma?

Először is, ez a film a DC Moziverzumának a része. Ez azt jelenti, hogy van egy adott fantáziavilág, amibe ezt a filmet bele kell helyezni. Nos, felmerül néhány kérdés. Először is, mikor játszódik ez a sztori? Mert az Igazság Ligájának se híre, se hamva. Pedig léteznek, mert a kissrác Amon szobája velük van kitapétázva. Ha pedig vannak, akkor mégis miért nincsenek itt, hogy egyrészt felszabadítsák a várost egy elnyomó bűnbanda uralma alól, másrészt reagáljanak egy ekkora fenyegetésre, mint Adam?

Helyettük itt az Igazság Társasága (a képregények világában ők voltak amúgy az első szuperhős csapat, úgy két évtizeddel megelőzve a Ligát és a rivális Marvel Bosszúállóit), pontosabban négy karakter, akik ránézésre teljesen találomra vannak összerángatva. Ráadásul négy olyan karakterről beszélünk, akiket korábban még csak nem is említettek, a filmben pedig egy mondatnyi háttér információt nem kapunk róluk, így kötődni sem tudunk hozzájuk.

Baromi érdektelen mindegyikük. Ott van Hawkman, aki csapat vezetője és nagyon menő páncélja van, de ezzel minden pozitívum ki is merült vele kapcsolatban. Atomcsapás szimplán a bénázó zöldfülű, Ciklon a kicsit stréber, de szerethető csaj, és végül ott van Dr. Fate, aki lényegében a csapat agya és egyetlen szimpatikus tagja és ő is azért tud valamennyire érdekes lenni, mert egyrészt Pierce Brosnan iszonyú jó és kedvelhető színész, másrészt rohadt jól néz ki a karakter, harmadrészt a képességeit tekintve messze ő a legérdekesebb.

Aztán ott van Adrianna, a fia és a testvére. Három halandó ember, akiknek a szemén keresztül látjuk ugye Adamet és a hősöket. Hát, hozzájuk sem fogunk kötődni, mert Adrianna a „felszabadítom a népemet” jellegű sablonkarakter, a fia a filmtörténelem egyik legirritálóbb „deszkás utcagyerek vagyok” műmájere, míg a csaj tesója az ügyeletes vicceskedő poénforrás, ami kimerül abban, hogy duci és szar zenét hallgat. Amúgy se nem mond, se nem tesz semmi vicceset, de érted, ezektől majd biztos az lesz. Eddig nem állunk túl jól.

Sebaj, majd akkor a gonoszok. Egyrészt itt van nekünk az Intergang. Nos, a képregényekben az Intergang szintén egy nemzetközi bűnszervezet, csak ott attól olyan veszélyesek, hogy apokolipszi technológiával vannak megtámogatva, így nem igazán lehet félvállról venni őket. Itt erről szó sincs, nem is lehet, hiszen hol van még Darkseid, meg a hódító serege. Itt az Intergang egy totál jellegtelen zsoldosbanda, akik attól hű, de veszélyesek, hogy vannak menő, kéken világító rakétáik, meg futurisztikus, Star Warsba illő lebegő motorjaik.

És itt van Ishmael Gregor, akiről nagyon drámai módon akarja lerántani a leplet a film, hogy ő valójában nem Adrianna szövetségese, hanem maga a főgonosz, aki a háttérből mozgatja a szálakat. De meglepő volt! Nem, egyáltalán nem volt az. Ráadásul a karaktert játszó színész is annyira jelentéktelen, hogy ennél bénább gonosza még nem is volt a DC-nek mióta beindult az univerzum. Ő hajkurássza Sabbac Koronáját, ami amúgy lehetne valami jópofa MacGuffin, de látványosan nem kezdenek vele semmit.

A végére hagytam a címszereplőt, hogy hát biztosan azért van itt minden elhanyagolva és háttérbe szorítva, mert ő annyira komplex és erőteljes karakter, hogy az egész film róla kell, hogy szóljon. Hát, Black Adam figurája még a nullánál is kevesebb. Alig beszél, Johnson szó szerint egy darab arckifejezéssel nyomja végig a filmet (vicc nélkül, hozzá képest Steven Seagal Brandónak tűnik) és hiába mondatják ki vele kismilliószor, hogy „én nem vagyok hős”, attól még nem lesz darkos a karakter. Egész film alatt csak akkor támad, ha csesztetik és akkor is csak arc nélküli Intergangeseket öl meg és őket se valami brutális módon.

Vele kapcsolatban is ott van a nagyon sokkolónak szánt csavar, hogy annak idején nem is ő volt Kandak bajnoka, hanem a fia, csak a srác odaadta az apjának az erejét és miután a gyereket megölik, ő őrült dühében nem csak a zsarnok uralkodót pusztította el, hanem majdnem az egész várost. Ezért az ősi varázslók bebörtönözték, a története pedig elferdített módon maradt fenn. Nagyon menő, csak hát a kifejezéstelen arcú Johnson tálalásában valahogy nem üt nagyot, másrészt mivel az előzetesek is lelőttek ebből már egy-két dolgot, így simán kitalálható volt az egész.

Mivel azonban az Intergang nem egy combos ellenfél, ahogy sokáig nem lehet elhúzni a Társaság és a címszereplő „add meg magad – nem adom” típusú egymásnak feszülését sem, így a végére kellett egy nagy ellenfél, ahol Adam megmutathatja, hogy ő mégiscsak Kandak valódi hőse és bajnoka. Így kel életre a CGI démon, Sabbac, aki tényleg jópofán néz ki a szarvaival, meg a mellkasába égetett pentagrammal, csak hát kap úgy öt percet a végén, ahol is megjön Adam és lenyomja fél kézzel. Anno mennyit kritizálták hasonló dolgokért a BvS, illetve az első Wonder Woman befejezését, pedig ott mennyivel jobban volt ez megoldva, te jó ég.

Adam így hőssé válik, a város felszabadul és minden jó, ha jó a vége. Hát igen. Persze az alkotók is érezhették, hogy baromi primitív, amit összehoztak, így végig olyan cameókkal akarják feldobni a sztorit, mint Amanda Waller, vagy a Peacemaker-sorozatból behozott Emilia Harcourt, de tiszteletét teszi Djimon Hounsou is, mint a varázsló Shazam, illetve jópofa, de totál felesleges a veterán színész Henry Winkler felbukkanása, mint az első Atom, aki ugye Al Rothstein nagybátyja.

Az igazi nagy dobása a filmnek azonban a végefőcím közben beszúrt jelenet, amelyben a Black Adam jelentette potenciális fenyegetésre megjelenik maga Superman is, mégpedig a Shazammal ellentétben nem egy fej nélküli verzióban, hanem ezúttal maga Henry Cavill látható a jelmezben! Nem részletezném, hogy mit kellett harcolni azért, hogy Cavill visszatérhessen (ezért amúgy hatalmas piros pont az alkotóknak), de régen rossza, ha az egész film legerőteljesebb jelenete egy végefőcím alatt látható rövid jelenet, amiben nem is az adott sztori címszereplője a lényeg.

Rendezés
Mindig érdekes kérdés, hogy a stúdió kit választ egy ilyen jellegű és költségvetésű produkció élére. Talán egy igazi nagyágyút, aki már többször is bizonyított, és akinek saját stílusa van? Vajon egy ismert és remek rendezőt, aki új műfajban szeretné kipróbálni magát. Esetleg egy fiatal, feltörekvő rendezőpalántát, aki mindent a stúdió igényei szerint csinál majd? Nos, a kiválasztott rendező, a spanyol Jaume Collet-Serra kicsit ez is, kicsit az is.

Újoncnak semmi képpen sem nevezhető, mert a Black Adam már a tizedik filmje, másrészt viszont ilyen mértékű projektje eddig csak egy volt, ahogy az sem mondható el róla, hogy valamiféle egyedi látásmóddal megáldott rendező lenne. Első rendezése, a Viasztestek a 2000-es évek gyenge és erőtlen slasher horrorjainak a sorát erősíti, míg a második alkotása a Real Madrid focicsapatának finoman szólva is középszerű promóciója volt, nem több.

A 2009-es Árva viszont nem akármilyen film, egyike a legjobb modernkori horroroknak, ráadásul olyan frankó kis csavarra, ami egyrészt eredeti volt, másrészt nem lehetett előre kiszámolni. Ezek után csinált négy teljesen korrekt akciófilmet Liam Neesonnal (Ismeretlen Férfi, Non-Stop, Éjszakai Hajsza, Nincs Megállás), illetve egy szintén igencsak jól sikerült cápás filmet A Zátony címmel, amelyben Blake Lively alakította a főszerepet.

Ezek után kapta meg a Disney-től a Dzsungeltúra című nagyszabású kalandfilmet, ahol először dolgozott együtt Dwayne Johnsonnal és mondanom sem kell, hogy 2009 óta ez volt a leggyengébb munkája. Hiába a rengeteg pénz, a nagyon látványos jelenetek, illetve a mindig elbűvölő Emily Blunt, ha az egész film lélek nélküli és gépies volt, amiről ordított, hogy marketingesek és pénzügyi elemzők kritériumai szerint lett összerakva.

Ezek után a Black Adamtől sem vártam sokat, noha bíztam benne, hogy Collet-Serra valahogy mégis képes lesz kihozni ebből valami egyedibb stílusú dolgot. Nos, már az előzetesek megmutatták, hogy feleslegesen reménykedtem, így végső soron abban bízhattam, hogy legalább átlag látványfilmként képes lesz szórakoztatni a nagyérdeműt.

Nos, a Black Adam valahol még ezt is elbukja. Azt nem mondom, hogy nem képes szórakoztatni, mert a látványvilága a helyén van és az egész film lényegében faltól-falig akció, amit néha megszakít némi érdektelen dumálás. Ezzel együtt viszont a csendes középszerből egy másodpercre sem tud kiemelkedni, hiszen Collet-Serra nem rendelkezik olyan stílussal, hogy bármivel is fel tudná dobni ezt az egészet.

A DC univerzumát elindító Zack Snydernek ugye van egy nagyon egyedi és határozott audiovizuális stílusa, amit itt-ott Patty Jenkins, vagy David Ayer is ügyesen kopírozott, hogy igazodjanak az alapokhoz. Ezt Collet-Serra is megpróbálja, sőt, az ő filmje szinte egy az egyben próbál Zack Snyder lenni a szűrözésével, meg a lassított felvételeivel. Illetve mikor Black Adam kiszabadul, közben meg szól a Stones-tól a Paint It Black. Ordít az egészről, hogy kötődni akar a gyökereihez.

Csak hát, míg ez a stílus Snyderé és neki éppen ezért jól is áll, addig Jaume Collet-Serra rendezésében nagyon esetlenné válik ez az egész. A másik, hogy mivel a filmnek nincs épkézláb sztorija, illetve karakterei, így lényegében minden a rendező ellen dolgozik. Hiába próbál ő valamiféle baráti/harcostársi kapcsolatot építeni Hawkman és Dr. Fate közé, ha egyszer nincsenek kidolgozva a karakterek még csak minimálisan sem.

Hiába akar drámai mélységet adni Dr. Fate önfeláldozásának és halálának, ha egyszer sosem láttuk még korábban. Nem tudunk aggódni senkiért, mert nincs senkinek normális személyisége és ezzel a rendező sem tud mit kezdeni. Nem tud épkézláb filmet felépíteni úgy, hogy nincs normálisan kidolgozott gonosza és a címszereplője is egy kifejezéstelen tekintetű üres semmi. Nagyon nem tud mit kezdeni a humorral sem, illetve bántóan gagyi a végkifejlet alatt látható, A Múmia filmeket megidéző utcai harc a Sabbac által feltámasztott élőholtak ellen.

Összegzés
Sajnos nem mondhatok mást, mint azt, hogy a Black Adam egy nagyon sok pénzből elkészített lélektelen látványfilm, ami egy másodpercig nem törekszik arra, hogy a végeérhetetlen romboláson kívül bármi mást is próbáljon adni a nézőjének. Hiába akarnak itt-ott úgy tenni, mintha lenne itt dráma meg mélység, ez az egész nem több a néző parasztvakításánál. Ez egy futószalagon legyártott ipari tömegtermék, amit nem baj, ha megnézel, de elvárásod egy másodperig ne legyen, noha azt sem mondhatom a jelenlegi árak mellett, hogy megéri rá jegyet váltani. Sajnos ezúttal is fontosabb volt a sokszínűség, mint a tehetség. Ha valami nagyon pozitívat kellene mondanom, akkor azt tudnám felhozni, hogy nem olyan bűnrossz, mint mondjuk az Örökkévalók és nem olyan ízléstelenül ostoba és undorító, mint mondjuk Taika Waititi Thor-filmjei. Manapság már ez is valami. csak hát szomorú, hogy ide jutottunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.