Mozgókép Blog

Top 2021 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Vannak azok a filmek, amiknek az ember megnézi az előzetesét, utána olvas az alaptörténetnek, megnézi kik dolgoztak rajta és kialakul benne egyfajta várakozás, mert a téma és az alkotók miatt bizony sokat remél az adott produkciótól. Aztán a moziteremből kilépve úgy érzi, mintha arcon csapták volna. Ilyen filmélménye minden évben van az embernek és bizony 2021-ben sem volt belőle hiány.

Következzék hát a tavalyi év tíz legnagyobb csalódása:

10. Helyezett
A Halottak Hadserege (Army of the Dead)
Zack Snyderrel fejeztük be az előző toplistát és sajnos most vele kell kezdeni is. Miután a Warner eltávolította őt Az Igazság Ligája rendezői székéből, rendezőnk egy új, zombis projekt elkészítésébe vágta a fejszéjét, ehhez pedig a Netflix biztosított neki 90 millió dolláros büdzsét. Mivel Snyder annak idején pont egy remek zombis filmmel indította a karrierjét (a Holtak Hajnala remake-jével), így joggal volt bennem elvárás a produkcióval kapcsolatban. Főleg az után, hogy kijött a film előzetese, amiben Kenny Rogers The Gambler című dalára valami zseniálisan voltak összevágva a jelenetek. Az egésznek olyan hangulata volt, mintha a Z Világháborút mixelték volna az Öngyilkos Osztaggal. Zseniális, nemde? Hát, sajnos a végeredmény nem lett az. Látványos lett, igen. Voltak remek akciójelenetei és egy-két jópofa karakter, de összességében nagyon elnyújtott volt, sok szereplő inkább idegesített, ahogy hiába volt tele a film remek és őrült ötletekkel, túlságosan komolyan vette magát az egész. Ha valahol, hát itt jól jött volna több humor. Egyáltalán nem rossz film, de a rendezőjétől többet vártam ennél, főleg egy annyira pofás trailer után.

9. Helyezett
A Bűnös (The Guilty)
Hollywood imád feldolgozni sikeres európai filmeket, így nem kerülhette el sorsát a 2018-as dán mozi, A Bűnös sem. A történet tulajdonképpen ugyanaz, csak az egész áthelyezve a napfényes Kaliforniába és jött hozzá egy eladható filmsztár, Jake Gyllenhaal is. A történetben egy Los Angeles-i rendőr éjszakai műszakját tölti a 911 segélyhívó szolgálatnál, mikor hívást kap egy nőtől, hogy elrabolták, a gyerekei pedig egyedül vannak otthon. Hősünk, akit láthatóan valami nagyon nyomaszt, ráadásul magánéleti problémái is vannak, megpróbál segíteni a bajbajutottnak. A film végig egyhelyszínes, a mellékszereplők is csak pillanatokra bukkannak fel, így az egész a forgatókönyvön és Gyllenhaal játékán áll, vagy bukik. Utóbbi nem vall kudarcot, ám a szkript baromi vontatott és hiába próbál építkezni a sztori, valahogy olyan érdektelen az egész, ráadásul az eredetivel ellentétben itt bizonyos értelemben Hollywoodiasan happy end lett a vége. Ez sem egy vállalhatatlan film, de Antoine Fuqua rendezőtől és Nic Pizzolatto írótól ennél azért jóval többet vártam.

8. Helyezett
Különösen Veszélyes Bűnözők (Red Notice)
Óriási költségvetés, három nagy név és egy, az egész világon átívelő kincskeresős kaland sok-sok humorral. Mi mehet félre? Szinte minden. Az író-rendező Rawson Marshall Thurber korábban bizonyított a Kidobóssal és a Családi Üzelmekkel, így joggal vártam, hogy egy iszonyú vicces filmet tesz majd le az asztalra. Ehhez kapott 200 millió dollárt, egy általában tűrhető Dwayne Johnsont, egy többnyire vicces Ryan Renyoldsot és egy mindig szexi Gal Gadotot. Nos, Johnson nagyjából tűrhető, Renyolds néhányszor vicces és Gadot most is nagyon szexi, de a sztori egy nagy nulla, a látvány műanyag, a cselekmény rohan, nevetségesen túl is van csavarva, az akciók meg röhejesen túl vannak tolva. A végeredmény egy tipikus, futószalagon legyártott tömegtermék, amit a kutya se nézne meg, ha nem azok játszanának benne, akik. Kár érte, mert ennél sokkal, de sokkal több volt ebben.

7. Helyezett
Az Öngyilkos Osztag (The Suicide Squad)
A DC Comics moziverzuma valahogy sosem talált igazán utat sem a nézőkhöz, sem a kritikusokhoz és ennek ékes példája volt a 2016-os Öngyilkos Osztag David Ayer rendezésében. A film bár szép képi világgal bírt és sokszor volt jópofa és őrült hangulata, igazából a végeredmény egy nagy zagyvaság volt. A történet és a főgonosz annyira béna volt, hogy szavak nincsenek rá, a poénok erőltetettek voltak, a karakterek között meg nagyjából egy-két emlékezetesebb akadt. De majd most az új film megmutatja, hiszen leszerződtették a Galaxis Őrzőivel óriási sikert arató James Gunnt, így tuti fantasztikus film születik majd. Hát nem született, sőt, bizonyos értelemben a 2016-os film sok szempontból jobb. Ez egy színes, ostoba, erőltetett poénokkal operáló, rohadtul erőszakos baromság, ami oké, hogy igyekszik eszelős és vicces lenni, de rohadtul átesik a ló túloldalára. A humor nagyon ritkán működik, a karakterek nagyon túl vannak tolva és a képi világ meg nagyon műnek hat. Gunn szerintem amúgy is túlértékelt rendező és ez a filmje sem bizonyítja, hogy én gondolom rosszul.

6. Helyezett
Venom 2: Vérontó (Venom: Let There Be Carnage)
Képregényfilmes fronton nem volt egy masszív év a tavalyi és ennek újabb példája a Sony legújabb förmedvénye is. A Venom első része se váltotta meg a világot, de azért működött, mint eredettörténet, ráadásul Tom Hardy lubickolt a földönkívüli szimbiótával megfertőződött Eddie Brock szerepében. Nos, a folytatásban Hardy továbbra is jó, de rajta kívül szinte semmi nem klappol. Egyrészt a rendezés lapos (Andy Serkis miért gondolta azt, hogy ő ehhez is ért…), a forgatókönyv még annál is laposabb és a játékidő alig haladja meg a másfél órát, így a végeredmény olyan szinte felszínes, összecsapott és érdektelen, hogy szavak nincsenek rá. Pedig micsoda összecsapást ígért Hardy Venomja és Woody Harrelson Vérontója, de a sajnos az egész véget ér mielőtt egyáltalán elkezdőthetne.

5. Helyezett
Ördög a Részletekben (The Little Things)
Sorozatgyilkosos krimi, a főszerepben Denzel Washington és Jared Leto. Remekül hangzik, igaz? Hát a kész film minden lett, csak remek nem. Két rendőr, az alap üzemmódban teljesítő Washington és világ egyik legirritálóbb, legütnivalóbb arcú színésze, Remi Malek próbálnak megtalálni egy sorozatgyilkost. A fő gyanúsítottjuk a Jared Leto alakította karakter, ám hőseink nehezen találnak fogást a feltételezett elkövetőn, ráadásul Washingtont még a múlt démonai is gyötrik. Basszus, hogy mekkora potenciál volt ebben az egészben és mennyire unalmas és érdektelen lett a végeredmény. Igazából még a hangulat se ragadja magával a nézőt és hiába próbál meg valamiféle mondanivalót belevinni a bűntudatról meg annak feldolgozásáról, ez bizony egy nagyon gyenge film, amiben egyetlen kiemelkedő dolog van, ez pedig Jared Leto hátborzongatóan tökéletes játéka. Egyedül miatta éri meg megnézni ezt az amúgy totálisan felejthető alkotást.

4. Helyezett
Végtelen (Infinite)
A remek akciórendező Antoine Fuqua ismét együtt dolgozott egyik kedvenc színészével, a mostanában egész klassz filmeket szállító Mark Wahlberggel. A történet szerint Wahlberg karakterének meggyőződése, hogy skizofréniában szenved, mert olyan emlékeket lát, amiket valóságosnak él meg, de semmiképp nem lehetnek az övéi. Egy napon aztán összefut egy muksóval (Chiwetel Ejiofor) és egy dögös csajszival (Sophie Cookson) és rá kell döbbennie, hogy egyáltalán nem őrült, hanem egyike a Végteleneknek nevezett embereknek, akik ha meghalnak, mindig reinkarnálódnak egy új testben. Hősünk pedig kulcsfigurája lesz egy háborúnak, amit a Végtelenek két frakciója vív egymással, és ha győznek a rosszak, akkor bizony vége a világnak. Lehetne ebből jó film is? Lehetne, de nem lett. Wahlberg végig unott fejjel nyomja végig a filmet, Ejiofor élete ripacskodását mutatja be, a történet totál zagyvaság, az akciók meg a tipikusan trendi, minden fizikát nélkülöző túltolt erőlködések. Hát akárhogy is nézem, ez bizony nem Fuqua éve volt.

3. Helyezett
Az Utolsó Párbaj (The Last Duel)
Ridley Scott megkérdőjelezhetetlenül mestere a szakmájának, hosszú pályafutása során nem egy klasszikussal bizonyította ezt (Alien, Szárnyas Fejvadás, Gladiátor). Rendezőnk erőteljes vonzódást mutat a történelmi témájú filmek iránt, jelen alkotása már a hetedik ilyen mozija. Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a hitelesség sosem volt Scott erőssége, de míg egy Gladiátornál ez inkább csak azt szolgálta, hogy a film kalandosabb és romantikusabb legyen, addig más alkotásai, mint például a Mennyei Királyság, vagy a Robin Hood, ostoba módon próbáltak valamiféle buta aktuálpolitikai hülyeséget beleerőltetni a sztoriba. Nem kivétel ez alól sajnos Az Utolsó Párbaj sem, mely igaz történetet dolgoz fel a középkori Franciaországból, ahol két lovag (Matt Damon és Adam Driver) vívnak végül halálos párbajt, mert előbbi felesége (Jodie Comer) megvádolta utóbbit, hogy megerőszakolta őt, így nem marad más, mint a párbaj általi Istenítélet. A film csodálatos kiállítású (szokás szerint), a hangulat is ott van, ahogy a színészekre sem lehet panasz. De akkor mi a baj? Hát az a végtelenül demagóg és hazug woke feminista propaganda, amit beleerőszakoltak a történetbe, és ami teljesen hazavágja az egész alkotást. Egyszerre dühítő és végtelenül szomorú, hogy egy ennyire tehetséges rendező ennyire korlátolt és buta legyen.

2. Helyezett
Új Múlt (Reminiscence)
Noir típusú krimik mindig is közel álltak hozzám, azt meg külön szeretem, ha valamivel feldobják a témát. Jelen esetben kapott az egész egy kis tudományos fantasztikus körítést. A sztori szerint egy olyan jövőben járunk, ahol a klímaváltozás miatt a víz elárasztotta az egész világot, elég elcseszett a helyzet, ezért az emberek inkább a szép emlékeikbe szeretnek menekülni. Ezt használja ki a főhős (Hugh Jackman) és társa (Thandie Newton) a két egykori katona, akik egy olyan vállalkozást visznek, ahol fizetés ellenében egy gép segítségével mindenki felidézheti a legszebb pillanatait, illetve ha úgy adódik, akkor tudnak segíteni egy bűnügy felderítésében, vagy akár egy elhagyott kulcs megtalálásában is. Ez utóbbi okból keresi meg őket egy rejtélyes nő (Rebecca Ferguson), akibe a hősünk aztán menthetetlenül beleszeret. Majd mikor a nő eltűnik nyomozásba kezd, ám nem biztos, hogy örülni fog annak, amit talál. Hogy én mennyire vártam ezt a filmet és mekkora pofára esés lett az egész. Unalmas, vontatott, érdektelen és sportot űz a remek színészei elpocsékolásából. Az eddig csak tévésorozatokban utazó Lisa Joy nagyon nem találta a megoldást, így az érdekes alapötletből egy totál semmilyen filmre futotta csak. Nagyon nagy kár érte.

1. Helyezett
Nő az Ablakban (The Woman in the Window)
Adott egy, a családját elveszített nő, aki emiatt agorafóbiában szenved és képtelen elhagyni a lakását. Egy szép napon aztán tanúja lesz, ahogy a szomszéd házaspár durván veszekszik és a nőt halálra késelik. A rendőrök nem hisznek neki, a férj hazugsággal vádolja meg (főleg, hogy bemutatja a feleségét, aki totál más, mint akivel ő korábban találkozott) és lassan a saját ép eszét is kezdi megkérdőjelezni. Az alapszitu megidézi Hitchcock Hátsó Ablakját, kapunk egy rakás tök jó színészt, élükön a zseniális Amy Adamsszel és a mindig remek Gary Oldmannel, ám a sztori egy olyan unalmas és vontatott szar, hogy a mindössze 100 perces játékidő ellenére is úgy éreztem, hogy több órán át bámulom ezt a filmet. A fordulat röhejes, a színészek most erőlködnek és az egész annyira túltolja az önsajnáltató drámázást, hogy az teljesen mértékben a film kárára válik. Hihetetlen, hogy ebből az alapszituból és ezekkel a színészekkel egy ennyire rossz és ostoba filmet tudtak csak kihozni. Számomra masszívan az év legnagyobb csalódása lett.

Hát ez lett volna a tíz legnagyobb csalódás, de persze itt is volt még egy-két alkotás, aminél azért előzetesen jobbat/többet vártam, mint amit végül nyújtani tudott. Ilyen volt a Gyilkos Halloween, A Tolvajok Hadserege, a Tides című sci-fi, vagy a legutóbbi Pókember, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Hiába, kellenek a csalódások is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.