Mozgókép Blog

Star Wars: Obi-Wan Kenobi (Star Wars: Obi-Wan Kenobi)

Bevezetés
Mikor George Lucas 1977-ben útjára indította a Csillagok Háborúját, még ő maga sem gondolta, hogy egy soha véget nem érő, hatalmas fantáziabirodalmat hozott létre, ami nem mellesleg a szórakoztatóipar talán legnagyobb üzleti vállalkozása is lett egyben. Az eredeti Star Wars trilógia minden tekintetben kultusz, hivatkozási alap és popkulturális mítosz. A Csillagok Háborúja univerzuma pedig lényegében a létrejötte pillanatától kezdve elkezdett kitágulni és frappánsan úgy is nevezték el, hogy „expanded universe”.

Ez magába foglal 1977-től kezdve minden regényt, képregényt, játékfigurát, videojátékot és még a Jóisten tudja mit, amivel a Star Wars világát kiszélesíthették. Ezzel a Star Wars nem csak filmsorozat, de saját márkanév is lett. Világszerte sokmilliós rajongótábora van a filmnek, aki szinte napi szinten együtt lélegeznek a Lucas által megálmodott Space Fantasy világgal. És talán ez lehetett a legfőbb oka annak, hogy mikor 16 évvel az eredeti trilógia befejezése után a mester belefogott az előzmény trilógia elkészítésébe, annak fogadtatása végül elég vegyesre sikeredett.

Hiába szárnyalt Lucas képzelete és hozta létre a mozitörténelem egyik legelképesztőbb audiovizuális varázslatát, nem mellesleg nagyszerű módon elmesélve a klasszikus három filmet megelőző eseményeket, a rajongók mégis fanyalogtak. Fanyalogtak, mert nem a fejükben elképzelt vágyálmokat kapták vissza. Mert bár hangoztatják, hogy friss és eredeti történeteket akarnak, de mikor megkapják, akkor hangosan jajveszékelnek, hogy hát hol van a gyermekkori nosztalgia. Lucas nem tudott és nem is akart megfelelni ezeknek az elvárásoknak, a saját elképzeléseit követte, így lényegében nincs is semmi meglepő abban, hogy az osztatlan sikert nem tudta elérni.

Azonban mindez oda vezetett, hogy a 2010-es évek elején a mester úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, ám „gyermeke” jövőjét szerette volna biztos kézben tudni. Így hát hossza tárgyalás után eladta a Star Wars és a Lucasfilm jogait a Disney-nek kicsit több mint 4 milliárd dollárért. Villámcsapásként érte a rajongókat a bejelentés, miszerint Kathleen Kennedy lesz a Lucasfilm új elnöke, a stúdió pedig elkészíti a Skywalker Saga folytatás trilógiáját és ezen felül is minden évben érkezik majd egy új élőszereplős film.

Az ezt követő dolgokat nem nagyon szeretném részletezni, megtettem már korábban, viszont arról mindenképpen említést kell tenni, hogy a jogtulajok annyira féltek bármiféle kockázatot vállalni, hogy kukázták a Lucas által rájuk hagyott, részletesen kidolgozott sztoriszálat a folytatásokhoz és helyette készítettek egy folytatásnak hazudott remake-et, ami mellőzött minden kreativitást, eredetiséget, vagy fantáziát. Minden hozzáadott értéke a Disney-nek, Kathleen Kennedynek és a kiválasztott rendezőiknek az volt, hogy telenyomták az egészet aktuálpolitikai liberális propagandával és Star Wars-idegen megoldásokkal.

Ennek következtében a folytatás trilógiát és az egész Disney-korszakot nagyobb megosztottság kezdte övezni, mint korábban bármikor a Star Wars történetében. Ez oda jutott végül, hogy a Solo című önálló film meg is bukott a mozipénztáraknál, a Lucasfilm pedig elkezdte újraalkotni a stratégiáját és sokkal inkább a tévére kezdett koncentrálni. Előbb jött A Mandalori sorozat, majd tavaly a Boba Fett Könyve és ezek is finoman szólva vegyes fogadtatásban részesültek (különösen az utóbbi). Viszont a Disney ámokfutásának volt is pozitív hozadéka, hiszen ennek következtében rengeteg rajongó szeme kinyílt és elkezdték átértékelni az előzményfilmekhez fűződő érzéseiket.

Ezt látta a Disney is és szépen lassan a korábban mostohaként kezelt korszak is elkezdett egyre több teret kapni, így kapott egy vadiúj évadot a korábban elkaszált Klónok Háborúja animációs sorozat és azóta kinőtt belőle egy másik, a klónkatonákra fókuszáló széria is. És hát persze ott vannak a legendás karakterek, akikkel szintén kezdeni akart valamit a stúdió. Már az elejétől fogva szó volt egy esetleges Obi-Wan Kenobi filmről, hiszen a Jedi mester 19 évnyi remetesége a Tatooine sivatagbolygóján azért hordozott magában nem kevés lehetőséget. A projektet eredetileg filmként képzelték el, ekkor még Stephen Daldry rendezésében, ám az újrapozícionálások után, már sorozatban kezdtek el gondolkodni.

A helyére Deborah Chow került, az írói feladatokat pedig Joby Harold, Stuart Beattie, Andrew Stanton, Hannah Friedman és Hossein Amini vállalták magukra. Igen hosszú alkotói folyamat volt a sorozat elkészítése, a főszerepben visszatérő Ewan McGregor már évekkel a forgatások megkezdése előtt tárgyalt a szerepről. Lényeg a lényeg, hogy a Disney most először nyúl érdemben az előzményfilmek szereplőihez és a cselekményéhez, hiszen a Jedi mester kalandjait bemutató sorozat 10 évvel játszódik A Sith Bosszúja után és afféle összekötőkapocsként szolgál majd a klasszikus Egy Új Reményhez. Az előzetesek bizakodásra adtak okot, lássuk hát, hogyan sikerült ez a 6 részes minisorozat.

I. Rész
Az első epizód mindjárt egy montázzsal indít az előzménytrilógiából, ami iszonyú jó hangulatot alapoz az egészhez. Ezt követően a Coruscantot látjuk a 66-os Parancs alatt, ahol a klónok épp a Jediket mészárolják a Templomban. Erős kezdés, ám a cselekmény ezután nagyon belassul. Ugrunk tíz évet előre, ahol a traumatizált Kenobi egy húsfeldolgozóban robotol, miközben távolról figyeli a kis Luke-ot. A bajt tetézi, hogy felbukkannak a Lázadók című animációs sorozatból ismert Inkvizítorok, akik menekülő Jedikre vadásznak és épp ott bujkál Nari nevű ifjú lovag, aki hiába kér segítséget Kenobitól, ő a kis Luke-ra való tekintettel nemet mond. Majd jön az Alderaan és az imádnivaló kicsi Leia, akit nagy szeretetben nevelnek a „szülei”, ám hamar beüt a baj, mert a lányt elrabolják. A magába zuhant Obi-Wan először nemet mond Bail Organa kérésére, hogy segítsen, ám mégis feltámad benne a Jedi Lovag és elindul a lány keresésére.

Ennyi lenne az első epizód cselekménye, ami alapnak nem rossz, ám nagyon lassú már itt a sztorivezetés, amiből érezhető, hogy igencsak nyújtva lesznek itt a dolgok. A látványvilág végig szép, a helyszínek árasztják a Star Wars hangulatot. A csúcspont Ewan McGregor játéka, aki kiválóan hozza a megtört Kenobit, illetve a vendégszereplőként visszatérő Joel Edgerton is kiváló, mint Owen. Kettejük jelenete az egyik legjobb. A kis Leiát alakító Vivien Lyra Blair is remek, ahogy Jimmy Smits is megbízhatóan alakítja Bailt. Ami probléma viszont, hogy az Inkvizítorok rohadtul nem félelmetesek. A Főinkvizítor és az Ötödik Testvér konkrétan röhejesen néznek ki, míg a sorozathoz megalkotott Harmadik Nővér, azaz Reva hiába ordibál, inkább csak hisztis csajnak tűnik, semmint ijesztő gonosznak. A zene sajnos nagyon nem idézi a Csillagok Háborúja hangulatát, ami alól természetesen kivétel a mester John Williams Obi-Wan főtémája, melyet a sorozathoz írt. A mélypont viszont, mikor a fejvadászok „üldözik” Leiát. Már-már paródiaszerű, ahogy felnőtt emberek nem bírnak utolérni egy botladozó tízéves kislányt. Összességében a kezdés nem rossz, van sok jó ötlet (pl. Obi-Wan rémálma), így kíváncsian vártam a folytatást.

II. Rész
A második epizódban eljutunk a Daiyu nevű bolygóra, ami kicsit olyan, mintha a Coruscant alsóbb szintjei találkoznának a Szárnyas Fejvadász neonfényes Los Angelesével, szóval van egy alvilági hangulata. Itt Obi-Wan nagy nehézségek árán megtalálja Leiát és menekülőre fogják, ám mind kiderül, a kislány elrablását Reva szervezte meg, aki szinte megszállottan üldözi Kenobit. Ez feszültséget okoz közte és a többi Inkvizítor között. Közben hőseinkre még fejvadászok is fenik a fogukat, segítségre pedig csak egy magát Jedinek kiadó szálhámos, Haja Estree személyében számíthatnak. Végül aztán sikerül elmenekülniük a bolygóról, ám a rész végén Obi-Wan még szembesül egy sokkoló felismeréssel.

A második epizód rövidebb és akciódúsabb, mint az első, de valahogy mégis vontatottnak érzi az ember. A látványvilág továbbra is szép, McGregor és Blair párosa nagyon jól működik, ahogy most az Inkvizítorok rivalizálása is visszaad valamit abból, amit korábban láthattunk tőlük, ám ezúttal is több fájó pont van. Az egyik, hogy Obi-Wan nem használja az Erőt és így egy csomót bénázik, aztán nagyon erőltetett, ahogy egy ponton Leia nem bízik benne és el akar szökni előle, csak, hogy legyen egy tök felesleges bonyodalom. A másik Estree karaktere, akit szándékosan valami poénforrásnak szántak, ám nagyon nem működött nekem és ez főleg az őt alakító színésznek, Kumail Nanjianinak köszönhető, aki nagyon antipatikus arc számomra. A Revát alakító Moses Ingram továbbra is szétripacskodja a szerepet, míg a többi rosszarc továbbra is inkább idiótának tűnik. Ami viszont érthetetlen, mikor Reva felfedi Kenobi előtt, hogy Anakin él és ettől Obi-Wan totál lesokkolódik. Először is, honnan tudja a csaj, hogy Vader nem más, mint Anakin Skywalker, másrészt meg a Tatooine nem a galaxis legmélyebb bugyra, azért oda is eljutnak hírek, így nagyon nem logikus, hogy ne tudna arról, hogy a Birodalom élén van egy fekete páncélos alak, akit Darth Vadernek hívnak (ő meg ugye pont tudja, hogy a kettő egy és ugyanaz). Ami viszont nagyon menő, az a rész végén felbukkanó Hayden Christensen összeégett arca a Bakta tartályban, állati hangulatosra sikerült.

III. Rész
Hőseink a Mapuzo nevű bányászvilágra utaznak, hogy találkozzanak egy kontakttal, aki majd elviszi őket az Alderaanra. A Kenobit üldöző Harmadik Nővér azonban a nyomukban van, ám rosszabb is vár a Jedi mesterre, hiszen ezúttal felbukkan a Sith Sötét Nagyura, Darth Vader is, hogy szembenézzen egykori mesterével. Szerencsére a segítségükre lesz egy kiábrándult egykori birodalmi tiszt, Tala Durith (Indira Varma), így talán lesz esélyük a menekülésre.

Ez az epizód még az előzőeknél is hullámzóbb. Van rengeteg remek jelenet és jó néhány finoman szólva is kevésbé jól sikerült. A kezdés remek, ahogy Obi-Wan fejében halljuk Anakint, miközben látjuk, ahogy „összerakja” magát Vader, de az egész jelenet a Mustafaron baromi erős. Új helyszínként felbukkan a Nur nevű óceánvilág is, ahol az Inkvizítorok erődjét is megcsodálhatjuk. Reva rivalizálása az Ötödik Fivérrel szintén erős pontja az epizódnak és itt emelném ki a Rya Kihlstedt által a háttérben megformált Negyedik Nővért, aki kinézetre messze a legjobban eltalált Inkvizítor. Már nem tudok ilyen jókat mondani a Mapuzo nevű bolygóról, ami a sokadik sivatagbolygó a Star Wars-ban és nagyon nincs semmi hangulata. A rész végén aztán szembekerül Vader és Kenobi, ám ez is felemás lett. Maga a Sötét Nagyúr nagyon félelmetes, ahogy kínozza a városlakókat, hogy előcsalja Obi-Want elképesztően jó lett, ám az összecsapásuk viszont pocsék. Egyrészt hangulattalan, másrészt rosszul koreografált, harmadrészt pedig béna kézi kamerázást is kapunk, ami nagyon Star Wars idegen. Mindezt tetézi a helyszín, ami úgy néz ki, mint valami sóderbánya a Duna partján. Persze voltak még itt jó pillanatok, mint például Obi-Wan és Leia beszélgetése, ahol a Jedi mester felidézi Padmét, illetve a híres lovag, Quinlan Vos megemlítése is remek kis fan service volt. Éppen ezért kár, hogy a remek pillanatok mellé továbbra is kapunk jó pár kevésbé sikerültet is.

IV. Rész
Miután Tala kimentette Obi-Want a Mapuzoról és elvitte a Jabiimra, mesterünk egy gyors Bakta-tartályos gyógyulást követően máris Leia kiszabadítását tervezi, amiben a nő is a segítségére lesz. Sikerrel beverekszik magukat a Nuron található Inkvizítor Erődbe, ahol Reva próbálja meg kifaggatni a foglyul ejtett kislányt, hogy hol található a túlélő Jediket mentegető, Ösvény névre hallgató szervezet. Némi akciózást követően a mentés sikerrel jár, ám Reva jeladót helyezett el Leia kis droidjában, így a hajtóvadászat folytatódni fog.

Hát ez aztán nem semmi töltelék rész volt, azt meg kell hagyni, előbb azonban nézzük a pozitívumokat. Örülök, hogy ha pillanatokra is, de felbukkan a Jabiim, amit több képregényből és regényből ismerhetünk. Rendkívül hatásos a halott Jedik panoptikuma, akik közt felismerhetjük Terra Sinube mestert is, akit ugye A Klónok Háborúja animációs sorozatban láthattunk korábban. Ami viszont a legjobban tetszett, hogy legalább mozgalmas volt az epizód és Obi-Wan végre érdemben használta a fénykardját a birodalmiak ellen. És hát a végén a röpke felbukkanásával Vader ismét lopja a show-t. Viszont sajnos rengeteg a negatívum. Egyrészt nevetséges, hogy itt van a rettegett Inkvizítorok Erődje, Obi-Wan meg csak úgy be tud úszni. Aztán ott flangál a folyosókon (az egész amúgy tisztára az eredeti film Halálcsillagos mentőakcióját idézi) és külön röhej, mikor úgy akarja kimenekíteni Leiát, hogy elrejti egy nagy ballonkabát alá. Komolyan mondom, aki ezt kitalálta, az tuti nem volt józan. A mélypont viszont a Reva / Leia kihallgatós jelenet a színészi játék miatt. A kislányt nem bántom, ő hozza, amit csak tud, de Moses Ingram valami pocsékul játszik. Ez a baj vele, nem a bőrszíne. Aztán ott van még az akció: hiába van most némi csetepaté, ha Deborah Chow elképesztően monoton módon rendezi, ahol nulla dinamika nincs a jelenetekben. Az meg végképp érthetetlen, hogy az eddig megszállottan Kenobira vadászó Reva, most hirtelen az Ösvény nevű szervezetre feni a fogát. Két rész maradt, nem tudom, hogy mit hoz a finálé, de ez eddig nagyon gyenge eresztés.

V. Rész
A Reva által elhelyezett jeladó sikeresen elvezeti a Birodalmiakat a Jabiimra, így Obi-Wannak nincs más lehetősége, mint megszervezni a védelmet az Ösvénnyel karöltve, hogy a menekültek még időben elhagyhassák a bolygót. Igen ám, csak Leia kis robotja közben szabotálja is a dolgokat, így hőseinknek nem lesz könnyű dolga. Ha pedig mindez nem volna elég, nem csak Reva és a birodalmi rohamosztagosok várnak Kenobi mesterre, hanem maga a Sötét Nagyúr, Darth Vader is közeleg, hogy leszámolhasson vele.

Végre! Négy résznyi egy helyben toporgás után végre kaptunk egy igazán ütős epizódot. Már maga a kezdés is örömujjongásra ad okot, hiszen flashbackkel indítunk, ahol a Coruscantot látjuk és azt, ahogy Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi gyakorlásképpen fénykardpárbajt vívnak egymással, miközben a mester okítja is tanítványát. Ez a visszaemlékezés végig elkíséri a rész során Vadert és párhuzamba állítható a Sötét Nagyúr cselekedeteivel. És ha már Vader, akkor mondjuk el gyorsan, hogy számára is ez a csúcs epizód, hiszen a végén olyat villant a Sith Sötét Nagyura, hogy attól minden rajongó oda meg vissza lesz. És ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van az ostromjelenet, ami igencsak pofásra sikerült, noha a rohamosztagosok továbbra sem tudnak eltalálni szinte senkit, de ami nagyon fontos, hogy végre Reva szála is a helyére kerül. Értelmet nyer az is, hogy honnan tudta azt, hogy Darth Vader nem más, mint Anakin Skywalker. Hát onnan, hogy kislányként tanúja volt, mikor a sötét oldalra átállt Anakin lemészárolja az ifjoncokat a Jedi Templomba és ő maga is túlélője az eseményeknek. Az önmagával meghasonlott egykori ifjoncnak pedig végső célja nem Kenobi, hanem Vader levadászása. Moses Ingram itt végre villant valamit, a Kenobival való jelenetei nagyon jók. Persze nem hibátlan az epizód, mert itt is van egy-két bántó logikátlanság, illetve ez a rész mutatja meg azt, hogy mennyivel ütősebb lett volna az egész, ha a Reva-szálra koncentrálunk és nem Leia folytonos megmentésére pazarolják a játékidőt. A finálét viszont most már nagyon várom!

VI. Rész
Obi-Wan és az Ösvény túlélői sikeresen elmenekülnek egy hajón, ám Reva bosszúja kudarcba fulladt és jól helyben is hagyta őt Vader. A magára hagyott, bukott Inkvizítor azonban megtalálja Obi-Wan komlinkjét és rájön, hogy Skywalker fia a Tatooine-on van, így elindul, hogy bosszúját végre beteljesíthesse. Ezzel párhuzamosan Kenobi mester úgy dönt, hogy a túlélőkről és legfőképpen Leiáról úgy tudja elvonni egykori tanítványa figyelmét, ha végre kiáll vele szemben és megütköznek.

Bár a harmadik és a negyedik rész környékén nagyon mélypontra került nálam a sorozat, az ötödik felvonással nagyon nagy szintet ugrottunk, ám az is csak felvezetés volt a záró epizódhoz képest. Itt mindent megkapunk, amit a sorozat elejétől fogva reméltünk. Végre rendesen láthatjuk a gyermek Luke-ot, Owen bácsi és Beru néni jelentős szerepet kapnak, a sokat kritizált Reva karaktere is kifut egy adott pontra, de a csúcs természetesen mester és tanítvány, azaz Obi-Wan és Anakin Skywalker/Darth Vader összecsapása. Na most először is le kell szögezni, hogy bár az előzménytrilógia párbajaival nem veszi fel a versenyt koreográfiában, de a folytatástrilógia esetlen csapkodásaira bizony köröket ver. Ehhez jön még az elképesztő érzelmi töltet, mikor Obi-Wan meglátja egykori tanítványa összeégett arcát a maszk alatt. McGregor és Christensen valami fantasztikusak ebben a jelenetben, ha másért nem is, már ezért megérte elkészíteni ezt a sorozatot. A mindenért önmagát okoló Jedi mester lényegében Vader szavai által kap feloldozást, míg utóbbi ezzel ki is mondja, hogy ő már menthetetlen. Megrendítő és drámai jelenet, ami tényleg méltó Lucas életművéhez. A párhuzamosan futó Reva szálba már inkább bele tudnék kötni, noha végül értem a koncepciót, hogy a karaktert honnan és hová akarták eljuttatni. A végén pedig igazi fan service-ként megkapjuk az Uralkodót is, természetesen Ian McDiarmid alakításában és az utolsó képsorokon beköszön maga Liam Neeson is, mint Qui-Gon Jinn Erő-szelleme. Ez az a rész, ahol csak minimális dolgokba tudnék belekötni, mert egyébként hihetetlenül egyben volt az egész.

Összegzés
Mindent összegezve sajnos azt kell mondanom viszont, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett, sőt, igazából dühös is vagyok a sorozatra. Értettem a koncepciót Obi-Wan, Reva és a cselekmény kapcsán is, a probléma az, hogy számtalan logikai bakitól és butaságtól hemzsegett az egész és nagyon nem a megfelelő helyeken volt a hangsúly. Hiába működött remekül Obi-Wan és Leia párosa, ha önismétlő módon kellett mentegetni a kislányt, miközben Reva komplex és drámainak szánt karakterívét meg borzasztóan összecsapták a végén. A képi világot tekintve voltak nagyon látványos részek és voltak olcsónak ható megoldások is. Nagyon unom már, hogy az alkotók mintha egyenesen félnének a vizuális effektusoktól és sokadjára kapunk tök egyformának tűnő helyszíneket. A zene az, ami a legnagyobb negatívum, mert hiába írt a mester, John Williams remek Obi-Wan főtémát és az utolsó rész hiába idéz fel több klasszikus dallamot is, ha a Natalie Holt által jegyzett score annyira jellegtelen, hogy szavak nincsenek rá. A rendezés néhol működött, máskor meg nem igazán, az operatőri munka hol jó volt, de a kézikamerázás ki tudott kergetni a világból. Színészi fronton összességében jól teljesített a sorozat, ez főként a végig remeklő Ewan McGregornak köszönhető, de a végére a sokat kritizált Moses Ingram is megmutatta, hogy nem tehetségtelen. Ez a sorozat nagyon messze van a tökéletestől, valójában az utolsó két része húzza fel, de ezernyi hibájával együtt is sokkal szerethetőbb, mint a Disney legtöbb eddigi fércmunkája. Sőt, igazából nekem a Zsivány Egyes mellett a leginkább vállalható alkotás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.