Mozgókép Blog

A Múmia - A Sárkánycsászár Sírja (The Mummy - Tomb of the Dragon Emperor)

Bevezetés
A kalandfilm műfaja egyike a mozi történet legrégibb és legmeghatározóbb irányzatának. A kalandfilmek a mozgókép hőskora óta jelen vannak, eredetük egészen a XX. század elejéig nyúlik vissza. Igazi fénykorukat a '30-as, '40-es, '50-es években élték. Megszámlálhatatlan mennyiségű film készült, amelyekben kalózok, elásott kincsek, ősi rejtélyek, kalandorok, bajba jutott és megmentésre váró nők és egyéb elengedhetetlen "kellékek" vártak a nézőkre. Voltak kedvenc témák, melyek több feldolgozást, vagy folytatást megértek. Ilyen volt pl. Robin Hood figurája, Alexandre Dumas legendás története, A Három Testőr, Allan Quatermain és természetesen a tengerek legendás kalózai. Hollywood hőskorában hatalmas sztárok játszották ezek főszerepét, mint pl. Douglas Fairbanks, Errol Flynn, Tyrone Power, később pedig olyan sztárok, mint Huphrey Bogart és Charlton Heston, hogy csak a leghíresebbeket említsem. Aztán voltak azok a kalandfilmek, mint a Republic Stúdió olcsó kalandfilmjei a már említett három évtizeden keresztül, vagy éppen az angol Hammer Stúdió szintén alacsony költségvetésű ám igen sikeres horrorjai, amik az '50-es években hódítottak. És természetesen mindezeket megelőzve jött a '30-as évek elején Dracula (1931), Frankenstein (1931) és a Múmia (1932), előbbi Lugosi Béla, utóbbi kettő pedig a nem kevésbé legendás Boris Karloff főszereplésével. Ezek a rémisztő teremtények annyira népszerűek voltak, hogy újabb és újabb filmek készültek róluk, ám szép lassan a hagyományos értelemben vett kalandfilmek kora a '60-as, '70-es évekre leáldozott. Persze ekkor is készültek még, de jóval kevesebb és nem is akkora sikerrel. 1981-ben változott meg minden, mikor George Lucas és Steven Spielberg közös álmából megszületett Indiana Jones. Most nem igazán szeretném méltatni a Harrison Ford nevével fémjelzett híres trilógiát, mely nem csak uralta a '80-as éveket, de népszerűsége máig tart és tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy az Indiana Jones filmek nem mások, mint maguk a kalandfilmek tökéletes esszenciája. Minden értelemben hibátlan, a műfajt tökéletesen definiáló alkotások. Természetes hát, hogy sikerük nyomán a kalandfilmek műfaja is beindult, elég csak Michael Douglas és Kathleen Turner két közös filmjére, A smaragd románcára és A Nílus gyöngyére gondolni, vagy éppen a Richard Chamberlain főszereplésével készült két, amúgy igencsak elhibázott Allan Quatermain mozijaira. Mivel ezek a filmek nem tudták azt a hatást elérni, mint a Lucas-Spielberg-Ford trió szuperprodukciói, így ezek a filmek megint kezdtek a háttérbe szorulni. Talán nem is kapnak újra erőre, hacsak nem jön egy James Jacks nevű producer, aki társával, Sean Daniel-lel közösen úgy döntött, hogy a klasszikus 1932-es Múmia filmet alapul véve el szeretnék készíteni a történet mai, korszerűbb verzióját. A rendezői poszt iránt olyanok érdeklődtek, mint például Clive Barker, George A. Romero és Wes Craven, ám ők hamar elestek a lehetőségtől, mivel túl sötétnek és erőszakosnak képzelték el a készülő filmet. Később szóba került Joe Dante neve is, de őt sem találták elég jónak a feladatra. Aztán jött egy fiatal, addig mindössze négy kisebb filmet levezénylő direktor, név szerint Stephen Sommers, aki jó érzékkel ismerte fel, hogy a filmet az Indiana Jones mozik hangulatában kell elkészíteni, ami Egyiptom misztikus hangulatával tökéletesen összhangban lesz. A producerek tudták, hogy a lehető legjárhatóbb út, így a forgatókönyv végső formába öntése és a szereplők kiválasztása után el is kezdődött a forgatás. 1999-ben került mozikba a szimplán csak A Múmia (The Mummy) címmel ellátott film, melytől a gyártó Universal Pictures valószínűleg nem várt eget rengető sikert, így mindenképp győzelemként könyvelhették el, hogy a 80 millióból készült produkció amerikában 150, míg világviszonylatban 415 millió dollár felett hozott, ami valószínűleg még több is lehetett volna, ha nem jön néhány hétre rá egy kicsinyke független film, amit Csillagok Háborúja címen ismerünk. Mindenesetre a bemutató után egy nappal a producerek már Sommers-t hívták, hogy bizony készülhet a folytatásra. A második rész, A Múmia Visszatér (The Mummy Returns) 2001-ben, alig két évvel az első rész után került mozikba, gyakorlatilag változatlan stábbal és színészgárdával elkészítve. Az alkotók a folytatások tipikus betegségét produkálták, azaz legyen nagyobb, hangosabb, látványosabb. És bár ez alapvetően nem válna egy film kárára, sokszor ezek miatt háttérbe szorul a történet és jelen esetben is ez történt, így míg az első rész szinte csak jó kritikákat kapott, addig ez már nagyon megosztotta a közönséget. A kasszasiker azonban nem maradt el, hiszen a 100 millió dollárból készült szuperprodukció amerikában 200, míg világviszonylatban 430 millió dollár felett hozott a kasszáknál. Minőség csökkenés ide, vagy oda, máig nem értem, hogy az alkotók miért álltak ekkor meg és egy harmadik rész helyett, miért A Skorpiókirály (The Scorpion King) című rémgyenge spin-off/előzmény filmet forgatták le, ami természetesen bár nyereséges lett, nem említhető egy lapon a két előddel, sőt nem is szerves része azon sorozatnak. Ezek után azt gondolta volna az ember, hogy csak jön az új Múmia film, de nem így történt. Stephen Sommers és a producerek inkább a Van Helsing című rendkívül ígéretes, ám a rendező megalomániája miatt csúnyán kisikló filmet készítették el, amit hiába akartak, nem tudtak Múmia-szerű nagy franchise-á tenni. Ezek után gondolták azt az alkotók, hogy bizony újra elő kell venni az oszló hullák után kutató hősöket és elkészíteni a harmadik részt. Ám tudták azt is, hogy a két egyiptomi kaland után ezúttal váltani kell, ha nem akarnak megint a túlzó önismétlés hibájába esni. Így hát a sztorit áttették Kínába és gyolcsba tekert rothadó hullák után most agyagba kövült rosszfiúkkal kell szembe nézni. Időközben azonban az első két rész író/rendezője, Stephen Sommers is másfelé kacsingatott, pontosabban az élőszereplős G.I. Joe: Rise of Cobra (2009) leforgatása mellett döntött, így a harmadik Múmia kalandnál csak producerként felügyelte a munkálatokat. Helyette jött Rob Cohen, ám nem csak itt történt változás, hanem a színészgárdában is, ahol az első két rész jól megszokott csapatából pusztán ketten, Brendan Fraser és John Hannah maradtak. A többiek helyett új szereplők jöttek, két régi karaktert pedig más színészek játszanak. Ennyi változtatás után természetesen jöttek a felhördülések a rajongók részéről, sokan biztosra vették, hogy a film csakis bukás lehet. Az alkotók azonban bíznak a sikerben, hiszen megszavaztak a filmnek egy igen masszív 145 millió dolláros büdzsét, valamint alig három héttel A Sötét Lovag után tűzték ki a film premierjét. Idén májusban aztán Indiana Jones is visszatért, a Múmia alkotói pedig láthatták, hogy egy 19 évvel ezelőtt véget ért történetet is lehet a régi minőségben, maximális sikerre vinni, így az ő hét évük igazából nem is nagy idő, a rajongókat könnyedén megszólíthatják egy jól sikerült filmmel. 2008 nyarán pedig Indy után itt van A Múmia - A Sárkánycsászár Sírja (The Mummy - Tomb of the Dragon Emperor), mely újabb csemegének ígérkezik a kalandfilm-kedvelők számára. Lássuk hát, hogyan teljesített a harmadik rész.

Szereplők
Rick O'Connell - Brendan Fraser, a mindig cool és laza kanadai színész visszatért, hogy újra eljátssza az egykori idegen légiós kalandor szerepét. Fraser kiváló színész, sok műfajban bizonyított és kalandhősként is tökéletes. Elképesztő könnyedséggel hozza ezt a remek és szerethető karaktert. Ahogy a korábbi részek esetében, úgy most is ő a film legnagyobb erőssége.
Evelyn Carnahan - Maria Bello, a meseszép és nagyon tehetséges amerikai színésznő vette át Rick kotnyeles, ám imádnivaló feleségének szerepét a két korábbi filmben látott Rachel Weisz-től. Weisz anno remekül hozta a figurát, nem csoda, ha a rajongók berzenkedtek a leváltása miatt, ám ha valaki túl tud lépni ezen, akkor láthatja, hogy Bello legalább ugyanolyan jól hozza a szerepet és véleményem szerint ő még attraktívabb jelenség, mint Weisz volt anno. Szerintem ha már váltani kellett, akkor tökéletes választás.
Han Császár - Jet Li, a kultikus sztárként tisztelt kínai harcművész/színész kapta a feladatot, hogy a kiváló Arnold Vosloo után vegye át a Múmia-filmek főgonoszának szerepét. Tudjuk jól, hogy Li nem kiemelkedő képességű színész, főleg elképesztő harcművészeti tudásáért szeretjük, de egyáltalán nem tehetségtelen aktor. A hős-figurák mellett ezeket a gonosz karaktereket és gond nélkül hozza, ezúttal sem kelt csalódást, bár szerepének nagy részében - ahogy anno Vosloo - digitálisan van eltakarva.
Alex O'Connell - Luke Ford, az eddig főleg sorozatokban felbukkanó fiatal ausztrál színész alakítja Rick és Evelyn immár felnőtt fiát. A karaktert a második részben még az imádnivaló Freddie Boath alakította, ám Alex immáron felnőtt, így idősebb színészt kellett keresni. Nos, sajnos Ford-ról ezen szerep alapján nem lehet eldönteni mekkora jövő áll előtte, hiszen eléggé sablonos lett a figurája, ezerszer látott klisékből épül fel, ezeket pedig nem is tudja hatásosan, egyénien előadni, így mondhatjuk, hogy közepes alakítást nyújt, sőt, néhol eléggé idegesítő is.
Jonathan Carnahan - John Hannah, a kiváló brit aktor Fraser mellett az egyetlen visszatérő. Ő játssza Evelyn minden lében kanál bátyját, aki többször kever bajt, mint a többiek együttvéve. Hannah kiválóan kapja el a figura jellemét, mindhárom filmben egyértelműen ő a humor legfőbb forrása, a legemlékezetesebb, legmókásabb jelenetek közül nem egy köthető hozzá. Szerepét ezúttal is hiba nélkül hozza.
Zi Juan - Michelle Yeoh, a maláj származású a távol-keleten szintén kultstátuszú színésznő játssza a halhatatlan őrző szerepét, akinek a feladata, hogy a Jet Li által alakított zsarnok ne támadhasson fel. Ő tulajdonképpen az első két filmben az Oded Fehr által alakított Ardeth Bay szerepét vette át, annak szinte tökéletes női és kínai megfelelője. Yeoh rendkívül tehetséges, ezt számtalan filmben bizonyította, ráadásul az akciójelenetekben is férfiakat megszégyenítően megállja a helyét. Épp ezért sajnálom, hogy szerepét kissé felszínesre és nagyon háttérbe húzódóra írták meg, több játékidőt érdemelt volna. Ezzel együtt feladatát maximálisan teljesíti.
Lin - Isabella Leong, a számomra eddig ismeretlen, bájos kínai színésznő játssza Zi Juan lányának szerepét és Alex vágyainak tárgyát. Leong sajnos eléggé erőtlenül hozza szerepét, ebben valószínűleg közre játszik az is, hogy első olyan filmjét forgatja, amit angol nyelven készített. Persze nem egy elveszett csajszi ő, valószínűleg a továbbiakban megállja majd a helyét.
Yang Tábornok - Anthony Wong, a veterán színész játssza a gonosz tábornok szerepét, akinek az a nagy álma, hogy feltámassza a Sárkánycsászárt és az ő oldalán meghódíthassa az egész világot. Tipikus karakter, akit egy Múmia-filmből nem lehet kihagyni. Bár nagy szerepe nincs, Wong mégis üde színfoltja a gárdának, jelenléte emeli a film színvonalát.

Látvány - Zene
Egy Múmia-stílusú kalandfilmnél elengedhetetlen a lehengerlő látványelemek egész sorozata. Ezek megalkotásában, ahogy a két korábbi filmnél is George Lucas boszorkánykonyhája, az ILM állt az alkotók rendelkezésére. Az első résznél szinte forradalmi volt, hogy megalkották a félig rothadt Imhotep-et, a néző nem győzött csodálkozni, ahogyan lépésről-lépésre épült fel újra I. Seti Fáraó egykori főpapja. Persze a környezet nem kézzelfogható díszleteit is hibátlanul dolgozták ki. A folytatásnál épp ezért érthetetlen, hogy miért volt tapasztalható némi visszaesés a látvány minőségében. Imhotep, Am-Sher oázisa, vagy éppen nem egy remek helyszínt kiválóan kidolgozták, ám sokszor - pl. a film végén a Skorpiókirály esetében, vagy Anubisz hadseregénél - a vártnál gyengébb munkát végeztek az animátorok. A harmadik résznél ezért elvárható volt, hogy kidolgozottabb legyen az egész körítés és nem is kell csalódnom. Egy-két gyengébb animációtól eltekintve elképesztően jól sikerült, a vége csatajelenet például egyike a legjobbaknak, de említhetném a Sárkánycsászárt és a Terrakotta Hadseregét, de éppenséggel a Jetiket is. Mind kiválóan kivitelezett animáció. Az új rendező érkezésével nyílván való volt, hogy új stábtagok is csatlakoznak a produkcióhoz így az első két film operatőre (Adrian Biddle), látványtervezője (Allan Cameron) és jelmeztervezője (John Bloomfield) helyett jött Simon Duggan, Nigel Phelps és Sanja Milkovic Hays. Az ő feladatuk volt, hogy úgy oldják meg a film képi világát, hogy az ne üssön el a korábbi részektől, de ne is legyen túlzottan önismétlő. Az operatőri munka kiváló, tökéletesen illeszkedik a korábbiakhoz, ám a látvány- és jelmezek terén már vannak eltérések, de ezek érthetőek is. A film ugye Egyiptom helyett Kínában játszódik, így logikus ha a díszletek teljesen mások, mint korábban. A szereplők jelmezeinél a kínai karakterek esetében sem kellett a folytonosságra ügyelni, ám visszatérő hőseink esetében igen. A jelmeztervező pedig tökéletesen megoldotta, hiszen a karakterek ruhái nagyon jól felidézik a korábbi filmeket, de el is térnek, ami nem csoda, hiszen míg az első film 1925-ban, a második 1933-ban, addig az új film 1946-ban játszódik, így az évek múlása miatt is érthető némi változás. Persze elsőre hiányzik Rick jól megszokott, egész filmet átívelő fehér ing-barna katonai nadrág-csizma összeállítása, de a mostani szerelése is remekül sikerült. A film zenéje is nagyszerűen sikerült. Ugye az első résznél Jerry Goldsmith komponálta a remek score-t, amit a második résznél Alan Silvestri folytatott nem kevésbé kiválóan. Ezúttal Randy Edelman kapta a feladatot, hogy zeneileg alkossa meg a film hangulatát. Edelman pedig dallamaival csodásan tiszteleg a két korábbi film dallamai előtt és közben hibátlanul festi alá a film történéseit is. A Múmia-filmeknél az a ritka dolog történt, hogy bár mindhárom film zenéjét más zeneszerző szerezte, mégis nagyszerű és egymáshoz passzoló mindegyik.

Rendezés
Rob Cohen igazi iparos. Olyan filmeket készített, mint A Sárkány - Bruce Lee Élete, Sárkányszív, Daylight, Koponyák, Halálos Iramban, xXx és a Lopakodó. Nos, ezek legtöbbjéről nyugodtan kijelenthetjük, hogy igazából nem maradandó alkotások, főként korrekt, ám feledhető akciófilmek, bár tény, hogy a Sárkányszív egy nagyon szépen sikerült fantasy, ami bátran ajánlhatok mindenkinek. Éppen ezért érdekes választás volt Cohen, nem gondoltam volna, hogy ő lesz a befutó és nem a korábban kinézett, a kalandfilmek terén rutinos Joe Johnston. Természetesen itt sem kerülhetjük el, hogy a direktort összehasonlítjuk a két korábbi filmet jegyző Stephen Sommers-szel. Sommers a '99-es első résznél azt kell mondjam szinte hibátlan munkát végzett, filmje tökéletes kistestvére az Indiana Jones filmeknek. Az összetevőket tökéletesen adagolja, remek hangulattal bír, tökéletesen építkezik, így csak dicsérő szavakkal illethetjük. Ám a film forgatásán Sommers halálosan szerelmes lett az ILM trükkjeibe. Méghozzá olyannyira, hogy a folytatásban túlzásba is vitte - és akkor nem is említem a Van Helsing című filmet, amit valósággal tönkretett Sommers CGI imádata, pedig emlékezetes filmet alkothatott volna. Több olyan jelenet van, ami érezhetően csak azért készült el, mert Sommers bírta az effekteket, a film fináléjára is erősen rányomja ez a bélyegét. Főként az indokolatlan CGI használat az egyik a két fő ok közül, amiért a második rész gyengébb lett az elődnél. A másik a számtalan önismétlés volt: az elsőben menekülés repülővel a homokfal elől, amiből Imhotep arca bontakozik ki, a másodikban menekülés léghajóval a vízfal elől, amiből Imhotep arca tűnik elő satöbbi, satöbbi. A harmadik résznél épp ezért kíváncsi voltam, hogy a Miles Millar-Alfred Gough írópáros mivel rukkol elő és Cohen ezt hogyan valósítja meg. Nos, mintha a Múmia-széria az önismétlés átkával küszködne, hiszen ezúttal is nem egy, már korábban látható, jól bevált panelt felhasználtak, ám meg kell jegyezni, hogy mindezt ötletesebben és eredetibbnek hatóan alkalmazzák, mint a második rész esetében. Igazából a film a korábbi részek jól bevált panaleire építkezik, minden óramű pontossággal történik, mégis szórakoztató, helyre kis kalanddá áll össze az egész. Rob Cohen pedig sikerrel birkózik meg élete leggrandiózusabb produkciójával. Nem próbál meg egyénieskedni, sem olyan utakra tévedni, ami után a rajongók fanyalognának, hogy túlságosan elüt a Múmia-filmek hangulatától. Nem kérem, Cohen tisztes iparoshoz méltóan az elődökhöz hűen vezényli le a harmadik részt, ezzel tökéletesen folytatva a franchise hagyományait.

Összegzés
Összességében azt kell mondanom, hogy remek filmet hoztak össze ezúttal is és bár nem éri el az első rész színvonalát, a másodikkal bármikor felveszi a versenyt - talán még hajszálnyival jobb is nála - így bátran ajánlom mindazoknak, akik szerették a korábbi részeket. Persze tudom, hogy úgyis lesznek divatból utálkozók, mint általában, de ha túllépünk a gyerekes érveken - jaj, ez már nem Egyiptom, nincs itt megint a már kétszer látott teljes szereplőgárda, Úristen, lecserélték Rachel Weisz-t, vége a világnak stb., stb. - akkor bizony A Múmia - A Sárkánycsászár Sírja nagyszerű szórakozás a műfaj kedvelői számára. Hibái ugyan kétségtelenül vannak – sablonos karakterek, néhol banális párbeszédek, helyenként csapkodó történetvezetés – de ezeken könnyedén túl lehet lépni. Sokkal jobb és szórakoztatóbb, mint a műfaj legtöbb jelenkori képviselője, pl. rendkívül hazafias és giccses, bár a remek színészek miatt nézhető Nemzet Aranya-mozik. Remélem, hogy a film kellő sikert arat és jöhet majd a negyedik rész is, ami ha minden jól megy, Dél-Amerikában játszódik majd. Rick O’Connell pedig továbbra is bátran vállalhatja, hogy ő Indiana Jones kistestvére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.