Mozgókép Blog

Top10: Joel Schumacher emlékére

Június 22-én, a rákkal folytatott hosszú küzdelem után Joel Schumacher 80 éves korában eltávozott. Nem volt még a példa rá, hogy a blogon megemlékezést tartottunk volna, de most úgy éreztem kivételt kell tennem, mert egy olyan rendezőről van szó, akit mélységesen alulértékelt mind a szakma, mind a közönség. Joel Schumacher 1939-ben született New Yorkban. Apja révén amerikai, anyja révén svéd származású és bár sosem tartotta magát túlságosan vallásosnak (apja baptista, anyja zsidó volt), azért meglehetősen spirituális személyiség volt. Filmes karrierjét jelmez- és díszlettervezőként kezdte a ’70-es évek elején, majd saját bevallása szerint Woody Allen bíztatására kezdett foglalkozni a forgatókönyvírással és a rendezéssel. Direktori munkássága tévé- és mozifilmek, valamint videoklipek sorát vonultatja fel. Ez utóbbi azért is fontos, mert számtalan filmjében csendülnek fel kiváló és emlékezetes dalok. Pályafutása során nem kevesebb, mint 23 nagyjátékfilmet rendezett és bár munkássága már a kezdetektől fogva erősen megosztotta a közönséget és a kritikusokat egyaránt, nagyon sok olyan alkotást tett le az asztalra, amik számomra meghatározóak. Élete és pályafutása előtt tisztelegve összeszedtem a tíz kedvencemet tőle (nem volt egyszerű).

10. Helyezett

A 23-as szám (The Number 23) 2007
Schumacher e késői filmjében a komédia koronázatlan királya, Jim Carrey sötétebb és drámaibb oldalát mutatja meg (nem először, lásd még: Truman Show, Ember a Holdon). A történet főhőse Walter Sparrow sintérként dolgozik és boldog, kiegyensúlyozott életet él feleségével (Virginia Madsen) és fiával (Logan Lerman). Felesége aztán születésnapjára ad neki egy könyvet, melynek címe A 23-as szám, írója pedig Netuddmeg. A könyv egyre nagyobb hatással van hősünkre, aki egyre inkább megszállottjává válik a 23-as számnak, meggyőződésévé válik, hogy a könyv valamiképpen róla szól, valóság és fikció pedig egyre inkább összekeveredik. A 23-as szám erőssége a nyomasztó hangulat, a lenyűgöző képi világ, az erőteljes rendezés és a kiválóan alakító Jim Carrey. Ami viszont gyenge pontja, az a zavaros történet, ami sokszor iszonyú erőltetett és ezer helyen bele lehet kötni. Ennek ellenére Schumacher filmje mégis magával ragadja a nézőt. A képi világhoz pedig még annyit, hogy ez a film ékesen példázza azt, hogy is nézhetett volna ki egy Schumacher-féle Batman-mozi, ha azt kompromisszumoktól mentesen készíthette volna el.

Hallgatnivaló: She Wants Revenge – Tear You Apart

9. Helyezett

Town Creek (Blood Creek) 2009
1936-ban egy német professzor, Richard Wirth (Michael Fassbender) Nyugat-Virginiába utazik és egy szintén német bevándorlók lakta farmon ősi viking rúnakövek után kutat. 70 évvel később a fiatal mentős, Evan Marshall (Henry Cavill) óriási megdöbbenésére egyszer csak felbukkan a hosszú idő óta eltűnt bátyja, Viktor (Dominic Purcell), aki egy farmon volt fogva tartva és most vissza akar térni bosszút állni. Evan vele tart, ami viszont a farmon várja őket, arra a legnagyobb rémálmaiban sem számított. A Blood Creek (Európában Town Creek címen futott) Joel Schumacher egyik kevésbé ismert alkotása, én viszont csak ajánlani tudom. Ebben az alacsony költségvetésű filmben rendezőnk megmutatja, hogy a horror műfajában is otthonosan mozog. A Blood Creek elképesztően sötét, erőszakos és nyomasztó film. Az erőteljes hangulat és a kiváló rendezés mellett a mozi legnagyobb fegyvere Michael Fassbender, aki valami velőtrázóan félelmetes az okkultista náci szerepében. Cavill és Purcell meggyőzően hozzák a szimpatikus hősöket, de Fassbender lazán elhomályosítja őket. Nem világmegváltó mozi, nem válik a műfaj klasszikusává, de elnézve a mai horrorfilmeket azt tudom mondani, bár képesek lennének csak megközelítőleg olyan hatásosak lenni, mint a Blood Creek.

8. Helyezett

Ha ölni kell (A Time to Kill) 1996
Pályája során Schumacher két John Grisham regényt is vászonra adaptált. A kettő közül a Ha ölni kell a komplexebb és a nagyobb szabású és éppen ezért a kevésbé hibátlan is. A történet szerint a Mississippi állambeli Cantonban egy tízéves fekete kislányt, Tonya Hailey-t előbb megerőszakol két fehér fickó, majd megpróbálják megölni. A kislány túléli az esetet, a két elkövetőt pedig elkapják, és bíróság elé viszik. Mivel sanszos, hogy simán megúszhatják az esetet, a kislány édesapja (Samuel L. Jackson) a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást és kivégzi a két erőszaktevőt. Innentől kezdve pedig elszabadul a pokol. A faji előítéletektől átitatott délen fellángolnak az ellentétek és miközben a kerületi ügyész (Kevin Spacey) igyekszik halálbüntetést kérni az apára, addig a fiatal ügyvéd (Matthew McConaughey) és idealista segítője (Sandra Bullock) mindent megtesznek, hogy megmentsék a villamosszéktől. A film igyekszik bemutatni a fehérek és feketék közti évszázados faji ellentéteket, miközben megannyi karaktert mozgat fantasztikus színészek előadásában (a fentieken kívül itt van még Donald Sutherland, Kiefer Sutherland, Oliver Platt, Charles S. Dutton, Chris Cooper, Ashley Judd, Patrick McGoohan, Kurtwood Smith), és mindennek középpontjában ott van maga az eset és a bírósági tárgyalás, annak minden elvi, erkölcsi és etikai kérdésével együtt. Nagyon fontos és nagyon aktuális témákat feszeget a film, amit Schumacher értő kézzel vezényel le, ám sajnos a forgatókönyv túlságosan is liberális, éppen ezért a végkifejlet meglehetősen buta és demagóg. Ha az alkotók kicsit bátrabbak, akkor a tárgyalótermi krimik műfaja egy halhatatlan klasszikussal gazdagodott volna, így viszont „csak” egy szimplán jó filmet kapunk.

7. Helyezett

Szent Elmo tüze (St. Elmo’s Fire) 1985
Joel Schumacher harmadik filmje, számomra pedig az egyik legkedvesebb. Az 1985-ben bemutatott mozi gyakorlatilag John Hughes Nulladik óra (The Breakfast Club) című klasszikusának a testvérfilmjeként is felfogható és nem csak azért, mert három színész (Emilio Estevez, Judd Nelson és Ally Sheedy) is játszik mindkettőben, hanem legfőképp azért, mert mindkettő a ’80-as évek fiataljainak afféle útkeresését mutatja be. A Szent Elmo tüze a Georgetown egyetem öt végzős diákjának, valamint néhány barátjuk története, akik az iskola vége felé néznek szembe az élet kihívásaival. Van, aki politikai pályára akar lépni, a másik szépreményű újságíró, van, aki a sulit otthagyva megnősült, de a házassága kész katasztrófa és van, aki még mindig csak bulikra gondol és képtelen felnőni. Imádom ezt a filmet, egyrészt mert remekül kapja el a ’80-as évek korszellemét, valamint mert zseniális a szereplőgárdája (a már említett három színészen kívül itt van még Rob Lowe, Andy MacDowell, Andrew McCarthy, Demi Moore és Mare Winningham). Az egyetlen dolog, ami számomra negatívan hat, hogy valamennyi karakter a filmben nehezen kedvelhető ilyen, vagy olyan tulajdonságuk miatt. Nehéz velük együtt érezni, mert sokszor iszonyú seggfej módon viselkednek, de Schumacher filmje eléri, hogy ezzel együtt is érdekeljen a sorsuk. A címe egyébként kettős jelentéssel bír, mert Szent Elmo tüze egyrészt egy meteorológiai jelenség, amihez viharos időkben a hajósok gyakran fohászkodtak, másrészt pedig egy bár neve, ahol a szereplők összejönnek, válaszokat keresve az élet nagy kihívásaira.

Hallgatnivaló: John Parr – St. Elmo’s Fire (Man In Motion)

6. Helyezett

Az ügyfél (The Client) 1994
Schumacher másik Grisham-adaptációja, melyben a 11 éves Mark Sway (a rendkívül tehetséges és tragikusan fiatalon elhunyt Brad Renfro) éppen cigit szívna sutiyban a kisöccsével, ám belefutnak a maffia ügyvédjébe, aki beülteti az autójába a srácokat és mielőtt öngyilkos lenne, meggyónja bűneit Marknak (többek között, hogy a maffia bérgyilkosa hová rejtette egy szenátor hulláját). Miután az ügy kipattan, a szereplési vágytól fűtött államügyész, a „tiszteletes” Roy Foltrigg (Tommy Lee Jones) mindent elkövet, hogy Markot szóra bírja, aki viszont tudja, hogy az ő és családja élete addig van biztonságban, amíg tartja a száját. Felfogadja hát a lecsúszott ügyvédet Reggie Lee-t (Susan Sarandon), hogy jogi úton próbálja meg elérni azt, hogy ne kelljen tanúvallomást tennie. Miután azonban a családja élete egyre nagyobb veszélybe kerül, a srác úgy dönt, hogy ügyvédje segítségével ő maga fogja a szenátor hulláját előkeríteni. Az ügyfél kevésbé nagyra törő vállalkozás a Ha ölni kellhez képest, jóval kevesebbet markol, így sokkal inkább egyben is van az egész. Remek rendezés, remek forgatókönyv, kiváló színészek és karakterek jellemzik a filmet. A jogi krimik kedvelőinek csak ajánlani tudom.

5. Helyezett

8 milliméter (8mm) 1999
Schumacher a Batman & Robin anyagi és kritikai buktája után valami egészen más típusú filmet szeretett volna készíteni. Így jött a 8mm, amiben Nicolas Cage egy Tom Welles nevű magándetektívet alakít. Egy napon hősünket felkeresi egy idős, gazdag özvegy, mert a néhai férjének a széfjében talált egy 8mm-es filmet, amin egy lányt megkínoznak és megölnek. Az özvegy szeretné tudni, hogy a film igazi-e, vagy csak megjátszott és, hogy a felvételen látható lány jól van-e. Welles elvállalja az ügyet, ami pedig elvezeti őt Los Angeles és a beteges, perverzióktól átitatott pornóvilág mocskának legaljára. Cage karaktere szó szerint pokoli utazásra indul, Schumacher pedig nem kegyelmez a nézőjének. A 8mm végtelenül sötét és nyomasztó, a ’90-es évekből csak David Fincher Hetedik című klasszikusa fogható hozzá stílusában. Nic Cage sztársága csúcsán lenyűgöző alakítást nyújt a sötétségbe alászálló detektív szerepében, de szereplőtársai (James Gandolfini, Peter Stormare, Joaquin Phoenix) szintén kitesznek magukért. A 8 millimétert csak azoknak tudom ajánlani, akiknek van gyomruk a kemény és kíméletlen történetekhez, és akiket nem zavar, ha egy filmben szembesülniük kell az ember végtelenül mocskos és gyarló természetével.

4. Helyezett

Az elveszett fiúk (The Lost Boys) 1987
Schumacher második nagy alapfilmje a ’80-as évekből és egyben az egyik olyan alkotása, ami kultuszfilmmé vált. A történetben a testvérpár Michael (Jason Patric) és Sam (Corey Haim) elvált anyjukkal (Dianne West) egy kaliforniai kisvárosba, Santa Carlába költöznek nagyapjukhoz. A srácok felettébb unalmasnak tartják Santa Carlát, pedig ha tudnák… Miközben Michael belezúg egy Csillag nevű lányba (a csodaszép Jami Gertz) és akin keresztül megismerkedik egy sötét és rejtélyes alakkal, Daviddel (Kiefer Sutherland) és annak rebellisekből álló bandájával, addig Sam összehaverkodik a Frog testvérekkel (Corey Feldman és Jamison Newlander), akiktől megtudja, hogy Santa Carlában csak úgy nyüzsögnek a vámpírok. Michael egyre inkább David befolyása alá kerül, Sam pedig gyanakodni kezd, hogy bátyja talán már nem is ember. Az elveszett fiúk klasszikus ’80-as évekbeli mozi, annak minden bájával. Egyszerre horror és vígjáték, a korszakra jellemző vizuális és hangulati elemekkel, mégis magán viseli Schumacher egyedülálló vizuális stílusjegyeit is. A szereplők jópofák, a humor a helyén van, a szemtelenül fiatal Kiefer Sutherland pedig uralja a vásznat, mint az éj vérszívó hercege. Fontos megjegyezni, hogy Az elveszett fiúk óriási hatással volta vámpíros filmekre, e nélkül ma nem lenen sem Buffy, sem pedig az Alkonyat (mondjuk, ez utóbbi nélkül meglennénk). A cím egyébként itt is áthallásos, mert utalás J. M. Barrie Pán Péterjére, ahol a gyerekszereplők, akárcsak a vámpírok, sosem nőnek fel és öregszenek meg.

Hallgatnivaló: Gerard McMann – Cry Little Sister és Tim Cappello – I Still Believe

3. Helyezett

Összeomlás (Falling Down) 1993
A film, amelyet mind a kritikusok, mind a nézők egyöntetűen Joel Schumacher mesterműveként tartanak számon. A filmben a Michael Douglas alakította William Foster, azaz V-Delem (D-Fens) éppen hazafelé tart kislánya születésnapjára, ám bent reked egy óriási dugóban. Az állását vesztett, alapból is mentálisan instabil férfi pedig a hőség és a kilátástalanság hatására maga mögött hagyja autóját és gyalog indul haza. Útja aztán hamarosan vérrel lesz vörösre festve, miközben a nyugdíja előtti utolsó munkanapját töltő nyomozó (Robert Duvall) és fiatal társa (Rachel Ticotin) próbálnak rájönni, hogy ki lehet az, aki a külvárosi bandáktól kezdve az egyszerű gyorsétermi kajáldán át a koreai boltosig mindenkin revansot vesz az élete nyomorúságáért. Schumacher filmje kíméletlen társadalomkritika, amiben a fogyasztói társadalom éppúgy megkapja a magáét, mint a multikulturalizmus. A filmre mondták már, hogy baloldali, hogy jobboldali, de igazából pusztán a modern nagyváros őrületét mutatja be és azt, hogy egy alapvetően is labilis embert hogy ránt magával a mélybe. Az üzenete pedig ma éppúgy aktuális, mint akkor. Schumacher rendezése tűpontos, a forgatókönyv kiváló, Michael Douglas pedig élete alakítását nyújtja és 27 év távlatából is szégyen, hogy nem jelölték érte Oscarra, de még Joel Schumachernek is kijárt volna egy nomináció.

„Nyalja ki a seggem, kapitány! Baszomalássan nyalja ki!”

2. Helyezett

Mindörökké Batman (Batman Forever) 1995
Joel Schumacher talán legmegosztóbb filmje, különösen a legendás DC Comics-karakter rajongói számára. Számomra viszont a ’90-es évek egyik legemlékezetesebb blockbustere. Tim Burton 1989-ben sikerrel vitte vászonra a legendás képregényhőst, Batmant, ám a három évvel későbbi folytatása már túlságosan is „burtoni” lett. A stúdió így az arculatváltás mellett döntött, Burton rendezői székét pedig Schumacher foglalhatta el. Rendezőnk eredetileg egy sötét és komor filmben gondolkozott, de stúdió Burton után valami könnyedebbre vágyott. Schumacher beadta a derekát és így született meg a Mindörökké Batman, amiben Burton gótikus elemei keverednek a neonfényben úszó új látványvilággal. A filmet rengetegen kritizálták annak idején és kritizálják ma is, csak mert másmilyen lett, mint az egekig magasztalt Tim Burton-filmek. Viszont csak azért mert más, még nem lesz rosszabb, sőt! Bár képileg és hangulatilag elüt elődjeitől, attól még ugyanúgy egyedi az egész, ráadásul a szereplőgárda zseniális (Val Kilmer, Tommy Lee Jones, Jim Carrey, Nicole Kidman, Chris O’Donnell). Ehhez jön még Elliot Goldenthal fantasztikus zenéje, Stephen Goldblatt csodálatos operatői munkája (Oscar-díjra is jelölték érte). Érdemes megjegyezni, hogy ennek a filmnek a kivágott jeleneteivel simán lehetne csinálni egy két és fél órás verziót, ami jóval komplexebb lenne, mint a mozis, pedig a régi Burton/Schumacher-filmek közül még így is ez az egyetlen, ami foglalkozik a hős lelkivilágával és az őt ért gyermekkori traumájával. Bátran ajánlom azoknak, akik el tudnak vonatkoztatni Burton filmjeitől és néhány valóban infantilis pillanattól, mert cserébe egy egyedi látványvilágú és mérhetetlenül szórakoztató mozit kapnak.

Hallgatnivaló: U2 – Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me

1. Helyezett

Egyenesen át (Flatliners) 1990
Számomra Joel Schumacher rendezői pályafutásának abszolút csúcspontja ez a film, amiben öt orvostanhallgató a halál misztériumát kutatja. A megszállott Nelson Wright (Kiefer Sutherland), szentül hiszi, hogy odaát választ kaphatunk megannyi kérdésre. Négy társa, Rachel Manus (Julia Roberts), David Labraccio (Kevin Bacon), Joe Hurley (William Baldwin) és Randy Steckle (Oliver Platt) eleinte vonakodik résztvenni barátjuk kísérletében, ám őket is elkapja a tudományos kíváncsiság és egymás után lépnek a mesterségesen előidézett halál állapotába, ráadásul egyre hosszabb időre. Visszatérve aztán egyre furcsább dolgokat tapasztalnak, míg végül egymás után mindegyik „utazónak” szembe kell néznie múltja eltemetett bűneivel. Schumacher filmje elképesztően hatásos, a képi világ ezúttal is zseniális, a történet pedig miközben egy Stephen King novella hangulatát idézi, a bűntudatról és az azzal való szembenézésről szól, egyszerre tudományos és vallásos vetületekkel. A színészek egytől-egyig remekül hozzák a szerepüket, de showt ezúttal is ellopja Kiefer Sutherland. Akárhogy is nézem, számomra ez az esszenciális Joel Schumacher-film, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. A 2017-es remake-et viszont mindenki kerülje el messziről.

Hallgatnivaló: Dave Stewart and the Spiritual Cowboys – Party Town

Ez lenne hát az én kedvenc 10 filmem a néhai Joel Schumachertől, de persze ez nem jelenti azt, hogy ezeken kívül ne lenne meg filmje, amit ne tudnék bátran ajánlani. Ilyen A fülke (Phone Booth) című thriller, a Tigrisek földjén (Tigerland) című vietnami háborús alkotás, A szerelem erejével (Dying Young) című romantikus film, vagy a klasszikus musical, Az operaház fantomja (The Phantom of the Opera), ha másért nem, hát a lenyűgöző képi világáért. És természetesen Batman & Robin (Batman & Robin), mert egyszerűen muszáj látni ezt hírhedten rossz filmet, amit pont a pocsék mivolta emel kultstátuszba és aminek kapcsán mindenképp meg kell említeni, hogy Joel Schumacher talán az egyetlen rendező, aki a közönségtől bocsánatot kért, amiért csalódást okozott nekik.

Nyugodj békében, Joel Schumacher! (1939-2020)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.