Mozgókép Blog

Top 2022 II. Rész: A Tíz Legnagyobb Csalódás

Minden évben megvannak azok a filmek, amelyektől előzetesen nagyon sokat várok, hogy aztán a megtekintésük után értetlenül bámuljak magam elé, hogy mégis miként mehetett ennyire félre a végeredmény. Sajnos idén sem vagyunk híján az efféle alkotásoknak, sőt, néhány közülük különösen fájdalmasan érintett. Következzék hát a 2022-es év tíz legnagyobb csalódása!

10. Helyezett
Elvis (Elvis)
Előrebocsátom, hogy nagy rajongója vagyok Baz Luhrmannek. Az ausztrál rendező több filmje is a kedvenceim közt van, ilyen a Rómeó és Júlia, a Moulin Rouge és A Nagy Gatsby. Sajátos, a színházból hozott audiovizuális stílusa mindig is lenyűgözött, így természetesen az idei év egyik legjobban várt filmje volt az Elvis. A végeredmény viszont csalódást keltő. Majd három órán át mesél Luhrmann a Királyról, de mégsem tudok meg róla semmit, mert a film sokkal inkább szólt az őt kihasználó menedzserről. A cselekmény össze-vissza ugrál az időben, így a legendás énekes élete amúgy sem tud normálisan a néző elé tárulni. A rendező szokásos stílusa sem segít, mert most éreztem először azt, hogy Luhrmann túltolja az egészet. A film közepén már szinte fájt a fejem a dübörgő zenétől és a száguldó képektől. Hiába tesz meg mindent az amúgy zseniálisan játszó főszereplő duó, Austin Butler és Tom Hanks, az Elvis bizony eléggé félrement.

9. Helyezett
Uncharted (Uncharted)
Kevés manapság a jó kalandfilm és még kevesebb a jó videojáték adaptáció. Sőt, igazából nem is nagyon van, ennek ellenére az Uncharted-et nagyon vártam, mert a két főszereplő, Tom Holland és Mark Wahlberg amúgy szimpatikus figurák és mindig is nagyon szerettem a kincskeresős kalandtörténeteket. Mindezzel együtt az Uncharted sem tud kinőni a masszív középszerűségből. Nagyon sok pénzt költöttek rá, nagyon menő filmet akartak készíteni, de sajnos történetileg egy lapos és ezernyi kliséből építkező marhaságot kapunk, ahol semminek nincs tétje, ahol a végén elénk tolnak egy totál nevetséges fordulatot, ahol a női főszereplő egy totál idegesítő csaj és ahol igazából elfelejtettek karaktereket írni a főhősöknek. Wahlberg és Holland ugyanis egy az egyben saját magukat hozzák. Igazi, hamisítatlan felszínes és buta látványfilm, ami simán megér egy megtekintést, de dühítő a végeredmény, mert sokkal, de sokkal jobb mozit is ki lehetett volna hozni belőle.

8. Helyezett
Tűzgyújtó (Firestarter)
Stephen King hosszú pályafutása során nem egy igazi klasszikussal örvendeztette meg a horrorirodalom rajongóit. Egyik leghíresebb regénye az 1980-ban megjelent Tűzgyújtó, melyből négy évvel később készítettek sikeres filmadaptációt, főszerepben az akkor még kislány Drew Barrymore-ral. A sztori középpontjában egy orvosi kísérletek miatt különleges képességekre szert tett pár áll, akiknek a születendő gyermeke óriási erővel bír: képes irányítani a tüzet. Természetesen sötét kormányügynökök meg akarják szerezni a kislányt, a párnak éppen ezért menekülnie kell. A Universalnál valaki úgy gondolta, hogy érdemes ezt a sztorit ismét vászonra vinni. Bár ne tették volna. Alig több mint másfél óra a film, de dögunalom az egész, ahol látványban igyekeznek megfelelni a kor követelményeinek, de ez kevés ahhoz, hogy ennek a filmnek létjogosultsága legyen. Zack Efron jól hozza az apafigurát, ahogy Michael Greyeyes is jó a fejvadász szerepében, de szerintem a címszerepet alakító kislányt viszont nem éreztem telitalálatnak. A mélypont a befejezés, ami nettó hülyeség. Rossz és felesleges film, nem is értem, miért reménykedtem más végeredményben.

7. Helyezett
A Szürke Ember (The Gray Man)
Netflix, 200 millió dolláros költségvetés, trendi színészek, CIA, bérgyilkosok… Mi kell még? Hát ennél biztosan több. A Szürke Ember egy mérhetetlen pénzből összetákolt, minden eredetiséget nélkülöző kémes akciófilm, ami nagyjából ugyanazon a szinten mozog, mint korábban a Különösen Veszélyes Bűnözők. Látványos és üres kliséhalmaz, ahol megtaláljuk a Bourne-filme, a Mission: Impossible, meg még jó néhány másik alapmű összes alkotóelemét. Gosling ezúttal is faarccal tolja végig a filmet, igaz, ezúttal ez jól áll a karakterének, ahogy Ana De Armas és Jessica Henwick szépsége is okot ad a megtekintésre. A mélypont a gonoszt játszó két színész: a CIA-s szarkavaró szerepében látható, totál tehetségtelen Regé-Jean Page, illetve a szerepét minden szempontból iszonyúan túltoló és szétripacskodó Chris Evans. Mindezek mellé a film kiszámítható, a humor erőltetett és nem vicces, az akciójelenetek meg fárasztó mértékben túl vannak tolva. Lehet nem volt a legjobb ötlet a Marvel-filmek alkotóit felkérni erre a projektre.

6. Helyezett
Black Site
Ismét egy titkosügynökös/kémes film, aminek egyelőre még nincs magyar címe. A sztori szerint létezik Ausztráliában egy börtön, a Citadella, ahol a világ legveszélyesebb terroristáit tartják fogva. A börtön felett öt ország, az úgynevezett Five Eyes (tényleg létező szövetség) gyakorol felügyeletet. Hősünk egy személyes tragédiából még ki nem lábalt elemző, aki azon kapja magát, hogy épp készülnek behozni a világ legveszélyesebb terroristáját, aki talán tud valamit arról a merényletről is, amelyben elveszítette a családját. A fogoly persze kiszabadul és kezdetét veszi a macska-egér játék, ahol kiderül, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. Nem vártam semmi világmegváltót, de az előzetes alapján tökös és korrekt akciófilmet igen. Ehhez képest egy eléggé lapos és unalmas mozit kapunk, ami tele van idegesítő hülyeségekkel. Hiába jó a három főszereplő (Michelle Monaghan, Jason Clarke és Jai Courtney), ha a szkript végig ellenük dolgozik. Kár érte, mert az alapkoncepcióban benne volt egy sokkal jobb film lehetősége.

5. Helyezett
Az Elveszett Város (The Lost City)
Robert Zemeckis 1984-es klasszikusa, A Smaragd Románca mindig is nagy kedvencem volt. Szerethető romantikus kalandfilm két rendkívül szimpatikus színésszel a főszerepben. Az Elveszett Város alkotói pofátlanul lenyúlják a fent említett film alaphelyzetét, amit pedig megváltoztattak, vagy hozzáadtak, az csak rontott a helyzeten. Hiába imádom Sandra Bullock-ot és hiába hozza jól az ártatlan és szimpatikus mamlasz karakterét Channing Tatum (lényegében saját magát), a párosuk egész egyszerűen nem működik, de a gonosz milliárdos szerepében ripacskodó Daniel Radcliffe az igazi mélypont. Rajta kívül még keményen dolgozik a film élvezhetősége ellen Da’Vine Joy Randolph is egy végtelenül irritáló mellékszerepben, de Brad Pitt felbukkanása is inkább erőltetett és kínos, semmint vicces. Mai, modern feledhető tucatszemét, amitől így utólag nem is értem, hogy miért vártam bármit is.

4. Helyezett
Sötét Múlt (Blacklight)
Liam Neeson számolatlanul önti ránk a filmeket, évente általában két-három alkotással biztos, hogy jelentkezik. Sajnos a mennyiség előtérbe került nála a minőséghez képest és bár időről-időre vannak vállalható és egész korrekt cuccai (mint pl. tavalyról a Memory) sajnos nagyon sokszor nyúl bele a pöcegödörbe. A Sötét Múlt a második közös filmje Neesonnak és a rendező Mark Williamsnek. A két évvel ezelőtti Becsületes Tolvaj is eléggé tévéfilmes hatást keltett, de szódával elment egynek. A Sötét Múlt viszont annyira lapos, klisés, buta és sokszor amatőrnek ható akciófilm, hogy nem is értem, hogy nem látták rajta, hogy ez így nem stimmel. Neeson mellett amúgy a jobb sorsra érdemes Aidan Quinn égeti még magát szénné, ebben a jaj, de okosnak szánt politikai összeesküvéses thrillerben. Éreznem kellett volna előre, hogy nem lesz ez jó film, de hiába, Liam Neeson akkora kedvenc, hogy mindig bizalmat szavazok neki.

3. Helyezett
Sikoly (Scream)
Wes Craven slasher-szériája abszolút favorit nálam. A Sikoly filmeknek két nagy különlegessége van. Az egyik, hogy a műfaj többi képviselőjével szemben a gyilkos mindig hús-vér ember és minden részben más személy bújik meg Ghostface álarca mögött. A másik, hogy a gyilkos lényegében a horrorfilmek szabályai szerint öl. Négy rész készült el korábban, ahol minden egyes felvonás követte a zsáner szabályait. A negyedik rész után nyugton is kellett volna hagyni a sorozatot, de a stúdiónál úgy érezték, hogy van még kraft a szériában. Visszahozták mindhárom főszereplőt, melléjük pakoltak egy csomó érdektelen, trendi fiatalt és csináltak egy totálisan szükségtelen és gyenge folytatást. Mivel imádom a sorozatot, így természetesen vártam a filmet, de a végeredmény sajnos nem több ócska celluloidpocsékolásnál. A három visszatérőt leszámítva senki életéért nem aggódunk, lényegében szinte várjuk, hogy a gyilkos elkapja őket, hiszen nem többek irritáló trendi seggfejeknél. A főszereplőhöz köthető csavar röhejes, ahogy a gyilkos motivációja is baromi erőltetett, még akkor is, ha megpróbál vele megfelelni a sorozat szellemiségének. A film nagy sikert aratott, így idén már érkezik is az új rész és őszintén szólva nem tudom, hogy akarom-e azt én még látni.

2. Helyezett
Halál a Níluson (Death on the Nile)
Agatha Christie hőse, Hercule Poirot méltán lett Sherlock Holmes mellett a bűnügyi történetek talán legikonikusabb karaktere. Az írónő számtalan remek és csavaros történettel ajándékozta meg a világot, melyek közül rengeteget adaptáltak nagyvászonra és kisképernyőre egyaránt. A kiváló filmes, Kenneth Branagh pár éve úgy érezte, hogy ideje feltámasztani Poirot karakterét és elsőként filmre adaptálta a Gyilkosság az Orient Expresszen című sztorit, ami az egyik, ha nem a legjobb Poirot-történet. A végeredmény már akkor is gyenge középszer volt, ennek ellenére bizalmat szavaztam a folytatásnak, de a Halál a Níluson bizony még az elődjét is alulmúlja. A nagy csavar már jó előre kiszámítható, ahogyan az sem segít, hogy a látványvilág nagyon mű, a szereplőgárda és a viszonyaik pedig totálisan elhazudják a kort, amiben játszódik. Az egész sokkal inkább csak meg akar felelni a woke ideológiának, ahelyett, hogy rendesen próbálna elmesélni egy bűnügyi sztorit. Igazán kár érte.

1. Helyezett
Jurassic World: Világuralom (Jurassic World: Dominion)
Michael Crichton regénye és a belőle készült 1993-as Steven Spielberg film, a Jurassic Park, máig a legnagyobb kedvenceim közt vannak. Nagyon szeretem a folytatást is (Az Elveszett Világ), sőt, még a gyengén sikert harmadik résszel is jól elvoltam. Másfél évtizeddel később aztán Jurassic World címmel sikeresen támasztották fel a szériát és minden hibája ellenére nagyon tetszett a film, ahogy a logikai és egyéb marhaságoktól roskadozó ötödik filmet (Bukott Birodalom) is tudtam szeretni. A Világuralom alcímet kapó hatodik filmet pedig nagyon vártam, mert az új hősök mellé visszahozták a régi nagyokat is és igazi, eposzi lezárást ígértek a sorozatnak. A végeredmény viszont nem lett több mint feleslegesen túlnyújtott és túlkomplikált katyvasz, ami összeroppan a saját megalomániában vergődő súlya alatt. Semmiből előrángatott főgonosz, logikátlanul használt, vagy feleslegesen előrángatott karakterek, franchise-idegen szituációk és sáskák. Sáskák, amiknek közük nincs ehhez a szériához, de valamiért mégis ők állnak a középpontban. Nagyon sok dolog félrement ennél a filmnél, ami még így is képes szórakoztató látványfilmmé válni, csak hát ez már nagyon messzire került attól, amit az írója egykoron megálmodott. Lezárni pedig semmit sem zár le, a film végén pontosan ugyanott vagyunk, ahol az elején.

Hát ez volt számomra a tavalyi év tíz legnagyobb filmes csalódása, amik közül az Elvist, az Unchartedet, a Sikolyt, de mindenekelőtt a Jurassic World-öt nagyon sajnálom. Olyan filmek ezek, amik sokkal többek lehettek volna, ha az alkotók veszik a fáradságot és jobban odafigyelnek arra, hogy épkézláb sztorit írjanak és, hogy adott esetben a minőséget helyezzék előtérbe a woke propaganda helyett. A jövő sem tűnik túl bíztatónak, hiszen manapság már nem a minőségi szórakoztatás és a jó történetmesélés Hollywood erőssége, hanem pusztán a sokszínűség. Félek, hogy ilyen listát a jövőben sem lesz túl nehéz majd összeállítani.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.